Századok – 1956

TANULMÁNYOK - Pölöskei Ferenc: Az 1868-as alföldi parasztmozgalom 617

AZ 1868-AS ALFÖLDI PABASZTÏIOZGALOM 631» rövid idő alatt meggyűlölte a kiegyezési rendszert. Pár hónap eltelte után az alföldi parasztság megindította harcát a demokratikus és független Magyarországért. Ez a küzdelem általában a kiegyezés előtti, főleg az 1866-os paraszti mozgalmakból indulhatott már tovább, de jóval nagyobb méretűvé, szervezettebbé és céltudatosabbá vált, s ebben igen nagy szerepe volt a parasztság kiegyezés utáni időkből levont tapasztalatain kívül Kossuth, Madarász László s a szélsőbal kiegyezésellenes harcának, valamint Asztalos szervező, irányító munkájának. Kossuth, Madarász László s a Szélsőbal szerepe a mozgalom megindulásában Kossuth 1866-os nagy reményeinek szétfoszlása után — miután látta, hogy a nyugati hatalmak féltek a magyarországi függetlenségi mozgalom kibontakozásától, s a középbirtokos nemességre sem támaszkodhat — keresni kezdte azokat a rétegeket, amelyek a független Magyarországért vívott har­cának végig megbízható katonái voltak, s a jövőben is lehetnek. így talál­kozott a kiegyezési rendszerben csalódott, s az azzal egyre határozottabban szembeforduló parasztsággal. A porosz háború tapasztalatai után a kiegyezési rendszer megszüntetését már csak a belső erőktől várta, példaként Olaszor­szágot állította az ország elé, amely elérte már céljainak nagyrészét, mert „akaratát és elhatározását folyvást és naponként száz és száz alakban apró és nagy cseleKmények ellenállhatatlan ereje által nyilvánítja".49 Kossuth a magyar nép harcától azt remélte, hogy ez nagy nemzeti mozgalommá szé­lesedik, és előbb-utóbb eredményre vezet. Természetesen nem úgy fordult Kossuth a néphez, mint osztályához, a középnemességhez, nem tette magáévá annak társadalmi követeléseit, sőt az Asztalos-mozgalom kibontakozása, a társadalmi követelések előtérbe kerülése után határozottan megtiltja, hogy nevét a parasztság földosztó céljai érdekében felhasználják. Látta azt is, hogy a parasztság saját erejéből nem tudja kivívni a nemzeti függetlenséget, de azt is tudta, hogy a 48-hoz végig hű parasztság állandóan megismétlődő és különböző formában jelentkező harcával bomlaszthatja a kiegyezési rend­szert és létrehozhatja a nemzeti függetlenség kivívásának feltételeit. Ezért hivatkozott az olaszok példájára, ezért támogatott minden kiegyezésellenes mozgalmat, szervezkedést, még olyanokat is, amelyektől kevés közvetlen eredményt remélt. Ezért kisérte nagy figyelemmel a kiegyezés után alakult különböző kiegyezésellenes népi szervezetek útját, munkáját. Kérte az ország­szerte alakult demokrata körök programjait, névsorait ; levelei, amelyeket ezeknek írt. nemcsak e körök, hanem az egész függetlenségi mozgalom számára is komoly útmutatásokat tartalmaztak. Kossuth szerepe tehát jelentős a parasztság függetlenségi harcának megindulásában, megerősödésében, de a társadalmi kérdések síkján a parasztság nemcsak megtartotta, hanem bőví­tette is eddigi követeléseit, amelyek Kossuth programjából hiányoztak.5 0 Az ország politikai pártjai közül a Szélsőbal állt a legközelebb Kossuth­lioz. A kiegyezés után Kossuth állandóan tanácsokat, feladatokat adott a Szélsőbalnak s a párt elsősorban ennek a támogatásnak köszönhette, hogy 1866. évi megerősödése után a kiegyezést követő időszakban is tovább izmo-49 Kossuth Lajos Iratai. Bpest, 1898. VII. k. 288. 1. 60 Révai József : Marxizmus, népiesség, magyarság. Bpest, 1949. 150. 1.

Next

/
Thumbnails
Contents