Századok – 1956

TANULMÁNYOK - L. Gál Éva: A köztársaság megteremtése Magyarországon (1946) 170

A KÖZTÁRSASÁG MEGTEREMTÉSE MAGYARORSZÁGON (1946) 171 latilag a „királynélküli királyság" intézményét is szétzúzta ; a köztársaság törvénybeiktatása jórészt csak jogi formába öntése volt a ténylegesen máimeglevő állapotnak, mert hiszen a felszabadulás után kiépülő új államszervezet minden vonatkozásban köztársasági jellegű volt. Mi indokolja mégis, hogy foglalkozzunk az 1946-ban kikiáltott köztársasággal — amelynek helyére azóta már népköztársaság lépett? Nem ritka jelenség nálunk a demokratikus átalakulás, a demokratikus forradalom kérdéseinek lebecsülése, ami rendszerint baloldali szektáns és szociáldemokrata nézetek maradványaiból táplálkozik. A felszabadulás utáni történelmi átalakulás elméleti és történeti feldolgozása során az egyik fontos feladat éppen a demokratikus és a szocialista feladatok elválaszthatatlanságának bemutatása és általában a munkás-paraszt demokratikus diktatúra szakaszának feldolgozása. A köztársaság megteremtésével mint a demokratikus forradalom egyik — nem a legdöntőbb, de elmaradhatatlan — lépésével szeretnénk foglalkozni. A marxizmus—leninizmus nem becsüli túl az államformák jelentőségét. Éppen Marx és Engels mutatta ki, hogy az állam jellegét nem formája határozza meg, hanem az, hogy mely osztály kezében van a hatalom. Azokkal a polgári történészekkel, jogászokkal ellentétben, akik az államokat az államformák szerint osztályozták, a marxizmus—leninizmus megmutatta, hogy ugyanazon államforma több osztály uralmát, is takarhatja, másrészt pedig ugyanannak az osztálynak uralma többféle államformában is érvényesülhet. (Ami nem zárja ki azt, hogy legyenek olyan államformák, amelyek egy-egy társadalmi formáció legjellemzőbb, „klasszikus" államformái. Ilyen államforma a feudalizmusban a monarchia, a kapitalizmusban a parlamentáris köztársaság.) A kapitalizmus korszakában a különböző tőkés országok a legváltozatosabb államformákat produkálják, de mindegyik, beleértve a legdemokratikusabb parlamentáris köztársaságot is, csupán a burzsoázia uralmának formája. ' Vajon azt jelenti-e ez, hogy a proletariátus közömbös, nihilista álláspontra helyezkedhetik az államforma kérdésében? Nyilvánvalóan nem. A munkásosztálynak a felszabadulásért folytatott harca szempontjából egyáltalán nem mindegy, milyen államformában kell azt mégvívnia. Az államformának annyiban van szerepe az osztályharc szempontjából, hogy kedvezőbb vagy kedvezőtlenebb feltételeket nyújthat hozzá. Ez a körülmény szabja meg a munkásosztály állásfoglalását a köztársaság kérdésében. Már Marx és Engels leszögezte, hogy a proletariátus számára az osztályharc kibontakozásához a legkedvezőbb államforma a demokratikus parlamentáris köztársaság, amely az osztályellentéteket világosabbakká, leplezetlenebbekké teszi, s ugyanakkor nagyobb lehetőségeket nyújt a munkásosztálynak a szervezkedésre, a szocializmusért folytatott harc előfeltételeinek megteremtésére, mint más államformák. Engels 1883-ban Bernsteinhez intézett levelében megállapította: ,,. . .Ahogyan ez a harc (ti. a feudalizmus és a burzsoázia közti harc — G. É.) nem volt végigküzdhető a régi abszolút monarchia alatt, hanem csak az alkotmányos monarchiában. . „ugyanúgy a burzsoázia és a proletariátus közti harc is csak a köztársaságban harcolható végig".1 1 Marx—Engels: Válogatott levelek. Bpest, 1950. 431. 1. Ugyanezt fejezi ki még tömörebben az a marxi megállapítás, amelyet Engels idézett Turatihoz írt, 1894. január 26.-i levelében : „. . . A polgári köztársaság — mondotta Marx — az egyetlen politikai forma, amelyben a-proletariátus és a burzsoázia közti harc a döntésig fejlődhet" <uo. 551. 1.).