Századok – 1955

Tanulmányok - Wellmann Imre: A parasztság helyzete az 1767. évi úrbérrendezés előtt 551

a pa ras/,'["säg helyzete az úrbérrendezés előtt 583 rapszodikus eszmefuttatást adott, Grünwald Béla művének (A légi Magyarország 1711 — 1825. Bpest, Franklin, 1888) jobbágyfejezete, bár történeti perspektívája csekélyebb, mégis elfogulatlanabb és összefogottabb ábrázolást ad. Helyesen ismeri fel a parasztság számbeli, gazdasági, kulturális jelentőségét, jogtalan állapotát, a kiváltságos osztálynak való alávetettségét (a jobbágy viszonynak — nemesi részről — magánjogi felfogását), súlyos terheit, általában a jobbágyrendszer kegyetlenségét. Amit azonban a jobbágy sorsáról mond, abban kevés a korjellemző konkrétum, sok az időhöz, helyhez nem kötött általánosság ; nem látja meg, hogy Európa egyes részein más-más irányt vett a fejlődés. Nincs sok érzéke a társadalmi rend lépcsőfokai iránt sem ; a feudalizmust fejlődési fok helyett súlyos betegségnek, őrültségnek minősíti. Parasztságtörténetírásunk korszakos fordulata volt, amidőn Acsády Ignác a magyar jobbágyság történetének önálló feldolgozására vállalkozott. Műve (A magyar jobbágyság története. Bpest, Grill, 1!)08), a magyar parasztságtörténet mindmáig legnagyobb szabású összefoglalása, nem szentel átfogó fejezetet a XVIII. századnak. Az állami politika áll érdeklődésének homlokterében, s ehhez képest, királyok szerint tagolja anyagát, külön foglalkozva az úrbérrendezéssel. De kitér a katonai terhekre, a vármegyei rendszabályokra, földművelésre, telepítésre, vallásüldözésre, parasztmozgalmakra is, harcos antifeudális szemlélettel. Helyesen méltatja a jobbágy országépítő munkáját a töröktől szabadult részeken ; észreveszi azt is, hogy ott nem terjedt annyira a földesúri önkény ; rámutat, hogy a század folyamán a parasztság terhei növekedtek. A majorsági fejlődés meglátásával azonban, bár^ erre nézve a Magyar Gazdasá'gtörténelmi Szemle hasábjain már jelentékeny anyag gyűlt össze, adós marad, s így a fejlődés fő mozgató erői helyett az országgyűlési tárgyalások ismertetése és királyi rendeletek messzemenő móltatása alkotja ábrázolásának gerincét. Acsády nagyjelentőségű vállalkozásának fő hiányosságai onnan eredtek, hogy — egyes előtanulmányokat leszámítva — a jobbágyság töiténctének megírásához nem végzett levéltári kutatásokat. A Domanovszky Sándor által megindítóit »Tanulmányok a magyar mezőgazdaság történetéhez« című sorozat idevágó füzetei (Jármay Edit ós Bakács István: A regéci uradalom gazdálkodása a XVIII. században. Bpest, 1930; Ravasz János: A sárospataki uradalom gazdálkodása a XVIII. század első felében. Bpest, 1938; Csapody Csaba: Az Esterházyak alsólendvai uradalmának gazdálkodása a XVIII. század első felében. 'Bpest, 1933 ; Gerendás Ernő : Az esztergomi káptalan garamszentbenedeki birtokkerülete a XVIII. század második felében. Bpest, 1934 ; Wellmann Imre: A gödöllői Grassalkovich-uradalom gazdálkodása. Bpest, 1933) hosszú szünet után épp azáltal lendítették előre a parasztságtörtóneti kutatásokat, hogy allodiumokon épülő uradalmak ránk maradt levéltári f.nyagának tüzetes feldolgozására vállalkoztak. Az agrártörténet levéltári forrásainak speciális adottságaitól kö\ el ki zett, hogy a szerzők részben pozitivista jellegű vizsgálódásai a nagybirtokra összpontosultak, így — ha szubj.'klive talán nem is ez volt, a céljuk — objektíve a Horthy-kor-I szak birtokpolitikájának eszközéül szolgálhattak. Ugyanakkor, részben Szekfű Gyula a nagybirtok történeti szerepéről szóló fejtt g.'téseintk (Magyar Szemle 1938) hatása 1 alatt, a sz llemtörténet befolyásától sem maradt k mentesek. Elsődleges céljuk a mezőgazdaság fejlődésének bemutatása volt — Lukács Zsófia tanulmánya (A szerződéses jobbágyok helyzete hazánkban a XVIII. század folyamán a Mária Terézia-féle úrbérrendezésig. Bpest, 1937) túlmutatott a kezdeti kereten —, de már magának a majorsági gazdálkodásnak bemutatásával a jobbágysors alakulásának alapvető tényezőjére vetettek világosságot. A nyugati, északi országrész allodiumainak a század közepén meginduló előretörését azonban nem tárták fel ; ebből ereat Domanovszky Sándor (Zur Geschichte der Gutsherrschaft in Ungarn. Wirtschaft und Kultur, Dopsch-Festschrift, Baden bei Wien — Leipzig, Kohrer, 1938) ós a magam összefoglaló kísérletének (A magyar mezőgazdaságtörténet "új útjai. Domanovszky-emlékkönyv. Bpest, Egyetemi Ny.. 1937) az a következtetése, hogy a majorsági árutermelésnek csak a századforduló mezőgazdasági konjunktúrája adott döntő lendületet. De a piaci tényező sz repère, a majorsági fejlődés jelentőségére és jellemző vonásaira — amilyenek elsősorban az allodiumok és a robct megnövekedése, ezzel kapcsolatban a keményebb birtokszervezet, a jobbágy kíméletlenebb megragadása, a földközösség áttörése, a majorsági gazdálkodás extenzív jellege (béresek korlátozott alkalmazása) és a jövedelem extenzív felhasználása — már ez utóbbi tanulmány rámutathatott. A most idézett Tanulmányok részben közvetlenül is foglalkoztak a jobbágyság helyzetével, s eredményeik alkalmat adtak Bakács Istvánnak, »A magyar jobbágy a XVIII. sz.-ban« (Századok, 1936, 282 — 303. 1.) átfogó című tanulmány megírására. Ilyen szűkreszabott terjedelemben ekkora tárggyal megbirkózni nem könnyű dolog . de a cikk egyébként sem érte el a XVIII. századi jobbágysors fő vonásainak összegezését' 3 Századok