Századok – 1955
Tanulmányok - Elekes Lajos: A központosító politika belső erőforrásai a XV. század második felében 1
A KÖZPONTOSÍTÓ POLITIKA BELSŐ ERŐFORRÁSAI 3 út egyre szűkebbé, nehezebben járhatóvá, végül csaknem járhatatlanná vált ; ugyanakkor a régebbi, túlnyomóan tanulási viszony helyett mindinkább előtérbe nyomult, majd uralkodóvá vált az állandó kizsákmányolás viszonya. A legények mesterré válásának megnehezítését célozták az avatással kapcsolatos (kivételesen már a század első felében, a másodikban pedig egyre szélesebb körben alkalmazott) növekvő követelmények, elsősorban a céhtaksa felemelése, majd az ennél is súlyosabb megterhelést jelentő lakoma. (A pozsonyi szabólegénynek mesterré avatásakor már 1459-ben 3 aranyat, 7 font viaszt,, egy negyed akó bort kellett adnia a kötelező lakoma mellett. A kolozsvári lakatosok 1472-ben 4 aranyat követeltek. A XVI. század elejére a legénytől mesterré avatása címén követelt szolgáltatások pénzegyenértéke mintegy 50 — 60 forintra nőtt.) A súlyos terhek alól csupán a mesterek fiai és vejei kaphattak könnyítést, sőt olykor teljes mentesítést. Ez világosan mutatja az intézkedések fő indokát : a mesterek kezdődő törekvését arra, hogy a céh kapuit lezárva, iparukat családi monopóliummá alakítsák, a legényeket pedig — ennek elvi kimondása nélkül, gyakorlatilag — elszorítsák a mesterré válástól és huzamosan, lehetőleg mindvégig megtartsák a kizsákmányolhatóság állapotában. A tanulási viszony háttérbe szorulására, a kizsákmányolás előtérbe nyomulására mi sem jellemzőbb, mint az, hogy a század utolsó évtizedeiben keletkezett céhszabályzatok — így a kolozsvári ötvösöké már 1473-ban — lényegileg azonos szakmai követelményeket támasztanak a mesterrel és a legénnyel szemben. Ugyanakkor más úton is igyekeznek meggátolni a legény önállósulását : megtiltják, hogy »magának« dolgozzon, megnehezítik, hogy elmenjen a mestertől. A kizsákmányolás fokát a forrásokból alig lehet megállapítani. A legények napi 13—14, némely iparágban 14—16 órát voltak kötelesek dolgozni. Munkájukért fizetést — kivételesen darabbért, általában inkább heti bért, az építőiparban napi bért — kaptak, ami ugyan magasan állt az egyszerű napszámos béréhez képest (a némileg különleges helyzetű építőknél 20 : 8 dénár az arány), de még mindig kevés volt a legény által termelt és a mestere által elsajátított többlethez viszonyítva. Teljes határozottsággal rögzíti ezt a pesti kovácsok és kardcsiszárok szabályzata, amely kimondja, hogy a legény naponta 2 órát dolgozhat saját bére fejében, többet nem. Tehát az, amit munkaidejének további részében termel, teljes egészében a mesternek jut ; 14 órás munkanapnál az arány 2 : 12. Persze a bér és a munkaidő viszonya nem fejezi ki a kizsákmányolás mértékét, minthogy a legények bérük mellett természetbeni juttatásokat (lakást, élelmet) is kaptak. Ilyen körülmények közt a legények tanulóból mindinkább kizsákmányolt dolgozókká váltak. Helyzetük mindamellett jeléntékenyen különbözött a plebejusokétól. Érdekeik több ponton — például a kontárokkal szemben — a mesterek oldalára állították őket. A mesterré válás útja, bár nagyon megnehezedett, sőt gyakorlatilag egyre inkább járhatatlanná vált, elvben nem zárult le, hanem továbbra is nyitva állt előttük és helyzetük gyökeres változásának illúziójával kecsegtette legtöbbjüket. Ezek -a tényezők, valamint a céhszervezet egyes patriarkális formáinak továbbélése, a legényeknek a város plebejus elemeihez viszonyítva »kiváltságos« helyzete együtt okozták, hogy a legények nem rögtön ismerték fel helyzetük megváltozását, illetve miután felismerték, többnyire a régi viszonyok visszaállításának követelésével küzdöttek ellene. A mesterek szívós ellenállása mellett ez is szerepet játszott abban, hogy a legények,bár felismerték a szervezkedés szükségét, aXV. század-1*
