Századok – 1957
Tanulmányok - Mátrai László: Az anyag szerkezetének atomista felfogása a XVII. századi magyarországi filozófiában 145
AZ ANYAG SZERKEZETÉNEK ATOMISTA FELFOGÁSA 151 mond — csak egy megoszthatatlan részecskéje (atomus) sincsen. Mivel valamíg azok kiterjedtnek, mondathatnak, mind addig eloszolhatónak gondoltatnak mitőlünk . ."6 Az atomisztika hirdetői — tudjuk — nyilt támadásnak szánták tanításukat a katolikus skolasztika „szubsztanciális formái" ellen, melyek az anyagi világ mozgását, minden igazi törvényszerűségét szellemi tényezőből engedték csak levezetni. Kérdés mármost, hogy Apácai, midőn szembefordul az atomistákkal, vajon nem kerül-e ismét vissza a skolasztika táborába, amely ellen pedig egész életműve egyetlen nagy tiltakozás ? Ami e kérdésben mesterét, Descartes-ot illeti: a leghatározottabb nem-mel kell felelnünk. Descartes nem azért tagadta az atomok létezését, hogy lándzsát törjön a szellemi formá-nak a materia feletti évezredes uralma mellett, hanem — éppen ellenkezően — anyag (res extensa) és szellem (res cogitans) legélesebb szétválasztására törekedett és nem kétséges, hogy az ilyen szétválasztás — mint mindig — a „gyengébb fél", a materia oldalának erősítését szolgálta. Bármily következetlenségek találhatók is Descartes füozófiai világnézetében általában, ebben a kérdésben nyilvánvalóan az anyagi világ, a res extensa „tisztaságának", függetlenségének féltése vezette : az atomol^, mint végső anyagi elemek, bizonyos végső minőségeket hordozhatnak, ez pedig veszélyezteti az anyagi világ kizárólag és tisztán mennyiségi megismerésének nagy vívmányát, hiszen újból tág kapukat tárhat a skolasztika, alchimia, kabbalisztika, teozófia stb. obskurus „minőségei"-nek behurcolása előtt. Elsősorban ezért tagadta Descartes az atomisztikát : csupán az anyag korpuszkuláris szerkezetét ismeri el, de tiltakozik az ellen, hogy e korphszkulák bármiféle minőségi megkülönböztetésével megbontsuk az egyik szubsztancia, a res extensa anyagi egységét, kizárólagosan mennyiségi (extensiv) jellegét. Apácai esetében a kérdés nyilván nem így vetődik fel és nem is így válaszolandó meg. Az ő számára — hiszen nem volt aktív természetkutató vagy matematikus — nem az volt a legfőbb elméleti feladat, hogy az anyagi világ tisztán mennyiségi, mechanikai megismerésének szabadságát kiharcolja a < skolasztika tudományellenes dogmáinak ellenében. Ám ha feladata — e kérdésben — nem is ennyire világos és éles, a maga módján ő is,,balról" bírálja az atomisztikát s így bírálata nem sodorja a skolasztikusok táborába. Ha ugyanis megvizsgáljuk az anti-atomista állásfoglalás után következő legfontosabb kérdést, hogy ti. miképpen foglalt állást a skolasztikus forma — materia kérdésben : egészen eredeti megoldásra bukkanunk, mely a maga nem éppen klasszikus volta ellenére is feltétlenül haladónak tekintendő. E „megoldás" abban áll, hogy Apácai rendszerében (az Encyclopaediában) nincs metafizikai fejezet: a materia és forma kérdését a II. részben, vagyis a logikában tárgyalja! Ma már — Leninnek a hegeli logikára s általában a dialektikára vonatkozó tanításait ismerve — igen mély értelmet, igen messzire előremutató jelentőséget tulajdoníthatnánk e lépésnek. Magát Apácait azonban Ramus és Amesius logikai újítása vezethette csupán ; de ennek is határozottan anti-skolasztikus jellege volt. Kétségtelen, hogy a forma-materia problémának az idealista ontológiából (a skolasztikus metafizikából) a ramista logikába való áthozatala a „forma" rangjának degradálását, az idealista pozíció gyengítését jelenti. A Ramus—Apáczai-féle ötlet — bár nem találhatott közvetlen logikai fejlesztésre az akkor adott tudománytörténeti szituációban — kétségkívül bizonyos módszertani és gnoszeológiai jelleget ad a "Magyar Encyclopaedia, Ultrajecti, 1653. (RMK. I. 188) 86. 1.
