Századok – 1956

SZEMLE - Vogt; J.—Seston; W.: Die constantinische Frage (Ism. Hahn István) 772

SZEMLE 773 az egyházi hagyománnyal összhangban — erősen kiemeli a 312. évi hadjáratban megmutatkozott isteni segítséget. Laetantius ós Eusebius előadása Vogt szerint összeegyeztethető egymással, viszont mindkettő eltér mind a Pan. VI (VII). 21. 8-ból ismert ApoUo-templomi látomástól, mind pedig a Hist. Aug. Aurelianus életrajzában 14. leírt jelenettől, amikor Sol Invictus jelent volna meg Aurelianus előtt és hirdette neki Emesa rövidesen bekövetkező elestét. A constantinusi érmék vizsgálata azt mutatja, hogy Constantinus már 313-tól kezdve kerüli a hagyományos szimbolikát. A 315-re keltezhető ticinumi éremlelet és a siseiai császári pénzverde 317. évi pénzei már a christogrammot tüntetik fel. Constantinus törvényhozása és levelezése is már 324 előtt keresztény hatásról tanúskodik. Végső konklúzióját Vogt a következőkben foglalja össze (779. 1.) : ,,Dieser Teil des Berichtes muß sich damit begnügen, die Glaubensfrage als ein tiefes Anliegen des Zeitalters erwiesen, und Constantin etwas zurückgegeben zu haben, was seine historische Größe ausmacht : das ethische Organ des Entscheidens." Éppen ez a konklúzió az, amit még Vogt önmagában is megtámadható érvelése sem igazol. A panegyricusok, amelyek mindenkor többé-kevésbé azt emelik ki, amit a császári udvar az adott időben szívesen hallgat, nem adnak egyértelmű keresztény utalást. Nazarius kifejezései ugyanígy megfelelnek a solaris monotheismusnak vagy az újplatonikus vallásosságnak. Iamblichos is ,,to theion"-ról beszél. Laetantius (De mort, persec. 44,5) és Eusebius (Vita Const. I. 28 — 29) ,,látomás"-elbeszélései súlyosan ellentmondanak egymásnak : az előbbi csupán Constantinus álomlátásáról, az utóbbi az egész hadsereg által látott tüneményről s Constantinus ezt követő álmáról beszél. A szerző, engedményt téve a „természettudományos világnézet"-nek, hajlandó koncedáhii, hogy az ún. halo („melléknap") jelenséget láthatták a katonák. De, ha történetesen valami ilyesféle ritka tünemény valóban látható lett volna éppen a pons milviusi csata előtt, elképzelhető-e, hogy mind Laetantius, mind maga Eusebius korábbi művében hallgatással mellőzött volna egy többezer ember jelenlétében végbement „csodás" jelenséget? Constantinus egyéni „látomása" pedig felszínes eltérések ellenére sem más, mint lényegében analog mese-elbeszélés Aurelianus, Licinius vagy akár maga Constantinus korábbi állítólagos látomásai vagy álomlátásai mintájára. Ezek a hanyatló és válságából misztikumba menekülni akaró kósőrómai társadalom ideológiáját tükröző irodalomban közhelynek számítanak. Constantinus ós Aurelianus „látomásai" között egyetlen, a helyzetből fakadó különbség van : az utóbbi egy már általánosan elismert istenhez, Sol Invictushoz csatlakozik, míg az előbbi egy addig a hivatalos államhatalom részéről csupán eltűrt istenség kultuszát vezeti be. A pénzérmék adatai pedig éppen arra vallanak, hogy itt nem hirtelen fordulat, „isteni sugallat" vagy más egyéb történt, hanem a keresztény •egyházzal fokozatosan elmélyülő, lassankint kialakuló szövetség jött létre. A szerzőnek okfejtéséhez jelentős tényeket kell hallgatással mellőznie vagy elferdítenie. Hallgat arról, hogy Constantinus még 330 után is „neos Hélios" alakjában állíttatott magának új székvárosában szobrot, amely Philostorgius (II. 17 ed. Bidez p. 228) tanúsága szerint még pogány áldozati szertartások tárgya is volt. Hallgat Constantinus újplatonikus környezetéről, pl. Sopatrosról, aki Konstantinápoly alapítási ünnepségén is részt vett és akit csak később végeztetett ki Ablabius. Nem méltatja figyelemre azt a tényt, hogy Kóma praefectusai 325-ig pogányok voltak. Constantinus törvényhozásában „keresztény erkölcsöt" akar felfedezni ott, ahol csupán az egyház anyagi és hatalmi igényeinek kielégítéséről van szó. (Pl. az egyház birtokjogának elismerése, az egyházi személyek immunitásának megadása, a rabszolgafelszabadítások püspök közbenjöttével való eszközlése, a püspökök bíráskodási jogának elismerése.) „Élfelejti", hogy éppen Constantinusszal kezdődik a római büntetőjog barbarizálódásának időszaka, a rettentő testi csonkítások, nyelvkivágás, kézlevágás, elevenen való elégetés, a mérges kígyókkal együtt zsákbavarrott elítélt vízbedobása és ehhez hasonló büntetések kodifikálása. Ez a törvényhozás egészében a fennálló rabszolgatartó társadalmi rend erősítését szolgálta. Mit tekinthetünk az újabb kutatás által bizonyítottnak, vagy legalább is valószínűsítettnek ? Grégoire álláspontjával ellentétben — főleg archeológiai és numizmatikai adatok alapján — válószínűnek látszik, hogy Constantinus már 324 előtt is fokozatosan közeledett a kereszténységhez. Lehet, hogy ehhez az első lépés közvetlenül a pons milviusi csata előtt történt. Constantinus környezetében már ekkor voltak keresztények (alighanem itt volt Hosius cordubai püspök, a császár későbbi egyházi tanácsadója is), és Róma jelentős számú keresztény gyülekezetének megnyerése is kívánatos cél volt. Ezért helyeztetett Constantinus katonáinak pajzsára olyan mágikus jelvényt, valószínűleg 6 vagy 8 ágú csillagot, amely keresztény módon is értelmezhető volt. Az ekkor kezdődött politikai kapcsolat oly mértékben szilárdult, amilyen mértékben Constantinus