Századok – 1956

TANULMÁNYOK - Eckhart Ferenc: A bécsi udvar jobbágypolitikája 1701—1790-ig 69

A BÉCSI UDVAK JOBBÁGYPOLITIKÁJA 1761—1790-IG 83 között mit kell tenni. A királynő rendelkezéseit ki kell hirdetni, éspedig nagyobb nyomaték kedvéért biztosok útján. Ha a parasztok nem engedelmeskednének, meg kell büntetni őket." A királynő erre kijelentette, hogy hajlandó biztost kiküldeni Brunswickéhoz hasonló jogkörrel. „Ami a parasztok megbüntetését illeti, nem mer korlátlanul beleegyezni abba, hogy a megye ítéleteit haladéktalanul végrehajtsák, lelkiismeretét nem akarja ezzel terhelni." A biztosnak teljhatalmat akar adni, „az ne zsenirozza magát semmiféle eszköz alkalmazásában". Túlságosan sokat beszélnek itt a rend helyreállításáról. Erre neki amúgyis megvan a hatalma. Most azonban nem arról van szó, hogyan lehet a dolgokat esetről esetre kezelni, hanem hogy hogyan lehet biztos elveket találni e fontos ügy elintézésére az eddigi körülményességek nélkül. Pálffy országbíró alig titkolt indulattal még egyszer megpróbálta a rendi álláspontot érvényesíteni, és biztos kiküldése ellen szólalt fel, mert ,,ha a megyék tevékenysége és az úrbéri perek feletti ítélethozatalban gyakorolt szabadsága korlátoztatik, úgy a tisztviselők és a kormányszékek szükségtelenekké válnak, és a királynő belátása szerint dönthet". Mivel az országbíró azt is hangoztatta, hogy a törvény és a szokás egynek tekintendő és a megyéknek jogukban áll a régi szokást mint jogot statuálni, ha az nem is alapszik törvényen, a királynő meg akarta tudni az „usus" igazi fogalmát, amely a törvénnyel megegyeztethető, vagy azzal egyenlőnek vehető és így megengedett. Az országbíró szerint ez akkor áll fenn, ha a szokás nincs a törvény ellen, vagy ha többéves gyakorlat írja elő. Mária Terézia ezt a nyilatkozatot sem kielégítőnek, sem alaposnak nem találta, és kijelentette, hogy az idő a megjelent urak részéről ilyen „disszertációkkal", amelyek az értekezlet céljának eléréséhez semmivel sem járultak hozzá, eltelt anélkül, hogy a dolog érdemével foglalkoztak volna. Ő pedig nem szándékozik az eddigi sötétségben maradni. Ezért az összes megjelenteknek meghagyta, hogy véleményüket az értekezlet elé terjesztett kérdéses pontokról 8—10 nap alatt világosan és lelkiismeretesen terjesszék be. „Azokban azonban az igazságot és a tartozó hűséget a köteles és a dolog érdemére irányuló tanácsokkal egyeztessék össze anélkül, hogy semmitmondó szép szónoklatokat vagy kitéréseket engednének meg maguknak." Még a császár is hozzátette, hogy anyja „nem akar mást, mint a tiszta és lelkiismeretes igazságot hallani, s mit lehet az esküvel megerősített törvény megsértése nélkül ebben a közboldogságot érdeklő esetben tenni, hogy mind a földesúrnak, mind a parasztnak haladék nélkül igazságot szolgáltassanak, és általában mindent a kellő vágányba zökkentsenek vissza". így ért véget a nagy értekezlet, amelynek eredményeihez az udvar különös reményeket fűzhetett. Lefolyásából kiderült, hogy az udvar és a magyar urak érdekei nem egyeztethetők össze; A hatalom a katonaság révén az udvar kezében volt. A nagyurak csak ettől a hatalomtól várhatták forrongó jobbágyaik elnyomásának további biztosítását. Ezt az értekezleten ki is akarták eszközölni. Az udvar hatalmának biztos tudatában ígérgette is a feudális társadalmi rend megszilárdítását, de felhasználta az alkalmat, a magyar földesurak szorult helyzetét arra, hogy a legfontosabb gazdaságtársadalmi kérdést, az úrbéri viszonyt a maga céljainak és nézeteinek megfelelően rendezze, s egyszersmind a gyűlölt földesurak rovására a dinasztia részére a tömegek rokonszenvét biztosítsa. 6*