Századok – 1957
Tanulmányok - Nemes Dezső: A Nagy Októberi Szocialista Forradalom és a magyar forradalmi erők fejlődése 1917–1919-ben 8
36 .NEMES DEZSŐ túlerejével szemben. A román csapatokat visszavetette a Tiszántúlra, s kiszorította egyes területekről a folyó balpartján. A cseh csapatokat kiszorította Salgótarján térségéből, Miskolcról, s Szlovákia területén üldözte. 1919 júniusában a magyar Vörös Hadsereg előnyomulása során elfoglalta Kassát és néhány más várost Kelet-Szlovákiában, s eljutott a lengyel állam határához. Tanács-Magyarország hadserege segítséget nyújtott a szlovák proletariátusnak és a szlovák népnek ahhoz, hogy Kelet-Szlovákiában megdöntsék a földbirtokosok és a tőkések hatalmát. Június 16-án Kelet-Szlovákiában kikiáltották a Szlovák Tanácsköztársaságot, amelynek az volt a célja többek közt, hogy felszabadítsa egész Szlovákiát, s Tanács-Szlovákiát tegye meg bázissá az egész csehszlovák nép szocialista köztársaságának megteremtéséhez. Tanács-Szlovákia harci szövetségre lépett Szovjet-Oroszországgal és a Magyar Tanácsköztársasággal. Bármilyen szenvedélyesen rágalmazta a cseh és a szlovák burzsoázia a Magyar Tanácsköztársaságot, amikor a magyar Vörös Hadsereg győzelmes ellentámadását „magyar soviniszták" „hódító" akcióinak nevezte, a cseh burzsoá hadsereg harcképtelennek bizonyult a Magyar Vörös Hadsereggel szemben. A Magyar Tanácsköztársaság 133 napig állt fenn. Az antant 1919 júliusában túlerővel új, még nagyobb arányú offenzívát indított, s leverte a Magyar Tanácsköztársaságot, s a Szlovák Tanácsköztársaságot is. Az első magyar proletárdiktatúra pusztulásának azonban voltak belső okai is, többek közt az, hogy elkövetett több súlyos hibát, amelyeket a kommunisták az események során nagyrészt észrevettek ugyan, de már idejük nem volt kijavításukra. * A külföldi imperialista ellenség elleni harc természetesen egybefonódott a belső ellenség elleni harccal. Az ellenforradalmárok az imperialisták teljes támogatásával megpróbáltak kulákfelkeléseket szervezni, sőt fegyveres puccsal is próbálkoztak Budapesten is, június végén. De mindezek a próbálkozások elszigeteltségük, a tömegtámogatás hiánya miatt kudarcba fulladtak. Veszélyesebbé vált az a belső harc, amelyeta jobboldali szociáldemokraták és a centristák indítottak, akik felemelték a proletárdiktatúra felszámolásának sötét zászlóját, természetesen a „demokrácia" és az „antant-segítség" nevében, amelyet az antant arra az esetre ígért meg, ha „lemondanak a diktatúráról" és áttérnek a „demokráciára". Ezek a szociálárulók a proletárhatalom megszüntetéséért, a kapitalizmus restaurálásáért harcoltak, s emellett tovább fecsegtek arról, hogy ők „hűek" a szocializmushoz, s „demokratikus szocializmust" akarnak. Amikor a szociáldemokrata és a kommunista párt határozatot hozott az egyesülésről, megállapodtak abban, hogy az egyesülés alapja a proletárdiktatúra elvének elfogadása, s az Oroszországi Szovjet Köztársasággal szövetségre lépő Szocialista Tanácsköztársaság megteremtése. A két párt egyezményéről szóló dokumentumban ezt olvassuk : „A proletárság diktatúráját a munkás-, katona- és paraszttanácsok gyakorolják... Haladéktalanul megteremtendő a proletárság osztály hadserege, amely a fegyvert teljesen kiveszi a burzsoázia kezéből. A proletárság uralmának biztosítására és az antant imperializmusa ellen a legteljesebb és legbensőbb fegyveres és szellemi szövetség kötendő az orosz szovjet kormánnyal."2 3 23 pxi. Arch. : R. gy. 1/23. Ld. : A magyar munkásmozgalom történetének válogatott dokumentumai. V. 689. 1.
