Századok – 1956
TANULMÁNYOK - Mérei Gyula: Mezőgazdasági árutermelés és a parasztság helyzete Magyarországon a feudalizmus válságának elmélyülése idején 591
MEZŐGAZDASÁGI ÁRUTERMELÉS ES A PARASZTSÁG HELYZETE 607 lis függésre emlékeztető módon a gazda földjéhez láncoló kötöttségeken. Egyre több lett az elszegényedett jobbágy, bőven akadt munkaerő. Nem volt már szükség a megkötésekre. Árutermelésre az úrbéres jobbágyok közül a gazdasági szempontból kedvező helyzetű közép- és jómódú réteg (elsősorban a földesúri terhek egy részétől mentes falusi vezetők, bírák, esküdtek stb.), továbbá szerződésesek, telepesek és egyéb olyan paraszti kategóriák tudtak rátérni, akiket a földesúrhoz csak lazább kötelékek fűztek, valamint a kiváltságos területek és az alföldi mezővárosok szabad parasztjai. Az úrbéres jobbágyok elsősorban dézsmamentes ugaron, legelőjárandóság kiegészítése fejében kapott, vagy állami tehertől mentes bérelt majorsági földön termelték árujukat, kezdték el új növényfajták termelését (tengeri, burgonya, cukorrépa). Munkaigényes növények termelésére jelentős ösztönzést adott a tagosítási és az ugar dézsmamentességét elrendelő 1836. évi törvény. Előbbi a földesúrétól elkülönített területen szabadabb munkalehetőséget biztosított, utóbbi pedig az ugaron történő termelést törvényesen is mentesítette a szolgáltatástól. Az pedig, hogy az árutermelés milyen lehetőségeit használták ki, a jogi helyzeten kívül a lakosság sűrűségétől, a táj földrajzi adottságaitól, a helységnek utaktól, folyóktól való távolságától stb. függött. Hogyha a kedvező jogi helyzet egymagában még nem is volt elég az árutermelés folytatásához (pl. a Jászság, a Hajdúság lakóinak helyzete nem volt jobb a velük határos területek úrbéres jobbágyaiénál), viszont a szabadság kisebb-nagyobb mértéke elengedhetetlenül szükséges volt az árutermeléshez. A kiváltságos területeken és a cívisvárosokban éppen a szabad helyzet következtében a kapitalizmus amerikai típusú fejlődésének bizonyos elemei voltak észlelhetők, ha nagyon csökevényes formában is. A fejlődés élén itt a paraszti terjeszkedést gátló nagybirtok helyett a szabad paraszti kisbirtok állt. A paraszti árutermelés előrehaladásával együtt mindazok az ellentétek elmélyültek, amelyek már a francia háborús konjunktúra idején észlelhetők voltak. Egyre világosabbá vált, hogy nemcsak a földesúr—jobbágy ellentét kiéleződéséről van szó, bár ez volt az alapvető, hanem egyéb feudális gátakról is. Az 1848 előtti három évtizedben ugyanis a közös határ-, legelőhasználat már nemcsak a földesúr korszerűsítési törekvéseinek állta útját, hanem a jómódú paraszt földfelhalmozó tendenciáit is akadályozta, _árutermelése továbbfejlődésénp|f útjába is gát at eme lt. A földesúri földtulajdon, a földrablás, a növekvő terhek pedig, minFaz önálló parasztgazdaság létét aláaknázó, gyakran meg is semmisítő jelenségek gátolták a jobbágyot abban, hogy szabadon rendelkezzék földjével, annak termésével, idejével. A kiváltságos területeket és a cívisvárosokat kivéve a személyi függés megakadályozta abban, hogy saját, családja és bérmunkása személyével szabadon rendelkezzék. Mindez olyan időszakban, amikor a parasztság körébe is már erősen behatolt a kapitalizmus, így a feudalizmus a továbbfejlődés tűrhetetlen béklyójává lett és az árutermelő paraszt szempontjából is szükségszerűvé tette felszámolását. Emellett a feudalizmus immár szükségtelenné vált azért is, mert a jobbágyság tömeges elnyomorodása folytán a parasztgazda többé nem szorult a már említett és a munkaerő szabad mozgását korlátozó eszközökre bérmunkaerőszükségletének és cselédjei zavartalan kizsákmányolásának a biztosítására. Teljesen elégségesnek bizonyult a tőkés vállalkozó és a bérmunkás között fennálló gazdasági függés, a megélhetés gazdasági kényszere. A kapitalizmus tehát mind a földesúri, mind a paraszti árutermelés révén mélyen • behatolt a falu életébe s a
