Századok – 1957
Tanulmányok - Pach Zsigmond Pál: Kiadatlan Görgey-iratok 1849 augusztusából 198
KIADATLAN GÖRGEY-IRATOK 1849 AIJGUSZTUSÁBÓL 219 keresztül mindazokat az erőimet, amelyek ezen erőd és a bányavárosok között voltak, a Duna jobbpartján vontam össze.9 1 íme, ez Komárom alatti tartózkodásunk első oka. Ennek második oka az a szándékom volt, hogy áttörök az osztrák vonalakon és átkelek a Duna jobbpartján délfelé ; erre július 11-én kerülhetett volna sor, de nem sikerült megvalósítani.9 5 Komárom alatti elhelyezkedésünk idején, július 2-án erősen támadtak bennünket, mind Ács, mind pedig Ószőny felől. Ez szemmelláthatólag erőszakos kémszemle volt, de az osztrákok nagyon elragadtatták magukat, alkalmat adtak nekünk erélyes visszavágásra, aminek szomorú következményeitől újra csak Panjutin segítségükre érkező hadosztálya mentette meg őket. Az osztrák vonal és Panjutin hadosztálya, ellen július 11-én intézett sikertelen támadásunk9 6 után, a pénz, élelem és nagyméretű hadianyag hiánya arra kényszeríte'tt, hogy július 13-án visszavonuljak Komárom alól. Ezért Komáromból a Duna mentén Vác felé vonultam az 1., 3. és 71 hadtesttel és Görgey Ármin mozgó hadoszlopával (csaknem 25 ezer emberre, és 130 ágyúval), azzal a szándékkal, hogy innen Ceglédre megyek és végrehajtom az egyesülést a déli hadsereggel. A kémek jelentései szerint az orosz hadsereg fő erői Miskolc felől a Tisza mentén Szolnok felé húzódtak. Előhadam 15-én Vác és Verőce között egy orosz lovaskötelékkel találkozott, amely Vácon keresztül nyomban visszavonult. 94 Görgey e döntő ponton különösen torzítva és hiányosan adja, elő az eseményeket. Igaz ugyan, hogy a június 26-i minisztertanács elfogadta Görgey javaslatát arra nézve, hogy Komárom környékén a Duna jobbpartjára összpontosítson minden lehető erőt, s ezzel támadást intézzen a nyugati -határ irányában. Mielőtt azonban a jobbparti összpontosítás megvalósult volna, a cári csapatokkal megerősített osztrák fősereg már június 28-án támadásba lendült a Pöltenberg-hadtest és a Kmety-hadosztály ellen s a győri csatában megverte a magyar erőket. — A csatavesztés hírére június 29-én Kossuth minisztertanácsot tartott a Budapesten tartózkodó tábornokok bevonásával, ahol új hadterv ment határozatba. ",,Az Austria felé irányzandó operatio, mely egyszersmind Budapestet is fedezte volna, a győri csatavesztés miatt nem lehetséges, minden hadsereget tehát oda kell concentrálni, ahová a concentratio és annak következtében méggyőzelmi eventualitás, vagy legalább a hadsereg megmentése lehetséges. — Én tehát a miuistériuin hozzájárultával elhatározom, hogy a kormány Szegedre fogja székhelyét áttenni, de azon határozott rendelettel, hogy Hadügyminister Ur is a maga hadseregével Szegedre vonuljon." ,, . . ezen megállapodást — írta Kossuth Görgeynek — még azon esetre is, ha ellene Tábornok Űrnak észrevételei volnának, határozott és változhatatlan rendelet gyanánt adom tudtára s annak minden idővesztés nélküli végrehajtásáért a nemzet nevében felelőssé teszem." (Közli. Steier, Haynau és Paskievics, I. 140. kii.; Bana, i, m. 020. kk.) — Görgey mindezt elhallgatja, miként azt is, hogy június 30-án a rendeletet megvivő Csányi miniszternek, Kiss és Aulich tábornokoknak meg is ígérte, hogy engedelmeskedik ; de ígéretét megszegve, még aznap levelet írt Kossuthnak, bejelentve, hogy kitart saját haditerve mellett. Minderre, a fő^-ezérségtől való megfosztására s a további huzavonára a legfontosabb aktákat 1. Steier, i. m. I. 145 kk. s főleg Barta, i. m. 626 kii. Ehhez képest persze aKmety-hadosztállyal kapcsolatos szemrehányás is jogosulatlan : Kossuth éppen Görgey szószegésének hatására adott utasítást Kmety tábornoknak arra, hogy ne csatlakozzék a fősereghez, hanem minél gyorsabban induljon meg a dél felé való összpontosítás céljából. (L. Barta, i. m. 636. 1.) 95 Görgey első — rendkívül rövid — utalása a Duna jobbpartján Komárom alatt július 11-én elszenvedett vereségre. 96 Második — hasonlóan rövid — utalás a július 11-i, immár balsikerű komáromi ütközetre, ami végre — több mint tíznapos késedelem után — Görgeyt is a dél felé való koncentráció megkezdésére bírta, persze a cári seregek időközbeni előrenyomulása folytán hasonlíthatatlanul kedvezőtlenebb körülmények között.