Századok – 1956

SZEMLE - Momigliano; A.: Sullo stato presente degli studi di storia antica (1946—1954)—(Ism. Borzsák István) 758

SZEMLE 759 Még a viszonylag jól ismert augustusi kor kutatóinak is volt részük meglepetésben : az ún. „Tabula Hebana" méltó folytatása a kyrénéi edictumoknak. A kutatás irányait illetőleg a szerzőnek az a benyomása, hogy az ókori történeti tanulmányokat jelenleg a várakozás álláspontja, az ideiglenesség, új perspektívák és problémák felhalmozódása jellemzi. Ezt a (különben nemcsak az ókori kutatásra jellemző) helyzetet tükrözik a Clio- és Mana-típusú kézikönyvek, amelyekben „leszűrődött" eredmények helyett inkább a problémák felvetését találjuk. Az ókori történet időben és térben újabb területeket „hódított meg" : bizonyos mértékig az őskort ugyanúgy bevonta érdeklődési körébe, mint Európa és Ázsia beljebb eső vidékeit. Az őstársadalom anyagi emlékeinek vizsgálatával kapcsolatban elismeri, hogy „pl. Gordon Childe és orosz mesterei" (14. 1.) „vonzóbbá tették a történész számára a prehisztória tanulmányozását". J. G. D. Clarkot még jobban megdicséri „dogmatikus előítéletek nélkül" folytatott munkásságáért. Nem hagyja figyelmen kívül azokat a vallástörténeti (Momigliano szerint : „teológiai"), lélektani és néprajzi kutatásokat sem, amelyek a „klasszikus" és „primitív" kultúrák viszonylatait igyekeztek tisztázni. A „történelem előtti" időkből a „történelembe" való átmenet iránt megnyilvánuló érdeklődós — Momigliano szerint — „a mi műveltségünk jövőjét illető bizonytalanságból fakad" (15. 1.). Az átmenet vizsgálatában megkülönböztetett négy irányzat között még a Jung-féle archetípusokkal operáló kalandos ötletek regisztrálásával is találkozunk. Megnyugtatóbb az a higgadtság, amellyel Momigliano az ókor ethnikai csoportjainak eredetét és kialakulását, a kérdés politikai vonatkozásait ismerteti. Ami az eredményeket illeti, a régészeti anyag mellett egyre inkább előtérbe jutó nyelvi anyag megszólaltatói az elmúlt időszakban kor :oly teljesítményekre hivatkozhatnak. Haladás az is, hogy végérvényesen ledőltek a korlátok a „klasszikus" ókor népeinek története és a „nomád és félig megtelepedett" népek változatos sorsának nyomozása között. (Momigliano — 18. 1. — ezt a fejleményt is azzal hozza összefüggésbe, hogy a mai történészek végleg elvesztették Gibbon optimizmusát saját műveltségük örökkévalóságával kapcsolatban.) Így illeszkedhettek bele az ókornak Ed. Meyertől körvonalazott képébe pl. a szkíták, szarmaták stb. A steppei népek fontosságának hangsúlyozásával kapcsolatban a szerző kiemeli Alföldi és Altheim érdemeit, ill. a császárkori válság egyik „aspektusának" azt a megfogalmazását, amely szerint a birodalomnak alkalmazkodnia kellett a nomád népek aggressziójához. Fontos az, amit Momigliano a rómaiak „megtelepedett" (sedentaria) és a germánok „félig-nomád" kultúrája közti kölcsönhatások kapcsán a hellénizmus és Róma „továbbélésére" vonatkozólag leszögez : „a görög-makedónok és rómaiak története nem ér véget azokkal az országokkal, amelyeket meghódítottak és századokon keresztül ellenőriztek, hanem kiterjed azokra a népekre is, amelyekkel érintkeztek" stb. (19. 1.). De joggal hívja fel Momigliano a figyelmet a klasszikus világ határain túli „barbárok" mellett a klasszikus világ „barbár" őslakossága, a „bennszülött" elemek iránt egyre nagyobb mértékben megnyilvánuló érdeklődésre is. „A görög-római világon behil egy egész barbár világ bontatkozik ki" (20. 1.). Momigliano áttekintésében jellemző módon igen gyakran szerepel a „műveltség" ••(civiltà) kifejezés. Ennek jelentését a szerző úgy határozza meg, mint „a legkisebb történeti aggregátum, amelyet elemezni lehet". De a folytatás is érdekes : „Ez a szó az emberi élet valamennyi aspektusának összefoglalására és megértésére irányuló erőfeszítést jelöli, egy bizonyos időszakban és egy bizonyos társadalmi csoporton belül : végeredményben egy mindig átfogóbb történeti szemlélet szimbóluma" (20. 1.). Az egyetemesebb szempontok érvényesülése megnyilvánulhat az intézmények és politikai eszmék vizsgálatában, a társadalmi és gazdasági élet elemzésében, vallástörténeti és historiográfiai vizsgálódásokban. Az elképzelhető megoldások jellemzése során azt olvassuk, hogy „Oroszországban a kötelező hangsúly természetesen a gazdasági alapon van, bizonyos engedményekkel az ideológiai felépítmény iránt (Sz. L. Utcsenko), de a legigényesebb szintézis, A. B. Hanovícsnak a hellénizmusról írott kötete alig több, mint elemi ismeretek összefoglalása". így azért mégsem lehet elintézni egy tagadhatatlanul jelentős kezdeményezést ! Momigliano újból és újból visszatér a kultúra válságának kérdésére. Ilyen szempontból vázolja a római birodalom bukásával foglalkozó kutatók eredményeit, de „vonzó" problémákként említi a mykénéi kor, vagy a hellénisztikus „rendszer" válságát is. Xem egészen értjük azt, amit „a hősi korokkal szemben á vasfüggönyön túl egyre kevésbé mutatkozó irigységről", vagy arról olvasunk, hogy A. Toynbee-nek egy megállapítása („in social terms the Heroic Age is a great folly, and an even greater crime ; but in emotional terms it is a great experience") „jól sommáz egy általános lelkiállapotot" (23. I.). A polgári kutatás irányzatainak és eredményeinek jellemzése során nem egy találó megfigyelést olvashatunk (pl. az 1925 és 1940 közt uralkodó „absztrakt ideológiák"