Századok – 1955
Tanulmányok - Pach Zsigmond Pál: A dualizmus rendszerének első évei Magyarországon 34
44 PACH ZSIGMOND PÄL összetalálkozott a néptömegek kívánságaival, a 48-as törvények visszaállítását és egyszersmind a 48-as jobbágyfelszabadítás továbbfejlesztését : földosztást követelő parasztság törekvéseivel. A szélsőbal tehát — amelynek élén kispolgári demokraták s liberális földbirtokosok és polgárok állottak ; amelynek szervezői értelmiségiekből, falusi és városi középrétegekből kerültek ki — széles tömegbázisra : a parasztságra támaszkodott, amelyet Kossuth nevével állított maga mögé. A szélsőbal szervezkedése így azzal a »Veszéllyel« járt, hogy széles népi tömegeket hoz mozgásba a kiegyezés ellen és akarva-akaratlan elősegíti a parasztság — nemzeti követeléseitől elválaszthatatlan — antifeudális, földosztó törekvéseinek fellobbanását. S ez a »veszély« annál fenyegetőbbnek tűnt, mivel 1868 tavaszára általában is megsűrűsödtek a »kiegyezési műből« való kiábrándulás és fokozódó elégedetlenség jelei. »Fegyvertelen forradalom közepette élünk« — jelentette ki Deák már 1867 végén a honvédegyletek működésére s a demokrata körök kezdődő szervezkedésére célozva. »Aki egy kis figyelemmel kíséri Magyarország közéletét és nincs egyoldalú nézetektől elfogulva — írta 1868 februárjában Somssich Pál, a Deák-párt elnöke Andrássynak —, lehetetlen, hogy ne lássa, miként hazánkban az izgatottság naprólnapra növekedik, az indulatok fellobognak . . .« A honvédegyletek működésének megszorításával a 48-as honvédek kérdése korántsem került le a napirendről, sőt »veszélyes kitörésekkel« fenyegetett. A kérvényezési akció kiterjedt, a demokrata körök gombamódra nőttek ki a földből s egyre-másra küldték leveleiket, bizalmi nyilatkozataikat Kossuthnak. »... csüggetegséget magáról a nép zöméről feltenni okot nem látok — írta Kossuth április elején a dunaföldváriaknak — ... sőt naponként sűrűdni és erősödni látom az ébredő önbizalom s vele karöltve járó határozottság jelenségeit.« Pécs városa már hónapokkal ezelőtt képviselőjévé választotta Kossuthot s az országgyűlés most kénytelen volt a közvélemény nyomására igazolni a mandátumot. Jellemző a hangulatra, hogy már Kossuth hazatéréséről szóló hírek röppentek fel ezekben a hónapokban. Beust szükségesnek látta — a határ »legszigorúbb őrizete« mellett — egy bizalmas emberét Turinba küldeni, hogy Kossuthnak mindenütt »feltűnés nélkül« nyomában legyen és elutazása esetén a határhivatalokat azonnal értesítse. Ilyen volt a helyzet 1868 tavaszán, amikor a demokrata körök szervezkedése beletorkollott az alföldi parasztságnak a függetlenségi célkitűzéseket a földosztással összekapcsoló törekvéseibe. Különösen az Asztalos János vezette szervezkedés vert széles hullámokat : Kecskeméten kívül Gyöngyösre, Félegyházára, Kis- és Nagykőrösre, Hódmezővásárhelyre, Makóra és Szegedre futottak szét a mozgalom szálai. Félegyházán — ahol a »pusztakereső«, a város tízezer holdakra menő pusztáinak felosztását már évek óta követelő szegényparasztság nagy lelkesedéssel fogadta Asztalos felhívását — április 14-én, a Függetlenségi Nyilatkozat évfordulóján készültek megalakítani a demokrata kört Asztalos elnökletével. A belügyminiszter utasította a hatóságokat, hogy a félegyházi alakuló gyűlést akadályozzák meg, annál is inkább, mert az ünnepélyre a pesti demokrata kört is meghívták, holott annak működését a kormány »izgatás« címén betiltotta. A félegyházi főbíró el is fogatta az odaérkező Asztalost, de a tömeg nem volt hajlandó szétoszolni s másnap megtámadta a községházát, hogy »a mozgalom lelkét és a nép kedvencét« kiszabadítsa. A kecskeméti katonaság »csodás gyorsasággal« érkezett meg ; sortüzének egy halálos és több sebesült áldozata volt.