Századok – 1957
Szemle - Aubert; Boyer–Jean Baptiste Duroselle–Arturo Jemolo: Le libéralisme religieux du XIXéme siécle (Ism. Révész Imre) 397
SZEMLE 403 keletkezett német monográfiát is sorol fel az orosz kereszténység és a protestantizmus viszonyáról. Nagyon helyesen tette, hogy — ha már több mondanivalója nem volt, vagy az adott helyzetben nem lehetett a kérdésről — legalább irodalmi anyagot szolgáltatott hozzá ; azonban a kérdés orosz nyelvű irodalmának is utána lehetett volna néznie. J. S. Curtis: Liberalizmus az orosz egyházban a XX. század legelején Az 1861-i jobbágyfelszabadítás óta szórványosan, 1905 óta pedig sűrűbben előfordult, hogy pravoszláv lapok kiálltak a dolgozó nép ügyéért. Az 1905-ös forradalomban néhány pap fegyveresen is résztvett. A leghaladóbb szellemű Crigorij Petrov atya volt, akit emiatt klastromi száműzetésre ítéltek. Mind az első, mind a második Dumában volt néhány liberális papképiselő, akik egészen az általános földosztás követeléséig elmentek — de hamar elhallgattatta őket egyházi főhatóságuk. A liberális papok (köztük néhány püspök is) legjobban a pogromok elleni tiltakozásban értettek egyet egymással. Friedr. Engel-Janosi: A kisebbség az 1869—70-i vatikáni zsinaton 16 soros francianyelvű bejelentés arról, hogy ez a félig magyarnevű (de a nagyar történettudományban egészen ismeretlen) szerző előadást akar tartani a címben megjelölt témáról, párizsi és bécsi diplomáciai levéltári anyag „és amerikai dokumentumok" alapján. Különösen a legutóbbiak nagyon sok érdekességet ígérnének, csak az a kérdés, milyen természetűek, hogyan jutott hozzájuk a szerző és „tudományosan" hogyan értékesíti. K. Schib: Augustin Keller és a svájci liberális katolicizmus Augustin Keller (1805—1883) az időrendben legelső (1822) svájci állami tanítóképzőintézet igazgatója volt, egyben Aargau kantonnak, sőt az égész svájci államszövetségnek egyik kiemelkedő baloldali polgári politikai vezére a XIX. század közepén. Sokat és eredményesen harcolt a felekezetüeg semleges iskolázás meggyökereztetéséért. Katolikus létére is az. egyházak legszigorúbb állami ellenőrzését követelte. Keresztülvitte az aargaui klastronok bezáratását, a reakciós „Sonderbund" (1848) leveretése után pedig a jezsuitáknak és a velük affiliált társaságoknak kitiltását egész Svájcból. Szerette volna az egész svájci katolikusságot elszakítani a pápától, de ezt nem érhette el, csak a pápátlan „ókatolikus" egyház megalakulását és Eduard Herzog püspökké választását tudta még megérni. Mindez persze a szerző szerint „jakobinus radikalizmus" volt. Ma már—jegyzi meg Schib megkönnyebbülten — a svájci liberális katolicizmus „visszatért a jogállam talajára". Jakobinizmusnak és jogállamnak meglehetősen önkényes értelmezése ez, amely csak a katolikus befolyással egyre inkább átitatódó burzsoázia korlátai között természetes. Svájc különben is jellegzetes példáját szolgáltatja ma annak, amit fentebb már többször érintettünk: hogy erős protestáns tradíciójú burzsoáziában is mennyire megvan a hajlandóság a katolicizmussal való politikai összefogásra a forradalmi munkásmozgalom, általában a politikai baloldaliság ellen. Protestáns egyházi lapok persze szívrehatóan szoktak manapság sopánkodni afölött, hogy a Zwingli és a Kálvin földjén mennyire hódít a katolicizmus — és nem veszik észre, hogy ez a burzsoá „jogállam" talaján, amely még ma is „jakobinus radikalizmust" lát egyház és állam, egyház és iskola komoly és következetes szétválasztásában, nem * is lehet másképpen. Összegezésül: a vallási liberalizmus ezen egész, a római kongresszuson tárgyalt témaköre és annak tárgyalási módja egyaránt arról tanúskodik, hogy a liberalizmus általában, de a vaüási térre átvinni próbált alakja különösen is elhaló ideológia, katolikus és protestáns vonalon egyképpen. Ez természetes, hiszen a neki megfelelő társadalmigazdasági alap, a tőkés termelési rend és a burzsoá osztályviszonyok, szintén az elévülés folyamatában van s óriási nyugati erőkifejtései csak siettetni fogják végérvényben a halálát. Olyanoknak, akik vallásos, közelebbről keresztény oldalról próbálnak pozitíve viszonyulni a társadalmi fejlődés új, törvényszerű és feltartóztathatatlan folyamataihoz: a szocializmus építéséhez s majdan a kommunizmus megvalósításához, egészen más utat kell keresniök, mint a „vallási liberalizmus" tarka és vérszegény eszmevilágának újonnan való föltálalását. RÉVÉSZ IMRE 26*
