Századok – 1955

Szemle - Tanulmányok a parasztság történetéhez Magyarországon 1710–1790 (Ism. Nagy Erzsébet) 490

SZEMLE 491 A kutatómunkának célja az volt, hogy jórészt újonnan feltárt forrásanyag alapján fogjon hozzá a problémák megoldásához. A forráskutatás azokhoz a levéltárakhoz nyúlt, amelyek a legközvetlenebb értesítést adhatják a parasztokról. A megyei és családi levéltárakból így sok értékes anyag került elő. Azok a területek azonban, amelyekre a forrásfeltárás kiterjed, csak a Dunántúl és részben az Alföld, ós egyáltalán nem találkozunk a Felvidékre vonatkozó adatokkal. Az országos kormányszékek iratanyaga teljesen érintetlen maradt (nem értve ide a két parasztmozgalom és az úrbérrendezés már korábban feltárt anyagát). Ez nemcsak a paraszti ügyekben képviselt hivatalos álláspontok és intézkedések ismertetésének a feldolgozásában jelentkező hiányát jelenti, hanem azt is, hogy az ezekben található értékes úrbáriális anyag nem került feldolgozásra. A kutatás figyelme kismértékben fordult az összeírások felé, pedig a számszerű adatok a legmeggyőzőbbek és egyes esetekben egyedül bizonyító erejűek. Különösen vonatkozik ez azokra a kérdésekre, melyek a majorsági gazdálkodás elterjedésével állnak kapcsolatban. A majorsági földek kiterjedésének vagy a zselléresedésnek bizonyítása nem képzelhető el számszerű adatok nélkül. A kötetnek e kérdésről írt tanulmánya is egyedül csak a differenciálódásról szóló résznél meggyőző, mivel itt a számadatok beszélnek és a megállapítások ezekből szűrődnek le. A tanulmánykötet írói általában felhasználták a polgári történetírás által feltárt és felhasznált adatokat is. Érthetetlen az, hogy a majorsági gazdálkodás terén korábban feltárt adatok ós eredmények miért nem kerültek mérlegelésre és felhasználásra. A források hiányosságai éppen a majorsági gazdálkodás előretörésének kutatása terén a legszembetűnőbbek, mivel ez nemcsak a paraszttörténet, de az egész század alapvető kérdése is. Ennek ki nem elégítő megoldása a munka legnagvobb hiánya. Az első tanulmány »A földközösség megerősödése és bomlása a 18. században« igen fontos kérdést vet fel és tisztáz helyes elvi alapon. A marxista klasszikusok útmutatásait véve alapul, magas színvonalon dolgozta fel Varga János a kérdést. Végig kísérhető a földközösség különböző formáinak minden oldalú vizsgálatán keresztül, hogyan bontakozott ki a legegyszerűbb formából, a szabad foglalásból az újraosztásos forma. A változásokat, az egyes formák közti átmenet okait a szerző a legnagyobb részletességgel elemzi és kifejti, hogy a termelőerők (elsősorban a munkaerő és az igásállomány megnövekedése) fejlődésével hozhatók párhuzamba. A földközösség osztályharcban játszott szerepe tehát a legszorosabb kapcsolatban állt a századeleji vándormozgalommal. A termelőerők alacsony színvonala és a vándormozgalom miatt a földesurak kénytelenek voltak eltűrni a feudális járadék csökkenését, aminek a szerző további következtetésében az a jelentősége : »Amikor a paraszt a földesúr elsajátítása ellen harcolt, ez a harc egyúttal a feudálisok tulajdonjogát is igyekezett vitássá tenni, végső soron tehát a közös birtokot közös tulajdonná kísérelte meg átváltoztatni« (25. 1.). A tanulmány megmutatja, hogy feldolgozója a források kezelésében, az elvi megalapozásban egyaránt járatos. A források hiányosságának kell tulajdonítani tehát, hogy a dolgozat mindössze egy utalásban foglalkozik azzal, hogy a XVIII. századi földközösség mennyiben a régi továbbélése vagy új képződménye-e a török által teremtett helyzetnek. A földközösség felbomlása is a fejlődés teremtette helyzettel következett be. A felbomlás fokozódó menete az árutermelés fellendülésével volt kapcsolatban. ». ... a földközösséget elsősorban nem a külső erőszak, hanem a kapitalizmus irányában mutató gazdasági fejlődés ítélte halálra« —· összegezi a szerző részletes fejtegetéseit (47. 1.). Ez a folyamat két oldalról kezdődött el, a paraszti földbirtoklás korlátok közé szorításával a földesúri részről, ugyanakkor a parasztok oldaláról is azonnal fellépett a jobbágyok földbirtoklás-biztosítási törekvése is. Az árutermelő nagybirtok a földközösség felszámolásával a paraszti földek kiterjesztését igykezett meggátolni. A földdel rendelkező jobbágy számára a föld megtartása volt a fontos, a rögzítés számára biztosítékot jelentett. A paraszti árutermelés »a felszámolás utolsó mozzanata«, eredményeképpen pedig a helyhez rögzített telek birtoklási formája lett általános az egész ország területén. A földközösség felbomlásának okát még egy másik oldalról is megvizsgálja, amikor felveti : »Ugyanakkor a földesúr ázzál is tisztában van, hogy a földközösség a paraszti ellenállás megsokszorozója lehet«. A telekrendszer bevezetése tehát »kísérletet jelent azon paraszti rétegeknek semlegesítésére, amelyek az osztályozás időpontjában földdel rendelkeznek« (41. 1.). A tanulmány a kibontakozás és a bomlás folyamatában alakuló különböző formákat és az ezeket létrehozó okokat elemezve figyelembe veszi az osztályharc elvi szempontját. A fejlődés menetébe állított vizsgálattal meg tudja oldani a felvetett 11*