Századok – 1955

Szemle - Tanulmányok a parasztság történetéhez Magyarországon 1710–1790 (Ism. Nagy Erzsébet) 490

SZEMLE 493 bail együtt tartott falujával . . .« (112. 1.). A példák alapján a rétegződés szerinti állásfoglalást határozottan elkülöníteni nem lehet, de annyi megállapítható : »A szegény -paraaztsorban levő bírák, ha a falu ós a földesúr érdeke között kellett dönteniök, általában a falu mellé álltak. A jómódú parasztbíró inkább hajlott arra, hogy a földesúr kívánságát teljesítse, mivel ettől a magatartástól hasznot remélt« (112. 1.). A gazdag paraszt számára a bíróság a szegényebbek kizsákmányolásának eszköze is lett. A földesurak kiszolgálójává vált parasztok, főként az alkalmazottként élő hajdúk és ispánok útja a legvégső kegyetlenkedésbe vezetett. Az egész tanulmány konklúziója az, hogy a majorkodtató földesurak igyekeztek egyeseket a fokozottabb kizsákmányolás biztosítása érdekében maguk mellé állítani és felhasználni. Várkonyi Ágnes és Esze Tamás cikke »A Rákóczi-hagyomány mozgósító szerepe a 18. században« a parasztság gondolkodásmódját, életszemléletét, politikai érzékét, az osztályharcra való készségét eleveníti meg. Rákóczi nevében élt tovább mindaz, ami a hazát, az otthont, a jövőt jelentette. Akik Rákóczi nevével léptek fel, mindenütt befogadásra, meghallgatásra találtak, akár bujdosó kurucok, szökött katonák, protestáns prédikátorok és tanítók, akár kalandorok voltak. A tanulmány azokat a megmozdulásokat és szervezkedéseket ismerteti, melyek Rákócziról és az emigránsokról jövő hírek hatására indultak meg. A Rákóczi-várás, a kuruckor emléke az ország legkülönbözőbb részein az egész századon keresztülvonult s nemcsak a magyar, de a nemzetiségi jobbágyokat is mozgósította. Mindezt sok, eddig még nem ismert adattal bizonyítják a szerzők. A kutatás irányát abban jelölik meg, hogy a Rákóczi-várás nem csupán a népben további élő emlék volt, hanem alapja a századeleji török háborúkkal kapcsolatos, az ellenféós az emigránsok részéről jövő politikai tevékenységben rejlett. A döntő az, amire a tanulmány hangsúllyal mutat rá, hogy »nem valami ködös ábrándból, könnyelmű kalandvágyból; hanem életkörülményeik kényszerítő hatása alatt készülnek a kuruc idők feltámasztására« (127. 1.). Nemzeti jellegét csak alátámasztja az, hogy a parasztság már rádöbbent arra, hogy »... a császár hatalmát, az uralkodó osztály kizsákmányolásának zavartalanságát kell biztosítaniok« (127. 1.). Bécs fél a legkisebb megmoccanástól is, és szigorú megtorló eljárásai maguk is mutatják, hogy a parasztságban élt egyedül a függetlenség gondolata, a parasztság az egyedüli nemzeti osztály. A Rákóczi-hagyomány tartalma nemcsak nemzeti, de antifeudális ós antiklerikális is. A tanulmány ilyen értelmű megállapításai bevezetik a kötet következő tanulmányát. Wellmann Imre az 1753-i alföldi parasztfelkelést tárgyaló hasonló című tanulmánya részletesen ismerteti Mezőtúr és Hódmezővásárhely viszonyaiban az alföldi parasztság helyzetét, egyre súlyosbodó terheit. Azzal, hogy a földesúri kizsákmányolás fokozódását, az állami terhek súlyos voltát számadatokkal is bemutatja, konkrét és teljesen érthető okát adja meg a mozgalom kifejlődésének. Az Alföld parasztságának gazdasági viszonyait, kifejlődő belső társadalmi ellentéteit, a terhek meginduló fokozódását megfelelően bizonyítja. Ez a minden oldalra kiterjedő vizsgálat részben pótolja azt a hiányt, hogy az alföldi parasztság problémáit a kötet más tanulmányából nem ismerhetjük meg. A mozgalom hosszú időn keresztül ért. Az előzmények részletes ismertetése mind a már előző tanulmányokban is tárgyalt Rákóczi-hagyomány, mind a protestáns vallás Habsburg- és feudálisellenes mozgósító szerepének nagy jelentőségét mutatja. A mozgalom távolabbi előzménye, a vásárhelyiek eredménytelen út ja 1749-ben Törökország felé azzal a céllal, hogy a bujdosó kurucokkal teremtsenek kapcsolatot és a mezőtúri református prédikátor letartóztatása, híveinek üldözése adták meg a közvetlen lökést a meginduláshoz. A felkeléssel kapcsolatos feljelentésekből és a bírósági per irataiból teljes fény derül a két mezőváros közt kiépített kapcsolatra, a szervezők munkájára, az egész mozgólódás szűkkörű, bizonytalan, rosszul szervezett megkezdésére. A mozgalom nem jütott el az általános fegyverfogás fokáig, mielőtt valami eredményre is jutott volna, összeomlott. A kuruckodás mélyen fekvő gyökereinek feltárásával megmutatja a mozgalom jelentőségót abban, »... hogy egy egész országrész magába zárt elkeseredése, passzivitásba szorult fordulat-várása rejlik a vásárhelyi és túri parasztok szerény megmozdulása mögött« (200. 1.). A bírósági tárgyalás és az ítélethozatal történetének bemutatásával egyszersmind a magyar uralkodó osztály szolgalelkűségére is fényt vet. Viszont a felkelés lefolyásának és megtorlásának történetével, a mozgalom osztálytartalmának felderítésével a parasztság osztályharcos és hazafias magatartását bizonyítja Wellmann. A tanulmány utolsó fejezetében összegezi mindazt, ami a felkelés szerveződésére, céljára és bukásának okaira vonatkozóan kibogozható. A mozgalom elindulásától kezdve sok ösztönös, romantikus vonást, hozzá nem értő szervezőmunkát mutatott, és hiányzott belőle minden pontosan megfogalmazott célkitűzés. Az egész felkelés indítékát maga a bíróság csak a vallási vakbuzgóságban tudta megjelölni, de a történetkutatónak a