Századok – 1956

VITA - Tolnai György: A parasztipar kialakulása és tőkés iparrá fejlődése Magyarországon (1842—1849) 709

A PARASZTIPAR KIALAKULÁSA ÉS TŐKÉS IPAHRÁ FEJLŐDÉSE, MAGYARORSZÁGON (1842—1849) 731 Igen jellemzőek azok az adatok is, amelyek az egyes országrészek parasztipari fejlettségére vonatkoznak. Ezek szerint a legfejlettebb központi terület (a Duna —Tisza köze, főleg mert az iparos Budapest itt található) után ipari fejlettségben a szlováklakta Felvidék következik ; az ezt követő (Bécs piacára szállító) Dunántúl után — feltevésünk szerint — Erdély sorakozik fel. A legelmaradottabb paraszti iparűzés vidékei, a Tiszántúl, a kárpátukrán Felvidék és végül Horvát-Szlavónia ; a négy utolsó országrész viszonylag kis eltérést mutat fel a paraszti iparűzésben. A számok szerint tehát általánosságban — figyelembevéve az utolsó, a 7. rovatot — a Duna —Tisza köze és a szlovák Felvidék paraszti ipara a tőke behatolása, Erdély, Tiszántúl és a kárpátukrán Felvidék a paraszti ipari kisárutermelés és Horvátország a háziipar felbomlása övezetét képviseli általánosságban. Körülbelül hasonló képet nyertünk fentebb is, amikor az egyes országrészek parasztipari fejlettségét érintő leírásokat vizsgáltuk. Nem kétséges, hogy az ország gyarmati elnyomása következtében akadályozott iparfejlődésünk elsősorban a főleg ipari árutermelésre berendezkedett nemzetiségi hegyvidékek dolgozó parasztságát sújtotta és nyomorította el — bár hasonlóképpen a városi és bányászati munkásokat is —, így a szlovák Felvidék, a többségében román-lakta Erdély és Kárpátalja többségében ukrán nemzetiségű parasztságát ; s csak ezekután az elsősorban mezőgazdasági árutermelésre berendezkedett síkvidéki (főleg magyar nemzetiségű, de emellett nagyszámban délszláv, román, szlovák, német stb. nemzetiségű) parasztságot. Ez utóbbiak számára a gyarmati állapot a mezőgazdasági kapitalizmus fejlődésének akadályozását jelentette elsősorban. Magyarország minden nemzetiségének egyetlen forradalmi feladata lehetett tehát a XIX. század közepén : a polgári forradalom győzelmének és az ország függetlenségének kivívása. A parasztiparok fejlettsége s a további fejlődóst akadályozó Habsburg elnyomás szükségszerűen jelentkező követelése egyként ezt az utat írták elő Magyarország népei számára, ha valóban forradalmi eredményeket kívántak. A továbbiakban tehát az a feladatunk, hogy a paraszti ipar fejlődésének kérdését az 1848 —49-es magyar polgári forradalom és szabadságharc éveiben vizsgáljuk meg. V. A magyarországi parasztipar tőkés fejlődése az 1848 —49-es forradalomban A forradalom évét megelőző fél évtized (1842 — 1847) paraszti iparűzésének fejlődését vizsgálva előtűntek azok az összeütközések, amelyek egyrészt a termelőerők viszonylagos fejlettsége, másrészt a termelési viszonyok elmaradott volta között jelentkeztek. Itt nemcsak a paraszti ipar tőkés fejlődése, a manufaktúra-rendszer kialakulása ós a jobbágyság fennállása, s nemcsak a céhenkívüli tőkés tömegtermelés és a cóhi termelési kötöttségek közti ellentmondásra kell gondolni — amely ellentmondások általában minden feudális gazdasági rendben élő országban megvannak a burzsoá forradalom előestéjén —, hanem a speciálisan magyarországi adottságokra is. Magyarország gyarmat : Habsburg-Ausztria, a kialakuló osztrák ipari és bank-tőke gyarmata 1848 előtt. Ez — mint láttuk — döntő mértékben visszatartotta a magyarországi parasztipar tőkés fejlődését. Fölvetődik a kérdés : elősegítette-e a magyar polgári forradalom és szabadságharc az ország gazdasági fejlődését s ezen belül a paraszti ipar tőkés fejlődését. Kiküszöbölte-e a paraszti ipar fejlődése útjából azokat az akadályokat, amelyek a korábbi gyarmati helyzetéből adódtak ? A kérdés másik oldala : bélakapcsolódott-e, s ha igen, hogyan kapcsolódott a paraszti ipar a szabadságharc katonai ellátásába? Ennek látszólag semmi nyoma nincs ; történetírásunkban a kérdés sehol sem szerepel. Itt természetesen — parasztiparról, tehát könnyű- s mindenekelőtt textiliparról lóvén szó — hadfelszerelésről, elsősorban ruha- és fehérnemügyártásról kell beszélni. Egy hadsereg felszerelésénél azonban ennek óriási jelentősége van mind az egyenruha előállítása, tehát a honvédség egységes arculatának biztosítása, mind pedig a harcokban (pl. a 48 —49-es téli hadjáratban) lerongyolódott honvédek újrafelszerelése szempontjából. Maga a forradalmi kormány — amely pedig sokszor tett hirdetményeket, rendeleteket, intézkedéseket közzé a honvédség ruhaellátása biztosítása érdekében — soha sem fordult a parasztiparosokhoz. Az 1848-as szeptemberi napokban, amikor a honvédhadsereg felállítása égető szükségességgé vált, a kormány ruhaszállításra vonatkozó felszólítása „minden bel- ós külföldi gyárosokhoz kereskedőkhöz és céhekhez vagy vállalkozókhoz írásbeli vagy szóbeli ajánlatuk megtételére"1 szólt. Október 5-én, abból 1 Gelich Richárd: Magvarország függetlenségi harca 1848—49-ben. Bpest, Aigner kiadás. Ë. n. (1882—1889) I. k. 269. 1. 15 Századok