Századok – 1955

Tanulmányok - Pach Zsigmond Pál: A dualizmus rendszerének első évei Magyarországon 34

50 PACI! ZSIGMOND PAL és Horvátországban a zsandárságot továbbra is fenntartották, a közös hadügyminisztérium fennhatósága alatt.) A magyar honvédség megszervezésének követelése szorosan összefüggött a 48-as honvédek helyzetével. Láttuk már, hogy a szabadságharc egykori honvédeinek szervezkedése rendkívül aggasztotta az uralkodó köröket, s különféle eszközöket alkalmaztak megakadályozására, ill. leszerelésére. (Az utóbbi célt szolgálta pl. a királyi pár »adománya«, amellyel a számukra megszavazott koronázási ajándékot a volt honvédc k »ftisegélyezésére« ajánlották fel ; de Tisza Kálmán demagóg javaslata is, amely a 48-as honvédek anyagi ellátásának állami úton való biztosítását vetette fel.) A honvédek tömeges fellépését a honvédegyletek feloszlatása után is fenyegető eshetőségnek tartották, különösen 1868 első hónapjaiban, amikor — mint láttuk — általában is megsűrűsödtek a kiegyezéssel való növekvő elégületlenség jelei. Jellemző, hogy ebben a helyzetben Somssich Pál, a Deák-párt elnöke, egyenesen azt ajánlotta Andrássynak : azonnal létesítsenek 10 ezredet volt honvédekből, hogy ezzel egyrészt kielégítsék a nyomorgó honvédek követeléseit, másrészt megfelelő szervezetet létesítsenek a »közbiztonság szolgálatában«. Andrássy nem fogadta el ezt a javaslatot ; a volt honvédek felfegyverzésében nem a közbiztonság védelmét, hanem annak éppen súlyos veszélyeztetését látta. »Csupa félelemből a forradalomtól, megcsinálták volna a forradalmat« — jegyezte íheg Somssich előterjesztésére. Andrássy maga is feltétlenül szükségesnek tartotta a honvédség megszervezését, azonban olyan formában, hogy az valóban a »közbiztonságot« : az uralkodó osztályok biztonságát szolgálja, s ne rejtsen semminő veszélyt magában a dualizmus rendszerére nézve. De a honvédség intézményének elfogadtatása az uralkodóval és a bécsi katonai klikkel — még ebben a formában sem ment könnyen. Ferenc József már a kiegyezés előtt nemcsak a nemzetőrségről szóló 1848. évi XXII. tc. felfüggesztéséhez ragaszkodott, hanem a külön magyar honvédelmi minisztérium elejtését is követelte, s létesítésébe csak azzal a feltétellel egyezett bele, ha maga a miniszterelnök, a teljesen »megbízható« Andrássy látja el ezt a tárcát. Most, az 1868 tavaszán és nyarán hosszasan folyó véderőtárgyalásokon is ismételt kirohanások hangzottak el a vezető bécsi katonai személyiségek részéről a honvédelmi minisztertől függő magyar honvédség követelésével szemben, amelyben »egyenesen a legveszedelmesebb fegyvert látták a monarchia fennállása ellen«, olyan intézményt, amely »Ausztria pannonizálására« vezetne. (Különösen nagy port vert fel Grivicic tábornok éles föllépése a Bécsben ülésező első magyar delegáció egyik ülésén—1868 márciusában) Hogy a tárgyalások sok huzavona után mégis célhoz értek, abban több tényező játszott közre. Andrássy a véderő döntő részét alkotó közös hadsereg létszámának, egységének kérdésében teljes engedékenységet mutatott, s maga is olyan véderő-törvényt kívánt, »amely hivatva vaii a monarchiának új erőt adni, kifelé való állását szilárdítani, a bekövetkezhető európai válságok intézésénél egykori súlyát visszaszerezni«. Fölötte engedékeny volt a magyar honvédség fegyverzetét és felszerelését illetően is : »egyelőre« lemondott. a tüzérségről és a műszaki csapatokról, lemondott a nemzeti zászló, az 1848-ban viselt egyenruha használatáról stb. De nyilván,nem maradtak hatástalanul azok az érvei sem, amelyekkel megvilágította : miért kell egyáltalán ragaszkodnia á honvédség létesítéséhez. ». . . ha a véderő kérdésének nem lesz olyan a megoldása, hogy abban a nemzet megnyugodhassék, akkor az ő miniszterelnöki