Századok – 1957
Tanulmányok - Zsigmond László: A versaillesi békeszerződés életbelépése 270
276 ZSIGMOND LÁSZLÓ részről nem történt meg. Közölte, hogy ilyen értelemben fog válaszolni Weygand tábornok levelére is.3 5 Bliss állásfoglalása nem volt véletlen és megfelelt az amerikai külügyminisztérium irányelveinek. A külügyminisztérium augusztus 28-án maga is arra az álláspontra helyezkedett, hogy nem kell résztvenni bizottságok felállításában mindaddig, amíg a szerződés ratifikálása meg nem történt.86 Ennek folytán igen bonyolult helyzet állott elő és Németország részéről nem mulasztották el kihasználni az Egyesült Államoknak a bizottságokból való távolmaradását. A Legfelső Tanács október 18-i értekezletén ismertették a francia küldöttség jegyzékét, amely beszámolt báró Lersner német megbízottnak a békekonferencia főtitkára előtt tett megkereséséről.3 7 Lersner emlékeztetni kívánta Dutastat, hogy a békeszerződés értelmében az Egyesült Államoknak részt kell vennie a határmegállapító és népszavazási bizottságokban. Arra célzott, hogy amennyiben a békeszerződés ratifikálása előtt az Egyesült Államok a szóbanforgó bizottságokba nem jelölnek megbízottakat, úgy a szövetséges és társult halalmak kezdjenek újabb tárgyalást a német kormánnyal abból a célból, hogy elhárítsák mindazokat a nehézségeket, amelyek az újonnan létrejött helyzetből adódtak. A német megkeresés mögött, ravasz és burkolt formában, (az igazi célokat a jóakaratú figyelmeztetés mázával álcázva) messzemenő törekvések húzódtak meg. A vita folyamán Fromageot, a szerkesztőbizottság tagja, a bizottság választervezetét ismertetve, helyesen mutatott rá arra, hogy bár Lersner aggályai egyelőre a határmegállapító és népszavazási bizottságok létjogosultságát érintették, a későbbiekben nem korlátozódnak majd csupán ezekre, hanem precedenst teremtenek más, ezeknél fontosabb bizottságok, többek között a Jóvátételi Bizottság létjogosultságának a kétségbevonására. Németország magatartása komoly aggodalmat keltett mindenekelőtt a francia kormánykörökben. A francia békedelegáció feljegyzését a Legfelső Tanács megvitatta és jóváhagyta3 8 az abban kifejtett elveket, miszerint a) a bizottságokat az előírásoknak megfelelően kell összeállítani ; b) azokban rendszeresen működ ni ök kell mindazon hatalmak képviselőinek, melyek a szerződést ratifikálták, vagy — amennyiben nem ratifikálták — vállalták, hogy gondoskodnak a bizottságba küldendő me'gbizottak jelöléséről. A határozat második szakasza minden lehetséges — szándékos vagy nem szándékoa — félreértés elkerülése céljából leszögezi, hogy amennyiben a szerződés által meghatározott hatalmak közül valamelyik a békeszerződés életbelépésének az időpontjában még nem jelölte volná ki megbízottait, a bizottság által hozott határozatok akkor is érvényesek. Amennyiben a szavazatok aránya egyenlő lenne, úgy a békeszerződés 437-ik cikke értelmében kell eljárni3 9 . A határozat tehát semmisnek tekintette a német részről felvetett, formálisan a bizottságok életképességét, de lényegében a versaiilesi békeszerződés létjogosultságát kétségbevonó ellenvetéseket. 35 Ua. XI. köt. 374—375. 1. 30 Ua. XIII. köt*. 10. 1. 37 Ua. VTU. köt. 705—707. 1. 38 Ua. VIII. köt. 690—6&2., 706—707. 1. 39 Ua. VIII. köt. 707. 1. A békeszerződés 437-ik cikke kimondja, hogy szavazategyenlőség esetében a bizottság elnökének joga van második szavazathoz. — Der Friedensvertrag von Versailles, 224. 1.
