Századok – 1956

SZEMLE - A magyar munkásmozgalom a 20. század első éveiben és az 1905—7-es forradalmi válság idején (Ism. Diószegi István) 783

SZEMLE 783 historikus közé tartozott, aki a dolgokat mindig társadalomtörténeti beágyazottságukban vizsgálta. Az ún. polgári történetírásnak ama legnagyobb és leggyakoribb hibája, hogy rendszerint megrekedt a társadalomtörténeti terminológiai elemzések felszínén, sohasem volt Mályusz történetírói egyéniségének sajátja. A terminológiai vizsgálatok szükségképpeni előzményei a mélyebbre hatoló társadalomtörténeti szintézisnek. Méltánytalanság lenne egyszerűen terméketlennek mondani ezt a metódust, annyival inkább, mert az igazi történészek mindig is túljutottak a feldolgozó munkának ezen az előkészítő fázisán. Mályusz most még egy lépéssel tovább ment. Előadása életszerűbbé vált. Amellett, hogy sűrűn használja a filológiainak mondható elemzés módszerét (finom disztinkciók: 149. 1., 299. jegyzet stb.), sohasem dolgozik kész meghatározásokkal, a jelenségeket mindig ós következetesen fejlődósükből igyekszik megérteni. Most sem a mezőváros fogalmának definiálásával kezdte fejtegetéseit. Az olvasó a tanulmány végére jut el a magyar mezőváros nem egyértelmű, nagyon bonyolult és állandóan változó képződményének megértéséhez. A jogi formák és ezek terminusai Mályusz számára nem megmagyarázásra váró fogalmak, hanem a konkrét történeti helyzet megértését szolgáló, a tárgyi és egyéb dokumentumokkal egyenlő értékű forrásemlékek csupán. Nem ok nélkül állítottam tanulmányát példaképp kezdő történészek elé. Az ún. polgári történetírás annyit hangoztatott és teljes joggal kívánt kritikájához ui. nemcsak tárgyi tévedéseinek, módszertani gyengéinek kimutatása tartozik, hanem az is, hogy megláttassuk, mi volt benne a maradandó, a megőrzésre és követésre méltó. Széleskörű apparátus felhasználása jellemzi a kötet többi dolgozatait is. Fügedi Erik az újratelepítést és a soltészségeket vizsgálta mint a paraszti osztályharc egy-egy sajátos, részben burkolt formáját. Dicsérettel kell megemlíteni, hogy szervesen építette bele előadásába a szlovák ós cseh történetírás idevágó eredményeit. Székely György az erdélyi románok, Györffy György a kunok feudalizálódásáról, a székelyek feudalizálódásának előzményeiről értekezett. Györffy dolgozatait kiváló történeti érzék és nyugodt, kiegyensúlyozott előadás jellemzi. Azt a képet, amelyet a kun és a jász társadalom fejlődéséről rajzolt, későbbi kutatások lényegesen már nem fogják módosítani. Éppen ezért, ilyen kvalitások mellett, szükségtelennek látszik az a kemény és nem is egészen igazságos kritika, amelyben a szerző a polgári történetírás e tárgyról megjelent munkáit részesítette. Érdemei akkor is nyilvánvalóak és elvitathatatlanok, ha nem tagadja, hogy egyikmásik dolgozat annak idején nemcsak új adatokat hozott, hanem új szemléletet is. Befejezésül hadd emeljek ki egy olyan szempontot, amelyet az utóbbi időben igen ritkán vetnek fel egy-egy munka megítélésénél. Mályusz és Györffy tanulmányai stílus tekintetében is mintaszerűek. Nézetem szerint az, aki keveset törődik az előadás külső formáival, megfeledkezik arról, hogy a történetírói alkotás lényegéhez csaknem oly szervesen hozzátartozik a stílus, mint a szépirodalmi alkotásokéhoz. Marxista történettudományunk termékei, kevés kivételtől eltekintve, még messze vannak attól, hogy kifejező erőben vetekedhetnének Károlyi Árpád vagy Szekfü Gyula eleven, zamatos, hajlékony és színes stílusával. KOMJÁTHY MIKLÓS A MAGYAR MUNKÁSMOZGALOM A 20. SZÁZAD ELSŐ ÉVEIDEN ÉS AZ 1905-7-ES FORRADALMI VÁLSÁG IDEJÉN (A magyar munkásmozgalom történetének válogatott dokumentumai 3. kötet. Szerk. : A Magyar Munkásmozgalmi Intézet. Összeállították : Erényi Tibor, Mucsi Ferenc és S. Yincze Edit. (Budapest, Szikra. 1955. «57 1.) Alig kezdtek hozzá a kritikusok tollaik faragásához, hogy a Válogatott Dokumentumok harmadik kötetéről bírálatot írjanak, amikor alig pár hónappal később az ötödik kötet is napvilágot látott, s a sajtó már az újabb kötetek megjelenését jelzi. Annak a kitartó, szorgalmas munkának, amelyet 1948 óta a Munkásmozgalmi Intézet, új nevén a Párttörtóneti Intézet végez napjainkban, kezdenek megérni a gyümölcsei. Az 1918 előtti magyar munkásmozgalom alapvető forrásanyagának feltárása és rendszerezése terén végzett munka úttörő jelentőségét és maradandó értékeit aligha lehet kétségbevonni. Ha már az 1918 előtti magyar munkásmozgalom tudományos igényű feldolgozásának lehetőségeiről beszélhetünk, ha már biztosabb kézzel nyúlhatunk az egyes részletproblémákhoz, akkor ez elsősorban a Párttörténeti Intézet érdeme.