Századok – 1957
Tanulmányok - Pach Zsigmond Pál: Kiadatlan Görgey-iratok 1849 augusztusából 198
216 PAOH -ZSIGMOND PÁL járás, politikai okok miatt, aligha kecsegtet eredménnyel7 7 . Teljességgel helytállónak kell tehát tartanunk e részben Steier megállapítását : Görgeynek „még Nagyváradon is elég alkalma volt és lehetett a többi sereg megadására vonatkozó felszólítások körüli szolgálataiért ellenszolgáltatásokat és feltételeket szabnia. Mihelyt Görgey látta, hogy csapdába került, egyetlen sort, egyetlen szót, egyetlen betűt sem lett volna szabad az oroszok és osztrákok akciójának megkönnyítésére áldoznia. Ezzel szemben Görgey éppen az ellenkezőjét cselekedte. Behatóan informálta Paskievicset a még fennmaradt magyar seregrészekről és egyre-másra küldözgette Paskievics útján a leveleket Aradra, Munkácsra, Péterváradra, Komáromba, Kazinczyhoz, hogy adják meg magukat. A fogságban levő diktátor úgy szerepelt, mint Paskievics szószolója."7 8 E leveleken kívül az irodalomban nem olvashatunk Görgey Artúrnak a nagyváradi napokban' kelt egyéb írásművéről. A cári külügyminisztérium levéltárában azonban fennmaradt még egy irata — orosz fordításban —, amely Nagyváradon 1849. augusztus 27-én kelt, a „Rövid szemle a felsőmagyarországi hadjáratról az orosz beavatkozás kezdetétől a világosi fegyverletételig" címet viseli7 9 és tartalmából megállapíthatóan kétségtelenül Pat^kievics kívánságára íródott. A keltezés és a tartalom alapján az irat keletkezésének körülményeit eléggé könnyen rekonstruálhatjuk. Ismeretes, hogy augusztus 22-én közölte Görgey vei Bariatinszki herceg — akit Paskievics a fegyverletétel hírét a cárnak megvinni annak idején Varsóba küldött s most Nagyváradra visszaérkezett — az orosz cár kegyelmét, — azzal, hogy ha Ferenc Józseftől nem nyer bocsánatot, I. Miklós menedéket ad neki birodalmában8 0 . Ismeretes továbbá, hogy néhány nappal később, augusztus 27-én, Andrássy Norbert őrnagy, Haynau szárnysegédje meghozta számára az osztrák császár kegyelmét is, átnyújtva az erről szóló, Haynau által aláírt okmányt, valamint a Karintiába utazást előíró parancsot8 1 . Végül ismeretes az is, hogy ugyanezen vagy a következő napon Paskievics tábornagy — megkapva Ferenc József elutasító válaszát a magyar felkelőknek amnesztiát kérő levelére, végleg meggyőződve közbenjárása sikertelenségéről — az ügyeket Lüdersz tábornokra bízta, elhagyta Nagyváradot s a cár hívására visszautazott Varsóba.8 2 Paskievics tábornagy tehát ekkor, elutazását közvetlenül megelőzőleg — amikor már eldőlt, hogy Karintiába megy Görgey — Írathatta vele a „Rövid szemlé"-t, hogy ha a meghódolt magyar vezért személyesen — mint eredetileg javasolta83 — „diadalmi jelvény"-ként immár nem is tarthatja magánál, legalább diadalának Görgey kezétől származó leírását vigye haza győzelmi trófeául. 77 Paskievics augusztus 15-ón tett ilyértelmű kijelentéseire 1. Görgey Artúr, L m. II. 389. 1.; Görgey István, i. m. Hl. 632—633. 1.; Steier, i. m. II. 262. 1. stb. — Egyébként Görgey aug. 16-án már Zichy Ferenctől is értesült, hogy amnesztiáról szó sem lehet. 78 Steier, i. m. II. 263—264. 1. — Az Aradra írt levél — mint a korábbiakból kiderült —- tévesen került a Nagyváradról küldöttek sorába ; e helyütt Steier is elfogadta Görgey István megtévesztő állítását. 79 KpaTKHH 0630p" KaiwnaHiH B" BepxHeft BeHrpifi OT" Hawaua PyccKOií HHiepBeHuin ÄO c.ioweHiH opywiH 6.H13" Bmiaroma. — KamjeuHpun MM/I, ro«, 1849. flejio Ne 1538. 230-238. 80 L. Görgey Artúr, i. m. II. 389. 1.; Görgey István, i. m. III. 669. 1. 81 L. Görgey Artúr, i. m. II. 390. 1.; Görgey István, i. m. III. 680—681. 1. 82 L. különösen Steier, i. m. II. 332—334. 1. 83 A cárhoz augusztus 13-án intézett levelében. Scserbatov munkája alapján idézi Steier, i. m. II. 301. 1.