Századok – 1957
Tanulmányok - Sz. Ormos Mária: Magyarország belépése a Nemzetek Szövetségébe 227
MAGYAB0BSZÍ.G BELÉPÉSE A NEMZETEK SZÖVETSÉGÉBE 249 lása a kisantant győzelmét jelentette. A felvétel — noha a kisantant ellenkezésének nem ez volt a főoka — a nyugat-magyarországi incidens miatt bukott meg. Ez a kérdés azonban sokkal inkább az ürügy, mint az ok szerepét játszotta, mivel a kisantant ellenállását főként az indokolta, hogy Magyarországgal szemben a Habsburgok restaurációjának fenyegető veszedelme miatt szabadkezet akart magának biztosítani. Bár a magyar kormány visszavonulása „elegánsan" történt — a kérelmet nem vonták vissza, hanem csak a tárgyalás elhalasztását kérték —, mégis nyilvánvaló volt, hogy Magyarország a kedvezőtlen külpolitikai helyzet felismerése miatt kényszerült erre a lépésre. E fejleményekben tükröződik az a körülmény is, hogy a magyar kormány pillanatnyilag nem tulajdonított túlságosan nagy fontosságot a népszövetségi tagságnak. Bethlen mindenesetre a nyugat-magyarországi kérdésben várható eredményt a Népszövetségbe való azonnali bejutás elé helyezte. Ennek megítélésében egyébként a kormány nem volt teljesen egységes. Bánffy nem értett egyet Bethlen nyugat-magyarországi politikájával, s ezt kifejezésre juttatta azzal is, hogy augusztus 28-án, a kiürítés felfüggesztését megszavazó határozat miatt formálisan lemondott, bár beleegyezett abba, hogy lemondását ne hozzák nyilvánosságra.7 3 Magyarország szempontjából a Népszövetség jelentősége csak valamivel később, 1922—23-ban a jóvátétel és a népszövetségi kölcsön kérdésével kapcsolatban nőtt meg. A magyar kormány igyekezett elkerülni azt a látszatot, mintha kérelmének visszavonásával elismerte volna a békeszerződés megszegését. Ennek ellenkezőjét igyekezett bebizonyítani Apponyinak Genfben, egy sajtófogadáson elhangzott nyilatkozata, amit egész terjedelmében közöltek a magyar lapok is. Itt többek között a következő kijelentést tette : ,, . . . kormányom felfogása szellemében véltem cselekedni, amikor nem akartam döntést provokálni mindaddig, amíg ez a vitás kérdés és ezzel kapcsolatban a vélemények megoszlása fennáll. Halasztási kérésem tehát semmiképpen sem azt jelenti, mintha beismerném, hogy Magyarország nem teljesítette nemzetközi kötelezettségeit. Fennen hangoztatom ennek az ellenkezőjét. Halasztási kérésem csupán annak megállapítását jelenti, hogy egy kontroverzia áll fenn és ezzel kapcsolatban bizonytalan a mostani helyzet." A továbbiakban megkísérelte, hogy megmagyarázza a nyugat-magyarországi „felkelés" mozgató rugóit, de e magyarázattal csak megerősítette azt a nézetet, hogy Magyaroiszág csupán kényszerből fogadja el a békeszerződést és a kibúvás lehetőségeit kutatja. „Ki csodálkozhatik ezen (t. i. a felkelésen — Sz. 0. M.) — mondotta Apponyi —, aki tudja, hogy e területek lakosságának túlnyomó többsége . . . ellene van ennek a változásnak, amelyet rákényszerítettek? . . . Nem az volna-e csodálatos, ha az egész nemzet apatikusan viselkednék egy ilyen különleges amputációval szemben, amely volt szövetségesének a javát szolgálja?" Ilyen módon a kormány hivatalos megbízottja olyan álláspontot védelmezett, amivel a kormány állítólag nem értett egyet. Apponyi nyilatkozatában ismét visszautasította azt a követelést, hogy a magyar kormány kötelezze magát a Habsburgok restaurációjának megakadályozására. Gúnyos hangon szólította fel Take Jonesóu román külügyminisztert, aki állítólag ezt a követelést felállította, hogy ,, . . . idézze akár a trianoni békeszerződésnek, akár a népszövetségnek azt a cikkelyét, amely 73 OL. MT. jkv. 1921. awg. 28.
