Századok – 1956

KRÓNIKA - Történettudományi kandidátusi disszertációk vitái (Makkai László—Szabolcs Ottó) 841

KRÓNIKA 851 Lederer Emma szerint nem egészen egyértelmű Lukács Lajosnak az ókonzervatívokkal szemben való állásfoglalása. A disszertációban szereplő azon megjegyzés, hogy ,,a magyar arisztokrácia térdre akarta kényszeríteni az osztrák kormányt", félrevezető. A magyar arisztokrácia nem térdre akarta kényszeríteni, de meg akarta győzni a maga igazáról az osztrák kormányt, a nép, a függetlenség rovására. Nem helyes az az értékelés, hogy a magyar arisztokráciának mindegy volt, az októberi diploma vagy a februári pátens körülményei között él-e. Lukács kifejtette, hogy az arisztokrácia nem fogadta örömmel a februári pátenst, hisz abban, a föderációs elvvel szemben, a centralisztikus elv jutott előtérbe, de kénytelen volt beletörődni kibocsátásába. Kénytelenek voltak a magyar arisztokraták arra a belátásra jutni, hogy az osztrák nagytőke felé engedményeket kell tenni, mert támogatása nélkül nem tudnak megállni. Maguk a magyar arisztokraták szorgalmazták a Schmerling-kormányba való belépést, s kénytelenek voltak vállalni az ezzel járó következményeket, többek között a februári pátens kibocsátását is. A februári pátenssel kapcsolatban Révész Imre mutatott rá arra, hogy e kérdésben a protestáns klérus kelepcébe esett, s ,,így lett — félig-meddig akaratán kívül — egy darabig mártírrá". Azt kívánta a protestáns klérus, hogy francia mintára a protestáns egyházi tisztviselők javadalmazása az állam terhére történjék. Bécs kapott ezen s 96 ООО Ft-ot beállított a költségvetésbe a két magyarországi protestáns egyház számára. Amikor ennek fejében Bécs kérte, hogy akceptálják a lutheránus mintájú németországi oberkonzisztoriális rendszernek egy, a Gesamtmonarchie érdekeihez alkalmazott változatát, a protestáns klérus akkor vette észre, mit tett. Nem tudták, mihez fogjanak. Annál jobban tudta az ókonzervatívok protestáns szárnya, a Vay Miklós, Prónay Gábor és Tisza Kálmán vezetésével felzárkózó középnemesség. Megszervezik a pátenssel kapcsolatos nagy ellenállást s így érdemtelenül hozzájárultak az ókonzervatívok tekintélyének a megnövekedéséhez. Lukács Révész akadémikus fenti véleményét kiegészítette azzal, hogy a protestáns pátens elleni küzdelem 1859 szeptember után különösen nagy nemzeti üggyé szélesedett, melyben nemcsak reformátusok, de nagy számban katolikusok is részt vettek. * Nemzetiségtörténetünk egyik legelhanyagoltabb területével foglalkozik Perényi József disszertációja (,,A ruszinok történetének vázlata 1800—1918"). A ruszin nép története a szóles közvéleményben, de még a szakkörök előtt is úgyszólván teljesen ismeretlen, a marxista előmunkálatok szinte teljesen hiányzanak, a polgári történetírás elszórt munkái pedig teljesen alkalmatlanok arra, hogy a ruszin nép történetéről csak megközelítőleg is hű képet adjanak. Így nagy feladatot végzett el Perényi József, amikor a kárpátukránok történetének ily hosszú korszakát — jelentős részt előmunkálatok híján — felvázolta. Perényi József disszertációja volt az első, nyilvános vitára kerülő történettudományi kandidátusi dolgozat s így a vita magán viselte bizonyos mértékig a vitatkozásban való tapasztalatlanság bélyegét. I. Tóth Zoltán opponens rámutatott arra, hogy a soknemzetiségű Magyarországon élő nem magyar népek fejlődésében óriási különbségek figyelhetők meg. „Tehát, nem elég foglalkozni annak a különbségnek a bemutatásával, amely a burzsoá nemzet kialakulásában Nyugat-Európa úgynevezett »normális« fejlődése és Kelet-Európa »módosult« fejlődése között fennáll, hanem törvényszerűséget kell keresni a kelet-európai soknemzetiségű államok viszonyaiban is, ahol az uralkodó nép maga is bizonyos mértékben elnyomott, de ugyanakkor maga további népek elnyomója. Minthogy a burzsoá nemzet kialakulása a feudalizmus hanyatló szakaszában indult el és a burzsoá nemzet maga is sok tekintetben a feudalizmus romjain épült fel, óriási szerepe van a nemzettéválásban a feudalizmus lényegének, a feudális földtulajdonnak. Azok a népek, amelyek a feudalizmus korában nem, vagy alig rendelkeztek feudális földtulajdonnal és a vele járó kiváltságokkal és ennek megfelelően nem voltak saját feudális uralkodó osztályaik, nagy hátránnyal indultak el a kapitalizmus korában a burzsoáziák versenyében . . . A nemzetiségek többségének, minthogy nincs feudális nagybirtokos osztályuk és a poroszutas fejlődés mellett a kisbirtokos osztály súlyos nehézségekkel küzd, általában csak erősen fejlett kispolgári vezetőrétegük van és csekély részük lehet a mezőgazdaság kapitalista fejlődésében. Tőke híján az ipari kapitalizmus kifejlődésében is teljesen alárendelt szerepet játszanak. Marad a kapitalista hitelszervezet kiépítéséből vállalható szerep, mely az előzmények alapján szintén csak alárendelt jelentőségű lehet, bár még mindig a legjárhatóbb utat jelenti a nemzetiségi kisburzsoázia számára. Ez az oka annak, hogy a nemzetiségek fejlődésében a hitelszervezetnek viszonylag sokkal nagyobb jelen-