Századok – 1957
Tanulmányok - Mályusz Elemér: A magyar rendi állam Hunyadi korában - 46
106 MlLYUSZ ELEMÉR ben Hédervárí Lőrinc és Tamási László özvegye Pozsegavár és Tamási várak ügyében, megállapodva, hogy saját jobbágyaikat mindegyiküknek joga és teljes hatalma van rendkívüli adóval terhelni, még pedig annyiszor, ahányszor akarják.25 9 Nem egészen egy újabb évtized elmúltával, 1455-ben V. László az eddig talán inkább csak gyakorlatban élő szokást elvileg is elismerte és megerősítette. Alkalmat erre a borsmonostori ciszterci apát panasza szolgáltatott. Eszerint a monostor népei és jobbágyai vonakodtak megfizetni a rendkívüli taxát akár a maga, akár egyháza szükségleteinek kielégítésére vetette azt ki, sőt lázadozva kijelentették, hogy a rendes censuson kívül másról tudni sem akarnak. A király parancsában engedelmességre hívta fel az ellenszegülőket, figyelmeztette őket, hogy az apát, aki az ő természetes uruk, az ország más nemeseinek és birtokos embereinek módjára hatalommal rendelkezik felettük, mint alattvalói felett s amidőn akarja, kedve szerint adóztathatja őket.26 0 A magánföldesurak mögött nem maradt el az uralkodó. Sőt ő még feszélyezetlenebbül terhelhette meg a királyi uradalmak lakóit pénzköveteléseivel, mivel ezeket mindég a köz érdekét szolgálóknak, az ellenséges támadás elhárításához nélkülözhetetleneknek tüntethette fel. Megesett, hogy egy-egy főúr is saját jobbágyaitól állami cél érdekében kívánt áldozatvállalást, mint 1440-ben Thallóczi Frankó volt Szörényi bán s nándorfehérvári kapitány, ő éppen ennek a legfontosabb végvárnak a biztosítása érdekében krassószentmiklósi jobbágyait telkenkint egy arany forintnyi subsídium megfizetésére szólította fel.26 1 Az első pillanatban önzetlennek látszik eljárása. Ha azonban nem felejtjük el, hogy a főurak a köz javára fordított kiadásaikat pontosan számontartották s követeléseiket adandó alkalommal a királlyal birtokadomány formájában kielégíttették, Thallóczi esetében is biztosak lehetünk, hogy jobbágyai, bár közvetve, elsősorban az ő érdekeit szolgálták adózásukkal. Ez idő tájt, tehát a század negyedik évtizedében az államnak a rendes bevételekből nem fedezhető szükségleteinek kielégítése úgy történt, hogy a király, mint földesúr a saját birtokain lakó jobbágyoktól s a városok, mezővárosok lakóitól taxa generalis címén rendkívüli adó beszolgáltatását kívánta s hozzájárult, hogy a többi nagybirtokos ugyanezt tegye. Nemcsak az a meggondolás és tapasztalat ösztönözte erre, hogy ellenkező esetben jobbágyai átköltöznének oly birtokokra, amelyeken kevesebb adó fenyegeti őket, következőleg jobb megélhetés vár reájuk, hanem a kényszerűség, hogy hadjárat esetén rá van szorulva a főurak fegyveres erejének támogatására. A kapcsolat tehát így alakult: A király, a megelőző évszázadból átöröklődött gyakorlatnak megfelelően, kénytelen a nagybirtokosok bandériumait igénybe venni, ha az országot ellenséges támadás fenyegeti, ahhoz azonban, hogy a bandériumok hadba vonuljanak, meg kell engednie, hogy a nagybirtok urai ugyanazt a rendkívüli adót beszedjék jobbágyaiktól, amelyet ő vetett ki a sajátjaira. possessionum suarum hereditariarum taxam extraordinariam imponendi et exigendi liberam habeat facultatem. (Dl. 13.248.) 269 Mindkét fél iobagiones suos . . . extraordinarie dieare et taxare atque super eisdem eollectas exigere dum et qufando toltiens quoticn.s voluerit, cum omnis iurisdictionis plenitudine valeret atque posset. (Dl. 88.215.) 269 Et quia ipse abbas tamquam dominus vester naturalis veluti ain nobiles et possessionati bomines regni nostri potestatem habere debet super vos tamquam subditos, dum vult et taxandi vos iuxta voluntatem suam sicuti nee nos secus fieri volumus. (Dl. 88 307 ) 261 Thallóczy: Szerbia 134. 1.
