Századok – 1956

SZEMLE - Ewig; E.: Das Fortleben römischer Institutionen ;n Gallien und Germanien (Ism. Mezey László) 764

SZEMLE 765 A most felsorolt tisztségek a meroving államrendszer alkotóelemei közé tartoztak. Ugyanezt a burgnnd-provençal patrieiátusról és a provençal prefektusi intézményről nem lehet elmondani. Ami az egyház szerepét illeti, Ewig szerint ez a római jog áthagyományozásában jelentősebb, mint a meroving királyságé. Megtartotta a római tartományi beosztást és felhasználta a késő római közigazgatás formáit ós tapasztalatait. A római nyilvános iskola pótlásáról is gondoskodott, és nagy része volt a meroving város kiformálásában. E. Fournier (L'origine du vicaire général . . . Paris, 1940) eredményeire támaszkodva fejtegeti ezután, hogy az ókeresztény nótáriusok nem valami kaneelláriaszerü szervezetbe tartoztak, hanem mint más kisebb klerikusok (lectorok, acolythusok) az egyes templomokhoz voltak beosztva. Xem csupán okleveleket és leveleket fogalmaztak, hanem mindenfajta aktákat, krónikákat és más irodalmi emlékeket is. De ezen kívül még jogtanácsosi és jószágkormányzói tisztségeket is betöltöttek. A jegyzői és scriptori rend sorsa, kialakulásától kezdve — mint Hajnal István legutóbb kimutatta — a nyilvános iskolázás ügyétől elválaszthatatlan. Dél-Galliában viszont még a VII. században is sophisták, tehát nem egyháziak tanították a római jogot. De ugyanebben a században, mint a Formulae Marculfi ajánlásából kitűnik, a párisi püspöki iskolában az Ars Xotaria is előadásra került. írásbeliség és iskola, jegyzőség ós irnokság az antikvitásban a városi élet elmaradhatatlan, szükségszerű jelenségei, bizonyos mértékig megformálói is. Mivel pedig az egyház az iskolázást és az írásbeliség irányítását kezébe vette, nem csodálatos, hogy a meroving város, a civitas, erősen egyházias karaktert kapott. Már a késörómai kortól kezdve a klérus a honorati-hoz számított és a püspök, a defensores ciuitatis választásánál és ellenőrzésénél szerephez jutott. A meroving városok kis területűek (15 — 40 ha), kicsiny lélekszámúak, egyházi adminisztrációs központok és még a római korból erődített helyek voltak. A püspök ós a comes jelenléte a civitasban együttesen járult ahhoz, hogy a frank grófság székhelye is a régi római város lett. De ezekkel legalább is egyenrangúan jöhet számításba a Collegia opificum továbbélése. Bár ez nem mindenütt állapítható meg, de számos jelből joggal következtethetünk rá. A kor társadalmát mégsem a városiasodás, hanem ellenkezőleg, a feudalizálódás jegyében látjuk kiformálódni. A társadalmi alap nem a város, hanem a nagybirtok. A súlypontáthelyeződés már a későantikkorban megkezdődött, mikor a szenátori nemesség a városból castellumokba és villákba költözött. Ez a folyamat a frank uralom alatt még inkább meggyorsul és megerősödik. A germánság voltaképpeni életformája a paraszti volt Ewig szerint, tehát legalább is kezdetben a városi élet nem vonzotta. A feudalizmus kialakulása a fejlődés irányát egy évezredre megszabta. A jogi vonatkozásokat illetően Ewig úgy. vélekedik, hogy a feudalizálódás kezdeteinél legfeljebb a ius peregrinorum hatása jöhetne számításba, de még ez is kétséges. A földbirtok szerepének vizsgálata a kontinuitás más vonalára figyelmeztet. Ez a folytonosság és a település viszonya. M. Robiin a párizsi civHasra^ vonatkozóan állapította meg, hogy a helynévadásnál gall (kelta) nevek a IV. századig, rómaiak a VII. századig, germánok egészen a XIII. századig mutathatók ki. Ebből nyilvánvalóan a kontinuitás térbeli és időbeli terjedelmére és erejére is következtethetünk. Tanulmánya második felében ezekkel a kérdésekkel foglalkozik. A kontinuitás úgy látszik leggyengébben a Limes, az Iller és a Rajna közötti területen valósulhatott meg. A germánok ezeken a területeken, mint Noricum Enns alatti részein is olyan korán jelentek meg, hogy hosszasabb érintkezés hiányában a római institutiók számukra még ismeretlenek voltak, ezért azok átvétele sem érdekelhette őket. Ahol germán törzsek, bajorok és alemannok a limesen belül kezdtek megtelepedni, az együttélés tartós és hatékony érdeklődést keltett bennük a rómaiak állama és intézménye, jogrendje iránt. Ezeken a területeken — Tirol, Salzburg, Felső-Ausztria, Felső-Bajorország, C'hurraetia — települési és névadási kontinuitás állapítható meg, a régi római városok továbbélése, sőt a frank Gau-rendszernek a római civitasokhoz illeszkedése is. Ugyanezen a területen az ókeresztény egyházi szervezet sok viszontagság, áthelyezés és vándorlás után is valamennyire fenntartatta magát, északon mindenesetre kevésbé, mint délen. Xagyjából ezt lehet elmondani a Germania II. egykori római területeiről, melyek •egyrésze — a Civitas Batavorum — már a III. század zavaraiban elveszett. Az itt és az új határ (Waal) mögött letelepedő frankok korai és azután tartós együttélése a kontinuitás bizonyos mértékét biztosította. Mindennél elevenebb a római-germán együttélés és ezért a kontinuitás is a Rajnavidéken. A kialakuló frank Gauk a római határvidéki beosztáshoz, a limitatióhoz alkalmazkodtak. Köln, Bonn, Zülpich esetében ez kétségtelen. De a rajnai frank grófságok 18*