Századok – 1955

Tanulmányok - Balázs Béla: A személyes visszaemlékezések felhasználása népi demokráciánk történetének feldolgozásában 882

VISSZAEMLÉKEZÉSEK NÉPI DEMOKRÁCIÁNK TÖRTÉNETÉKEK KEZDETEIRE 895 betöltésénél, az igazoltatások, a reakció elleni harc kérdésében, amikor már sok esetben számíthattak a jobboldali szociáldemokraták támogatására is vagy pedig ők támogatták a jobboldali szociáldemokraták reakciós irányú fellépéseit. Közös paraszti érdekek hangoztatásával a nemzeti parasztpárti tagokat igyekeztek szembeállítani a munkáspártokkal és elsősorban a Kommunista Párttal. Hasonlóképpen a helyi jobboldali szociáldemokraták (nagyrészük kisiparos, kupecparaszt stb.) és a kommunisták közötti harcok is sokkal élesebbek, elkeseredettebbek voltak mint ahogyan a jegyzőkönyvekből kitűnt. Sok nemzeti bizottsági tag még maisa jobboldali szociáldemokratákat említi fel, mint akikkel a leghosszadalinasaljf) és legnehezebb harcokat kellett megvívni. A jobboldali szociáldemokraták védték a helyi reakciósokat, leigazolták őket, támadták a rendőrséget, a kommunista funkcionáriusokat. Ezekben a harcokban a kommunista párti nemzeti bizottsági tagok a szakszervezeti kiküldöttekre, a nemzeti parasztpárti és a baloldali szociáldemokrata tagokra támaszkodva biztosították a nemzeti bizottságon belüli többséget. A kisgazdák, a jobboldali szociáldemokraták a kommunisták vezető szerepét, a nemzeti bizottságon belüli döntő befolyását soha megingatni, de még vitássá sem tudták tenni a fentemlített községekben. A volt nemzeti bizottsági tagok visszaemlékezései megerősítették azt a megállapítást, amelyet egyébként a kormányrendeletek és a Kommunista Párt vezetőinek nyilatkozatai is alátámasztottak, hogy a nemzeti bizottságok országos viszonylatban a közigazgatási apparátus országos kiépüléséig, tehát 1945 tavaszáig—nyaráig gyakoroltak államhatalmi funkciókat. Ebben az időszakban a helyi közigazgatási szervek alá voltak rendelve a nemzeti bizottságnak. A főjegyző, bíró, rendőrség kötelesek voltak végrehajtani a nemzeti bizottság utasításait, rendeleteit. 1945 második felében a nemzeti bizottságok politikai és társadalmi síkon mint véleményező és ellenőrző szervek töltöttek be továbbra is jelentős szerepet. Világosabbá vált azonban a visszaemlékezések alapján, hogy a nemzeti bizottságok államhatalmi funkcióinak elhalása nem egyszerre, hanem fokozatosan ment végbe. A közigazgatási apparátus országos kiépülése után a helyi közigazgatási szervek már természetesen felettes hatóságaik rendeleteit, utasításait hajtották végre, de ezek a rendeletek, utasítások még egy ideig átmentek a nemzeti bizottságon is, amelyik sokszor igyekezett azokat módosítani, a helyi viszonyokra alkalmazni. (Más kérdés, hogy ez milyen mértékben sikerült és egyes esetekben nem kerekedett-e felül a helyi érdek, »a lokálpatriotizmus« az országos érdekeken ; megint más kérdés, hogy a helyi közigazgatási szervek mennyiben vették figyelembe a nemzeti bizottságok szempontjait, esetleges módosításait a központi rendeletek végrehajtásánál.) Egyébként azonban leszögezhető, hogy ott, ahol a nemzeti bizottsági tagok személyes tekintélye, a helység politikai életében betöltött szerepe jelentős volt, a közigazgatási szervek a nemzeti bizottságok államhatalmi funkciójának megszűnése után még egy ideig, kb. 1945 végéig, egyes helyeken 1946 elejéig, igyekeztek meghallgatni, figyelembevenni a nemzeti bizottságok véleményét, szempontjait a felsőbb utasítások, rendeletek végrehajtásánál. A későbbiek során azonban a nemzeti bizottságoknak ez a szerepe is mindinkább elmosódott és tevékenységük kizárólagosan társadalmi és politikai síkra korlátozódott, a közigazgatás menetére befolyást többé nem gyakoroltak. Mint ahogyan már megemlítettük, egy cikk keretében nehéz még érzékeltetni is, hogy mit nyújthatnak a történész számára ezek a visszaemlékezések.