Századok – 1956
TANULMÁNYOK - Eckhart Ferenc: A bécsi udvar jobbágypolitikája 1701—1790-ig 69
A BÉCSI UDVAR JOBBÁGYPOLITIKÁJA 1761—J.790-1G 111 hogy gyorsan segítsen a parasztságon, és Pálffy Károly gróf kancellárhoz 1783. június 4-én intézett kézirattal az 1781. november 1-én először Cseh— « Morvaország és Szilézia részére kiadott rendelete érvényesítését kívánta Magyarországon is, amellyel a ,,Leibeigenschaft" intézményét megszüntette. A magyar-erdélyi kancelláriának mindkét cseh-osztrák, 1781. november 1-én kiadott pátenst megküldette, mind azt, amelyről már szóltunk, a parasztok földszerzéséről és az azzal való szabad rendelkezésről, mind a személyes szabadságról szólót. A kancellária már június 14-én felterjesztésben bizonygatta, hogy az osztrák „Leibeigen" és a magyar jobbágy helyzete és így fogalma sem azonosítható. A magyar és az erdélyi parasztok (Unterthanen) két fő osztályba sorozhatok, amelyek közül az egyik Magyarországon szabad költözésű (coloni liberae migrationis), Erdélyben inquilini néven ismert, a másik neve coloni haereditarii. Az előzők, hacsak nem bizonyos meghatározott időre telepítették le őket valamely uradalomba, az Urbárium szerinti tartozásaik megfizetése után szabadon költözhetnek el, mint azt az 1723 : 61. tc. megállapítja. Ugyanígy vannak Erdélyben az inquilini. „ámbár az adóalap biztosítása és a föld jobb művelése érdekében előnyösebbnek {ártották ezeket az inquilinusokat jó és lehetőleg gyümölcsöző módon arra bírni, hogy a földesuraktól, vagy községektől nekik átengedett földeken kölcsönösen megállapított feltételek mellett, lehetőleg megragadjanak és ne költözzenek ide-oda." Ami a második osztályt illeti, az úgynevezett jobbágyokat, szabadon bocsátó levél nélkül (ohne der Erhaltung der gewöhnlichen Manumissionalien) sem telkükről el nem távozhatnak, sem a nemesi rendbe fel nem vehetők. Míg tehát az első rétegbe a kancellária csak a szerződéssel íijabban letelepített jobbágyokat, az ún. taksásokat — túlnyomólag nem magyar nemzetiségűeket — sorozta, addig a régi telepítésüeket, amint az a XVIII. században valóban országszerte kialakult, örökös jobbágyoknak, röghözkötötteknek tekintette. Jellemző, hogy jogilag mivel okolták meg a jobbágyok nagy tömegeinek ezt a helyzetét. Mind Magyarországon, mind Erdélyben ez a két ország viszonyain, királyi adományleveleken, a fiskussal kötött adásvételi szerződéseken és ,,végül a törvényes öröklési jogon nyugszik, amelynél fogva minden birtokos örökrészének birtokába ugyanazokkal a jogosultságokkal lép, amilyenekkel azt elődei birtokolták". A kancellária tehát törvényekre és a szokásjogra hivatkozik a röghözkötöttség igazolására. Melyek ezek a feudális elnyomást szolgáló törvények ? Szent István II : 27. (Ha valaki szolgáit vagy szolganőit szabadon bocsátja... ), 1622 : 27., 1715 : 101., 1723 : 60. tc. (valamennyi szökött jobbágy visszaszolgáltatásáról) és az 1632 ; 30. tc., amely a jobbágyoknak csak földesuruk beleegyezésével történt megnemesítéséről szól. Mindkét fajtája a jobbágyoknak szabadon házasodhatik, tanulhat mesterséget és szabad rendelkezési joggal bíró tulajdonosa annak a földnek, amely nem tartozik telkéhez és a földesúr házában csak megfelelő bér mellett köteles szolgálni. Mindebből azt a következtetést vonták le a kancellária birtokos urai, hogy a magyarországi és erdélyi jobbágyság nem hasonlítható össze az örökös tartományi parasztokkal. Tudva azonban azt, hogy az uralkodó a hozzá tömegesen befutó panaszok alapján másként gondolkodhatnék a jobbágyok helyzetéről, hozzáteszik : A parasztok panaszai és egyes földesurak kihágásai még nem engednek az egész osztály helyzetére következtetni.
