Századok – 1957

Szemle - Kuruc vitézek folyamodványai (Ism. R. Várkonyi Ágnes) 424

SZEMLE 425-önkényes és következetlen átírásokkal és javításokkal kerültek a kötetbe. A 8. sz. folyamodványban az ererlctí~hfivségcmet hivségem-re írta át a szerző, a kepes-t kípes-re. A 12. sz. folyamodványban a hibás helyesírással írt szavakat (töft, alázatosban, alaí) kijavította (töbh

, alázatosan, alaíí), de másutt éppen az ellenkezője történt: ellen = élen (25. sz. foly.), kinyújtott = ki nyújtott. (43. sz. foly.), megöltek = meg ölték (90. sz. foly.). A magánhangzók megváltoztatása is sok zavart okoz : -szolgájától = szolgájától, (12. sz. foly.) tekintete = tekinteti, lovamot = lovamat, eddig = addig, ezen = azon (17. sz. foly.), szere'nt = szerint (21. sz. foly.). Népszerűsítő antológiában sem helyes a következetlenség, minthogy azonban most került először kiadásra olyan számottevő történeti anyag, amely a korabeli népnyelvre és nyelvjárásokra rendkívül sok adatot tartalmaz, méltán sajnálhatjuk, hogy a nyelvészek a kiadványnak esak fenntartással vehetik hasznát. Problematikus a regesztázás ós jegyzetelés módszere ls. A magyar nyelvű szövegnél nem szoktuk meg az ilyen bőséges regesstákat, melyek részletes tartalmi kivonatai a folyamodványoknak, sőt néhol többet mondanak, mint az eredeti szöveg, másutt pedig lényeges tényeket mellőznek. (A 11. sz. folyamodvány regesztája : „puskája is kettétörött Tokaj ostromán", a szöveg csupán annyit mond, hogy „az ostromon"; 64. sz. folyamodvány regesztája : „ki jöttek Győrből", az eredeti szövegben viszont csak ez áll: „által gyüttenek a Dunán"; 70. sz. folyamodvány regesztájában „nagyszombati harc", szövegében ellenben „mostani harc". A 40. folyamodvány regesztája viszont inkább szűkszavú, csak annyit mond, hogy Tolna megyéből az ellenséghez húzó rác, német, bunyevác lakosság elköltözött, holott a szövegből félreérthetetlen módon kiderül, hogy a lakosság maga is elűzte őket, „sokan közülök . . . fegyverünket megh emésztette- -nek". A 60. sz. folyamodvány regesztája sem közli a szövegben előforduló lényeges ese-" ményt, hogy „Újvár magyar kézben esett".) A szövegek megértését „Általános jegyzetek", címmel összefoglalt, idegen és régi szavak és kifejezések jelentését megfejtő magyarázó apparátus igyekszik elősegíteni. Míg azonban olyan általánosan ismert és közhasználatú szavak és kifejezések mint fegyvert köt — katonának áll; várkapitány — várparancsnok ; bokros — sok, sokágú ; árva = támasz nélkül maradt özvegy vagy árva, megtalálható a szójegyzékben, sok latin szó és kifejezés megfejtését hiába keresi az olvasó, pl.: succursus (85.1.), consideratió (89.1.), sottidtus (91. 1.), distractus (95. 1.), promoveál (96. 1.), augeál, redigál, continuoskodik. accidentaliter (170. 1.), Ex operibus cognoscitur homo, jurisdietio (100.1.) ete. A kötet jellegének kettőssége, az ingadozás a tudományos és népszerűsítő célok között még súlyosabb hibák forrásává vált a kötet rendkívül bő, terjedelmének csaknem egyharmadát kitevő jegyzetanyagában. A kötet összeállítója a folyamodványok szövegében előforduló minden eseményt, vagy eseményre utalást, személyt és szándékot lapalji jegyzetekben fejt ki, ismertet és illusztrál. A bevezető tanulmányban szinte mentegetődzik a szerző, hogy nem vállalkozhat rövid tanulmány keretében a folyamodványokban foglalt adatok egységes történeti képpé szerkesztésére, a jegyzetekben viszont ez a törekvés mutatkozik meg, ami — ilyen nagy anyagról és sokrétű kérdésről lévén szó szinte páratlan a maga nemében. A jegyzetelés módja azonban zavaró ; hol a kérdésre vonatkozó forrásokat szólaltatja meg a szerző és az olvasóra bízza azok ellentmondó adatainak korrigálását, hol pedig a megfelelő irodalomból közöl részleteket, s itt a kellő luitika marad az olvasó feladata. Pl. a gyulafehérvári csatáról és a város kuruccá állásáról a 90. 1. 1. jegyzetében Szakái Ferenc naplójából, Whitworthr.ak, a bécsi angol követ ügyvivőji nek jelentéséből és Cserei krónikájából értesülünk. Ez: k szerint 1703. október 25-én n kurucok Guthi István kapitány vezetésével vereséget szenvedtek a város alatt, de Outhi később a várost a németektől „meghódoltatá". A 159. 1. 1. jegyzetében azt olvassuk, hogy Gyulafehérvárt Orlay Miklós vette be. A 161. 1. 9. jegyzete egy korabeli levél és Teleki Mihály naplója alapján úgy tájékoztat, hogy a várat „ápr. 7-én adta fel Száva Mihály a kurucoknak". A 168. 1. 13. jegyzete szerint pedig Száva Mihály Zaránd megyei főispán adta fel Gyulafehérvárat Guti István seregének. A jegyzetek alapján a gyulafehérvári csata napjáról tévesen, a város feladásának körülményeiről pedig egymásnak ellentmondó adatokból tájékozódunk (a kurucok Guti vagy Orlay vezetésével vérrel vették-e be, vagy önként hűségükre hajolt?). A laikus olvasó még azt sem tudhatja, hogy az idézett források nem perdöntőek, a felmerülő kérdésekben tehát zavara szinte megoldhatatlan. A kutató viszont, ha átnézi a kérdésre vonatkozó irodalmat, méltán számonkérheti azokat a forrásokat, közöttük egy szemtanú leírását a gyulafehérvári csatáról (O. L. Thesauriariatus Acta Generalia 1703—1704-ea iratai), melyek segítségével a sok ellentmondó adatban rendet 'teremthetünk. A kutatás annyit már kiderített, hogy 1. a gyulafehérvári csata