Századok – 1956
TANULMÁNYOK - Barta István:A kormány parasztpolitikája l849-ben;II. 4
А К OKMÁNY PARASZTPOLITIKÁJA 1849-BEN 33 A pénzen fogadott honvédeknek ez a válfaja vezet át bennünket a szegényparasztok katonáskodásának egy másik típusához : a helyettesített honvédek kérdéséhez. Az 1848 nyarán elfogadott honvédelmi törvény 20. §-a ugyan kimondta, hogy az újoncozásnál »a megváltás vagy helyettesítés semmi szín alatt meg nem engedtetik«, a szeptember 12-én hozott »határozat az ország védelme iránt« azonban a 3. pontban úgy enyhítette ezt a rendelkezést, hogy a sorshiizásnál »a család fenntartására múlhatatlanul szükséges egyetlen fiúra vagy vőre is tekintet legyen, s ha a sors illyet, vagy pedig egy család tagjai közül többeket érne, ezeknek a helyettesítés megengedtessék«.105 Ez az intézkedés tette lehetővé a szabadságharc folyamán azt a minden jel szerint rendkívül elterjedt gyakorlatot, hogy a jobbmódúak, amennyiben más kibúvót nem találtak s a sors a sorozásnál reájuk vagy hozzátartozóikra esett, helyettest fogadtak abban az esetben is, ha a fenti rendelet említett pontja nem volt alkalmazható rájuk. A toborzást és sorozást ugyanis a kormány rendelete a helyi hatóságokra bízta s a befolyásos jobbmódúak esetében ezek a hatóságok nem vették nagyon szigorúan a rendeletben megszabott feltételeket. A helyettesítés úgy történt, hogy a helyettesítő a szegénysorsú vállalkozók — elsősorban szegényparasztok — közül kiválasztotta a megfelelő helyettest, megfizette neki a minden újoncnak kijáró 20 forint foglalót, azonkívül kötelezvényt adott a helyettesítési összegről, amely az időponttól és a vidéktől függően 200—500 forint között mozgott ; a helyettes ennek egyelőre csak a kamatait kapta, a teljes összeghez csak szolgálata leteltével jutott volna hozzá. A helyettesített honvédek száma a szabadságharc folyamán egyre nőtt, abban a mértékben, ahogyan az önkéntes jelentkezések száma csökkent és az lijonclétszám kiállítására mind nagyobb mértékben kellett a sorshúzás módszeréhez folyamodni. Számuk és százalékarányuk megállapítására ezideig a szakirodalomban még nem történt kísérlet — az újoncozási iratanyag hiányos és szétszórt volta miatt ez nem is lenne könnyű feladat —, azonban a könnyen kéznél levő adatok alapján is meggyőződhetünk arról, hogy a honvédsereg legénységének jelentékeny része közülük került ki. Batthyány Kázmér délvidéki országos biztos március 21-én Windischgraetz császári fővezérnek több rendeletét küldte meg a Honvédelmi Bizottmánynak, köztük egy olyant is, »mely szerint mindazok, kik a honvédsereghez bizonyos lekötelezés mellett helyetteseket állítottak, a helyettesek számára lekötött tőkéknek s azok kamatjainak fizetéséből feloldoztatnak«. Kossuth ekkor nem volt Debrecenben s a Honvédelmi Bizottmány azonnal felhívta a figyelmét az ügy fontosságára : az volt a véleményé, hogy »a honvédseregben helyettesképen szolgáló harcfiak között a határozat kellemetlen következéseket szülhet«, ezért »minden közbejöhető zavarok kikerülésére« olyan intézkedést javasolt Kossuthnak, »miszerint kimondatnék, hogy az álladalom a helyettesítetteknek a helyettesítésök irányábani követelésöket minden esetre garantirozza, s e garantirozást azon helyettesítőkre nézve, kik az ellenség zsarnoksága alól kiszabadultak, vagy az alá nincsenek helyezve, a helyettesítésből származó kötelezvények s szerződések szigorú megtartásának eszközlésében fogja feltalálni, azokra nézve pedig, kik az ellenség járma alatt vannak, a helyettesítettek irányában tartozó fizetéseket ideiglenesen az álladalom pénztárából fogja az illető helyettesítők rovására utalványozni«.106 105 L. Beér—Csizmadia, i. m. 572. s köv. 1. 106 A Bizottmány márc. 26-i, Kossuthhoz intézett levelét 1. KÖM XIV. 732. 1. 3 Századok
