Századok – 1956

SZEMLE - Pallottino; M.: Le origine storiche dei popoli italiani (Ism. Harmatta János) 748

SZEMLE Л X., RÓMAI NEMZETKÖZI TÖRTÉNÉSZ KONGRESSZUS MUNKÁLATAIRÓL I. M. PALLOTTINO : LE ORIGINE STOBICHE l)EI Р0Р01Л ITALÏAM Comitato Internazlonale di Seienze Storiehe — X. Congresso Internazionale di Sclenze Storiehe — Relazionl. II. köt., 1—60. 1. Firenze, G. C. Sansoni — Editoré, 1!>55.) Mint ismeretes, Itália ókori etnikai képének kialakulása az ókori történet legvitatottabb kérdései közé tartozik. Az indoeurópai nyelvtudomány szilárdan megalapozott eredményei alapján kétségtelennek látszik ugyan, hogy a latinok és a többi italikus törzsek, tehát Itália indoeurópai nyelveket beszélő etnikai elemei, nem őslakosai a félszigetnek. Hogy azonban e különböző indoeurópai nyelveket beszélő törzsek milyen időpontban, milyen úton és milyen módon, mely területről vándoroltak be Itáliába, hogy ott milyen őslakosságot találtak, hogy mennyiben számolhatunk e korban ott keleti eredetű etnikummal, s hogy mindezek a különféle etnikai tényezők milyen szerepet játszottak a félsziget történeti korból ismert etnikai képének kialakulásában, ezekben a kérdésekben egy évszázad kutatásai sem tudtak még egységes tudományos közvéleményt kialakítani. Pallottino az eddigi kutatások főirányainak és a kérdés jelenlegi állásának elég részletes ismertetése (3—17. 1.) után főleg két új szempontnak a felvetésével igyekszik a kutatást előbbre vinni. Elgondolása szerint a probléma felvetése ezideig nem volt egészen helyes. A jövőben szerinte az etnikai származtatás elvont fogalmát az etnikumok kialakulásának, formálódásának konkrét fogalmával kell felváltanunk. Pallottinónak ez az elgondolása a szovjet etnogenetikai kutatási módszerek ismerői számára nem hat újdonságképpen. Kétségtelenül helyes az a felfogás, hogy egy etnikum kialakulása igen bonyolult folyamat, amely nem oldható meg egyszerűen a nyelv alapján az illető etnikumnak egy bizonyos „ősnóp"-re való visszavezetésével. Ugyanakkor azonban nem szabad figyelmen kívül hagynunk azt sem, hogy egy etnikum alakulásának történeti nyomonkövetésénél a nyelv a legfontosabb etnikai meghatározó jegy, amely hosszú időn át szívósan fennmaradó szerkezetével és alapszókószletével mindennél alkalmasabb vezérfonál arra, hogy segítségével egy etnikum történetét a távoli múltba visszafelé nyomonkövethessük. Pallottino szémmelláthatólag nem veszi kellőképpen figyelembe ezt az alapvető tényt, s ez őstörténeti módszerének egyáltalán nem válik javára. Pallottino őstörténeti módszerével függ az is össze, hogy az itáliai törzsek kialakulására vonatkozó három fontos forrásanyag : a régészeti anyag, a nyelvtudomány szolgáltatta adatok és az antik írók tudósításai közül ebben a tanulmányában elsősorban az utóbbira támaszkodik, s az Itália etnikai képének kialakulására vonatkozó antik irodalmi tanúbizonyságokat főleg Dionysios Halikarnasseus munkája alapján összeállítva úgy gondolja, hogy az így nyert összképnek bizonyosfokú egyezése a többi forrásadatokkal megbízható kiindulópontot jelent a kutatás számára. Sajnos azonban ezzel szemben rá kell mutatnunk arra, hogy az antik irodalmi adatoknak Pallottino által nyújtott kiértékelése egyáltalán nem nyugszik szilárd alapokon. Az antik íróknak Itália legendás gyarmatosítására vonatkozó tudósításai igen különböző értékűek. Vannak közöttük régi, megbízható hagyományra támaszkodó adatok, de vannak nagy számmal puszta mythografikus kombinációk is, amelyeknek forrásértéke szinte a semmivel egyenlő. Ezek az adatok csak a forráskritika alapos elvégzése után válnak majd komoly történeti forrássá.