Századok – 1957
Tanulmányok - Sz. Ormos Mária: Magyarország belépése a Nemzetek Szövetségébe 227
252 SZ. ORMOS MÁRIA zását. Parcher olyan értesülést szerzett, amely szerint a főtitkári hivatal jogi osztálya is észrevette tévedését. A berni ügyvivő azonban azt tanácsolta a kormánynak, hogy ne aknázza ki e tévedést, hanem jelentse ki, hogy az alapokmány nem jogosítja fel Magyarországot a közbelépés kérésére, továbbá, hogy úgy látszik, a főtitkári hivatal nem továbbította Magyarország november 13-i tiltakozását a tagállamokhoz és végül, hogy a tagállamok egyike sem tartotta szükségesnek, hogy az alapokmány szellemének megfelelően szembeszálljon a háborús veszedelemmel.8 2 Kánya Kálmán meghatalmazott miniszternek december 19-i újabb jegyzéke azonban nagyon is kihasználta a főtitkári hivatal tévedését és most már egészen éles hangon bélyegezte meg a Népszövetség tétlenségét és egyúttal bírálta egész rendszerét. A jegyzék ironikusan leszögezi, hogy az alapokmány, amint ez várható is, kategorikus eljárást ír elő a legyőzött államokkal szemben, amennyiben nem teszi lehetővé, hogy a szövetségen kívül álló nemzetek a Népszövetséghez fordulhassanak segítségért. Ezért a kormány a főtitkár rövid válaszát önkényesnek kénytelen minősíteni. A Népszövetség Costa-Rica és Panama konfliktusa idején önként beavatkozott a vitába, holott e két állam tagja a szövetségnek, tehát joguk lett volna hozzáfordulni. A tanácsnak fokozottan kötelessége lett volna Magyarország érdekében szót emelni, mivel Magyarország nem jogosult arra, hogy segítségét kérje. Miközben tehát az alapokmány megvonja a lehetőséget a nem-tagállamoktól, hogy saját érdekükben védelmet keressenek, a tagállamok nem törődnek ezeknek az államoknak a sértetlenségével. A tanács elmulasztotta kötelességét — írja Kánya — és a tagállamok egyike sem tartotta magára nézve kötelezőnek, hogy az egyezmény szellemének megfelelően járjon el.83 A magyar kormány bizakodott abban, hogy az erélyes fellépés meghozza a kívánt eredményt, ti. hogy a Népszövetség feddésben részesíti Csehszlovákiát és Jugoszláviát. Erre utalt Bethlen december 25-i nyilatkozata a Magyar Külpolitikának. A miniszterelnök kijelentette, hogy a kisantant fenyegető magatartása Magyarországgal szemben komolyan veszélyeztette az európai békét, amit végül is Magyarország mentett meg. „Ehhez a kérdéshez különben — mondotta Bethlen — még a Népszövetségnek is lesz szava, melyhez szomszédaink fenyegetése folytán apellálnunk kell."8 4 A Népszövetség várt nyilatkozata azonban elmaradt. A tanács 1922. február 16-i ülésszakán meghallgatva a magyar kormány jegyzékét, úgy határozott, hogy semmilyen lépést nem tesz. Véleménye szerint el kell kerülni a felesleges vitát minden olyan kérdésről, amely fegyveres erő alkalmazása nélkül megoldódott. A tanács megállapította, hogy a főtitkárnak — az első magyar jegyzék állításával szemben — nem volt joga a tanács összehívására.85 Ezzel az „erélyes kampány" véget ért anélkül, hogy a magyar kormány célt ért volna és anélkül, hogy az akció valamit is szépített volna az 1921 őszén elszenvedett kudarcon. • A magyar kormány, ellentétben fenyegetőzéseivel, továbbra is kitartott elhatározása mellett, hogy Magyarországot felvéteti a Népszövetségbe. Packázása a Népszövetséggel azért is volt lehetséges, mert a következő köz-82 Uo. N° 1419, 542—543. 1. 83 Uo. N° 1429, 552—554. 1. 84 Magyar Külpolitika. 1921. dec. 25. 86 Uo. 1922. febr. 19.
