Századok – 1957
Tanulmányok - Zsigmond László: A versaillesi békeszerződés életbelépése 270
296 ZSIGMOND LÁSZLÓ nem ratifikálja, jogában áll kétségbevonni annak érvényességét.16 7 Az újabb német akadékoskodással a Legfelső Tanács 1920. január 9-i ülése16 8 foglalkozott és jelentéktelen módosításokkal el is fogadta a Németországhoz intézendő válasz tervezetét.16 9 A válasz tisztázza az Egyesült Államok távolmaradásából adódó jogi helyzetet, majd újból leszögezi, hogy a német kormánynak nincs alapja ahhoz, hogy arra való hivatkozással, hogy az Egyesült Államok nem vesz részt a ratifikációs okmányok első letétbehelyezése aktusában, kétségbevonja a szerződés bármely rendelkezését vagy cselekvési szabadságot tartson fel magának, tekintettel az Egyesült Államok távolmaradására. Attól a pillanattól kezdve, hogy az okmányok kicseréléséről szóló első jegyzőkönyv elkészült, a szerződés kötelező valamennyi aláíró fél számára.17 0 Németországnak az Egyesült Államok távolmaradása ellenére sem sikerült megakadályoznia tehát a békeszerződés életbelépését. Anglia, Franciaország és Olaszország együttes fellépése — ellentéteik dacára — elég hatékonynak bizonyult a békeszerződés életbelépésének a biztosítására. A Legfelső Tanács 1920. január 9-i ülésén17 1 megállapodtak a jegyzőkönyv és a ratifikálási okmányok letétbe helyezéséről szóló jegyzőkönyv aláírásának rendjében és annak ünnepélyes aktusát január 10-ére tűzték ki. 1920. január 10-én Párizsban aláírták a ratifikációs okmányok letétbe helyezéséről szóló első jegyzőkönyvet és ezzel a békeszerződés életbeiepett. Három nappal később, 1920. január 13-án az Egyesült Államok külügyminisztériuma a következő jegyzéket intézte a német kormányhoz : „Áz Egyesült Államok kormánya a fegyverszünetet továbbra is teljes érvényűnek és életben levőnek tekinti az Egyesült Államok és Németország között, annak ellenére, hogy a ratifikációs okmányok letétbehelyezése 1920. január 10-én megtörtént Párizsban."17 2 Ezzel az Egyesült Államok — a német kérdésben — külön útra lépett. Ez korántsem jelentette azt, mintha az Egyesült Államok legszélső imperialista körei nem kívánták volna Németország gúzsbakötésének tartós voltát. Ellenkezőleg — túl kevésnek tartották a Wilson-féle külpolitika alapján elért eredményeket. Biztosítani kívánták a német versenytárs legyőzéséből adódó valamennyi előnyt oly módon, hogy az Egyesült Államok számára ugyanakkor fenntartsák a teljes mozgási szabadságot a tegnapi szövetségesek irányában — sőt azok ellenére is.17 3 A helyzet ilyetén alakulása — többek között17 4 — kedvező feltételeket teremtett a legyőzött, de meg nem semmisített imperialista Németország számára és nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy a közeli években újra megerősödjék é3 1923 folyamán az első nagyobb kísérletet tegye ereje kipróbálására. ZSIGMOND LÁSZLÓ 167 Ua. 716. 1. 16 8 Ua. 715—717. 1. 16 9 Ua. 721—722. 1. 1 7 °Ua. 721—722.1. 171 Ua. 714. 1. 172 F. R.—P. P. C. 1919. XIII. köt. 738. 1. 173 Vö. Zsigmond László: Németország hatalmi törekvéseinek összefüggése és gazdasági meghatározottsága az imperializmus korszakában. A Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének Értesítője. 1956. 1—2 sz. 25—27. 1. 174 Többek között, mert nem lehet figyelmen kívül hagyni egyrészt Anglia és Franciaország kormányköreinek a felelősségét, másrészt Németország belső fejlődésének a szerepét sem, különös tekintettel arra, hogy a versaiilesi békeszerződés érintetlenül hagyta a német imperializmus és militarizmus gazdasági, társadalmi, politikai és eszmei alapjait, A jelen cikk csupán része egy nagyobb tanulmánysorozatnak, mely éppen a fenti kérdésekkel kíván foglalkozni.
