Századok – 1956
SZEMLE - A magyar munkásmozgalom a 20. század első éveiben és az 1905—7-es forradalmi válság idején (Ism. Diószegi István) 783
SZEMLIi 787 a Die Neue Zeit-bői,8 valamint Kunfi Zsigmond hasonló című cikkének közlését a folyóirat egy későbbi évfolyamából.9 A kötet által képviselt szemlélet alapján eddig nem nyúltak hozzá a szociáldemokrata elmélet bonyolult összetevőihez, így nem kutatták azt a hatást, amelyet a polgári radikális gondolkodás gyakorolt a munkásmozgalomra. Ezzel kapcsolatban igen sok újat adott volna a polgári radikálisoknak a Széchényi Könyvtár kézirattárában őrzött hagyatékának átkutatása. Nem érthetünk egyet azzal a bánásmóddal, amellyel a kötet a korabeli magyar munkásmozgalom kimagasló alakját, Szabó Ervint kezeli. A 700 oldalas mű mindössze két rövid írásának közlésére szorítkozik, holott Szabó Ervin, ezekben az években még a marxizmus kiemelkedő gyakorlati és politikai képviselője volt -Magyarországon s a legtöbbel járult hozzá a marxizmus „megmagyarosításához". Ennek a mostoha bánásmódnak — amely bánásmód nemcsak e kötet sajátja — véleményünk szerint két oka van. Az egyik általánosabb, ez a személyi kultusz behatolása a munkásmozgalom történetírásába, amely itt egészen torzán úgy jelentkezett, hogy — egyes későbbi szereplők nagyságának növelése érdekében — kisebbítették a munkásmozgalom korai nagy képviselőinek szerepét. Ebben a bánásmódban Szabó Ervinnel a kommunista mozgalom sok kiemelkedő alakja is osztozott. A másik, konkrétabb ok az volt, hogy Szabó Ervin szerepének megítélésénél nemcsak Révai József cikkének szellemét, hanem e cikk arányait is kötelező érvényűnek tartották. Révai József cikke nagy jelentőségű volt megjelenésének idején Szabó Ervin szellemi hagyatékának helyes értékelése szempontjából, azonban éppen azért, mert ezen örökség negatív elemei ellen kellett éles harcot folytatnia, negatív elemek kerültek előtérbe. Révai József cikkének helyességét és még az arányok helyességét is az akkori időre aligha lehet kétségbevonni, de nem lehet kétséges az sem, hogy a történészeknek részletekbe menő kutatásokat kell végezniök és ki kell ásniok a feledés homályából mindazt, ami Szabó Ervin hagyatékából értékes és maradandó. Sokat tudunk pl. az SzDP nemzetiségi kérdésben elfoglalt hibás álláspontjáról. De a felszabadulás után megjelent cikkek és írások meg sem emlékeznek arról, hogy Szabó Ervin ebben a kérdésben egészen közel jutott a nemzetek önrendelkezési jogának, a lenini nemzetiségi politika alapelvének felismeréséhez. Erről könnyen meggyőződhettünk volna, ha kötetünk a már idézett Engels cikk bevezetését leközölte volna. Szabó Ervin Engels nézeteit elemezve magyar vonatkozásban a következő konklúzióra jut : „Ami 1848 előtt állott az olasz, magyar, német stb. munkásságra, ugyanez áll ma a horvát, a szerb, a román, a cseh, a szász proletárságra. A nemzeti ellentétek érzése az országaikban uralkodó néppel szemben annál erősebben fokozódik, minél hosszabb és minél mélyebb nemzeti elnyomásuk. A kérdés megoldása itt sem lehet más, mint az olasz, a magyar, a német nemzeti függetlenségi harcok tekintetében : a horvát, a szerb, a román, a cseh nemzet helyreállított autonómiája és egysége."1 0 Vagy hol olvashattunk eddig pl. Szabó Ervin agrárkérdésben vallott nézeteiről, holott ezek a nézetek, bizonyos korlátaik ellenére, a kommunista párt agrárprogramjáig a legmesszibbre jutottak a marxizmus tanításainak magyarországi viszonyokra való alkalmazásában ? Szabó Ervin meglátta azt, amit rajta kívül a korabeli munkásmozgalom egyetlen képviselője sem látott, hogy a feudális nagybirtok felszámolása a magyarországi fejlődés központi, fő kérdése, és meglátta azt, hogy a magyar munkásmozgalom legsürgősebb feladata egy megfelelő agrárprogram kidolgozása. ,, . . . A modern Magyarország összes problémái végső fokon a nagybirtok problémájában oldódnak fel — írja a „Die Agrarfrage in Ungarn" с. cikkében. — Hogyan lehet gyakorlatilag ezt a problémát legjobban megközelíteni, ez kezdettől fogva a magyar munkásmozgalom legégetőbb kérdése. De meg kell állapítani, ez olyan kérdés, amellyel annak ellenére, hogy reánk tartozik, eddig nagyon keveset törődtünk. Először Kautsky mutatta meg nekünk, hogy az agrárkérdés Magyarországon, éppen úgy, mint Oroszországban, másképp áll, mint Nyugat-Európában. Magyarországon a parasztság még forradalmi tényező."11 Az agrárkérdés súlyának, a parasztság szerepének és jelentőségének felismerése egymaga kiemeli Szabó Ervint a korabeli munkásmozgalom alakjai közül. A megoldási mód, amely a felismerést követi, persze már problematikusabb. Szabó Ervin a nagybirtok részleges likvidálását tűzi ki célul, de ugyanakkor azt is hangsúlyozza, hogy a feudális földtulajdont nem a kisparaszti magántulajdonnak, hanem a köztulajdonnak kell felváltania. De, hogy Szabó Ervin azért mennyire túl tudta termi magát a dogmákon és mennyire a konkrét helyzetnek megfelelően tudott gondolkodni, mutatja, hogy ő a köztulajdonbavétel utáni gazdálkodást teljesen a parasztság igényeinek megfelelően » I)ie Xeue Zeit. 1904—5. I. 723—726. 1. » Uo. 1905—6. II. 18 Marx—Engels Vál. I. Bpest, 1905.109—110. I. 11 Die Xeue Zeit, 1907—8. 1.59.1.