Századok – 1957

Szemle - Cam; Helen M.–Antonio Marongiu-Günther Stökl: Recent Work and Present Views on the Origins and Development of Rrepesentative Assemblies (Ism. Láng Imre) 392

396 SZEML H) bemutatására, mint a nyugat-európai rész írói. Ez a rész kevésbé zsúfolt, mondanivalójaegvségesebb — nyilván az ismertetett irodalom kevésbé komplex volta következtében. Az egyes kelet-európai országok rendi fejlődésének viszonylag részletes ismertetésével éles ellentétben áll az a nébány szó, amit a tanulmány a magyar viszonyokról ír.Beéri azzal, hogy megemlíti az aranybullát és Malyusz Elemér, valamint Eckhart Eereno egy-egy rövidé ob tanulmányára hivatkozik. (Mályusz E.: Die Entstehung der Stände im mittelalterlichen Ungarn; Eckhart F.: La diéte corporative hongroise. Mindkét tanulmány az „Études présentées á iá Commission Internationale pourl'histoire des Asscmblées d'états" c. sorozatban került kiadásra.) Indokolatlannak tűnik, hogy a tanulmány nem tesz kísérletet a magyar viszonyok jellemzésére, amire pedig meglett volna a mód. ha forrásként felhasználja a magyar polgári történetírás részletesebb elemzéseit (pl, Malyusz Elemtr: A magyar társad Mom a Hunyadiak korában. A h űbéris g és rendiség probtamaja című tanulmanyát). A néhány szóra korlátozott magyar vonatkozások értékét még az is csökkenti, hogy a magyar rendiség egyik legjelentősebb momentumaként a lengyel rendiség fejlődésere gyakorolt hatását emlegeti. A magyar marxista történetkutatás feladatait a rendi-képviseleti állam kutatása terén csak még jobban aláhúzza a római kongresszus e dokumentumának hiányossága. A tanulmány kereteihez képest mélyreható elemzését adja a szerző a lengyel rendi fejlődésnek, amely a lengyel nemzeti lét múltbeli tragikus sorsfordulóinak hatása iilatt ellentmondásos formában — hol pozitív, hol negatív értékeléssel — jutott kifejezésre. A lengyel polgári történetírás ilyen irányú erős hagyományainak tulajdonítja a szerzőaz újabb kutatás érdeklődését a rendi fejlődés hánt. .behatóan ismerteti a tanulmány a „YViee" kialakulása körüli vitákat. Utal az. ősi szláv vecse-től való származás lehetőségére. Ez a nézet szemben áll azzal a felfogással,, hogy a Wiec kialakulása csak a Piast-ok uralma utáni időkre tehető. Egy harmadik nézet a Karoling-birodalom hatásának tulajdonítja keletkezését. A lengyel történetírás nem hanyagolja el a későbbi korokat sem : több tanulmány a sejm-ek kronológiájával foglalkozik ; külön kiemelendő az ún. „hosszú" sejm tevékenységével foglalkozó terjedelmes munka (B. Lesnodorski: Dzielo sejma ezteroletniego, 178X—1792), valamint az ún. „néma" sejm tevékenységét tárgyaló cikk. A lengyel fejlődéshez hasonló vonásokat mutat a cseh rendi intézmények kialakulása. A regionaiizmus itt még erőse bb nyomokban található fel; míg azonban a lengyel nemesi demokrácia módot nyújt a rendiség létének meghosszabbítására, addig a Habsburg-terjeszkedes visszavonulásra készteti a cseh rendeket, amelyek azután — tevékenységük átmeneti fellobbanása után — végülis a fehérhegyi katasztrófában véglegesen elvesztik jelentőségüket. A kelet-európai fejlődés másik nagy területét vizsgálva abból a tételből indul ki a tanulmány, hogy a szóDan forgó országok .Bizánctól nem csak a „bürokrata despotizmust" örököltek, lianem a bizánci áliam bizonyos „korporativ" elemei is hatással lehettek rájuk (a szenátus, a főváros lakosságának bizonyos szervezetei). Az elmélet gyakorlati igazolását a szerb „sabor" szolgáltatja, amely az ószláv népgyűlés és a keresztény országos zsinat kettős gyökereiből fejlőink es egyre inkább a méltóságviselők nemesi gyülekezetévé lesz, ugyanaKKor a bizánci iiatást is mutatja. A szerb fejlődést derékbetöri a török előnyomulás és a sabor szerepe a metropohta-választásra zsugorodik. A bulgár „sobor"-nal, noha sok vonásában hasonlóságot mutat a szerbbel, a bizánci hatás erősebben ervenyesul és szerepe — mint egyházi zsinat — a vallási szekták (bogumihzmus) elleni harcban csúcsosodik ki. A két dunai román fejedelemség fejlődését a tanulmány G. I. Bratianu: Les assemblées d'états en Europe orientate au moyen age et l'influence du r gime politique byzantin-' c. munkája alapján ertékeli. Míg a XIX.. századbeli román polgári-liberális történetírás mintegy a modern képviseleti állam visszavetített változataként fogta fel a középkori rendiseget, addig a másik véglet „kritikailag" nyúlt a kérdéshez és eltagadta a rendi gyűlések jelentőseget. Idealizáló törekvések jellemezték az orosz liberális, illetve a romantikus szlavofilpatrióta irányú történetírást is. k őleg Klucsevszkij és Platonov tevékenysége az, amely mindkét irány kritikai felülvizsgálását hozta magával, megállapítva, hogy a XVI. századbeli tartományi gyűlések állami méltóságviselők adhoc összehívott gyülekezetei voltak, képviseleti jelleg nélkül. Ilyen jelentőségre — rövid ideig — csak a XVII. században tesznek szert. A történeti kutatás problémái közé tartozik a XV. századig fennállott városi vecse és a később kifejlődött tartományi gyűlés közti kapcsolat, valamint a bizánci hatás kérdése. A tanulmány megállapít ja, hogy a szovjet történetkutatás inkább a nyugati intézményekkel való összehasonlítás terére szorítkozik.