Századok – 1957

Tanulmányok - Balázs Béla: A demokratikus tömegmozgalom kibontakozása és a népi forradalmi szervek megalakulása a felszabadult Magyarországon 297

A- DEMOKRATIKUS TÖMEGMOZGALOM KIBONTAKOZÁSA MAGTARORSZÁGON 317 reakció elterjesztette, hogy visszajönnek a németek és felakasztják a kommu­nistákat, mire többen és maga az elnök is visszahúzódtak és a párt szétesett. Csak két hónappal későbben alakalt meg újra a pártszervezet a régi munkás­egylet tagjaiból és vezetőiből.) Dévaványán ,4 8 ahol a kaszáskeresztes pártnak nagy befolyása vol 1 a Horthy-korszakban, szintén sok nehézség és botladozás között indult meg i felszabadulás utáni fejlődés. Az elöljáróság nagyobb része elmenekült és csak a régi kulák bíró maradt a helyén, akit a régi képviselőtestület ugyancsak főleg kulák tagjai vettek körül. Ők alakították meg a polgárőrséget is. A hely­zet csak néhány hónap múlva változott meg, amikor néhányan megalakí­tották a kommunista pártszervezetet, amelynek élére Dékány Imre kubikos, az orosz vörös hadsereg volt katonája került. Ő lett egyúttal a polgárőrség parancsnoka is. Sajnos, az általa alkalmazott diktatórikus módszerek olyan feszült helyzetet teremtettek a faluban, hogy rövidesen leváltása és a párt­szervezet újjászervezése vált szükségessé. Kétegy házán,4 9 amelynek többségében román nemzetiségű lakosságára hosszú évtizedeken át fokozott súllyal nehezedett az ellenforradalmi rendszer megfélemlítő politikája, a felszabadulás ugyancsak nem hozta azonnal moz­gásba a néptömegeket. A bizonytalanság, a félelem még elég hosszú ideig le­béklyózva tartotta a lakosságot. Szerencsétlen körülmények folytán a helyi kommunista pártszervezet vezetői közé az első időben egy erkölcsileg kompro­mittált ember és egy nem nagy népszerűségnek örvendő kereskedő került. Ennek következtében a község néhány régi baloldali, 19-es embere a Szociál­demokrata Pártot alakította meg, ahová azután tömegestől tódultak a külön­böző jobboldali elemek, akik a pártszervezet vezetését kezükbe ragadták. A fenti okok következtében a kommunista párt és a szociáldemokrata párt között, valamint a szociáldemokrata párton belül is állandók voltak a torzsal­kodások. Az áldatlan helyzet azután oda vezetett, hogy a Független Kisgazda­párt maga mellé tudta állítani a Nemzeti Parasztpártot és tömegajiciót szer­vezve kikísérték a Kommunista Párt új titkárát a faluból. A dolgok csak 1946-ban jöttek rendbe, amikor a kommunista párt megerősödött, a szociál­demokrata párton belül pedig felülkerekedtek a baloldali elemek. Ekkor alakí­tották újjá az elöljáróságot is, kommunistákból és baloldali szociáldemokra­tákból. * Összefoglalóan megállapíthatjuk: a közvetlenül a felszabadulás után ki­alakult történeti helyzetben, amelynek jellemző vonásait fentebb igyekeztünk vázoliii,' vált lehetővé, hogy egy viszonylagosan egységes, demokratikus tömegmozgalom bontakozzék ki az ország számos helységében és elsősorban a régi demokratikus és agrárszocialista hagyományokra visszatekintő Tiszán­túlon. A dolgozó nép különböző osztályait és rétegeit, közvetlenül a felszaba­dulás utáni hetekben és hónapokban, alapvető egységbe fűzte az a nemzeti 48 Dékány Imre tsz tag, a Vörös Hadsereg volt katonája, Bánomkertszél 19, Nyiri Bálint tsz tag, Nyil u. 33, Keose József tsz tag, volt vöröskatona, Zsámbék u. 15, Tarsoly Zsigmond, Hajós u. 31. 49 Kétegyháza : Zöld Bajos, pártnyugdíjas (a 19-es direktórium volt elnöke), Rákóczi u. 26, Marosán György, tanácsfunkcionárius, Damjanich u. 18, Kórnye György, cipész, Gheorgiu Dej u. 4, Simonka Gvörgv, földművesszövetkezeti dolgozó, Széchenyi u. 67. lt.

Next

/
Thumbnails
Contents