Századok – 1955

Tanulmányok - A Voproszi Isztorii a Századokról 415

A VOPROSZI ISZTORII A SZÁZADOKRÓL 417" össze a magyar népnek a török hódítók elleni felszabadító harca a magyar parasztságnak a földesurak elleni osztályharcával. A szerző rámutat arra, hogy a magyar népnek a török leigázók elleni harcában a főerő a parasztság volt. »A parasztság szemében — írja Székely Gy. — nem volt elválasztható a két harc : harc az idegen hódítók ellen és harc a belső osztályellenség ellen« (118. 1.). Nemhiába fogtak össze a parasztmozgalom elfojtására az összes reakciós erők : a magyar feudális urak, a pápaság, a német és lengyel feudális urak. A szerző arra a következtetésre jut, hogy a Magyarország nemzeti függetlenségének elvesztését eredményező 1526-os mohácsi vereség oka a népi mozgalmak elfojtása, a magyar uralkodó osztályok nemzetellenes politikája és a nyugateurópai államok vezetőinek árulása volt. Egy ekori népi mozgalmat vizsgál Heckenast Gusztáv »A besztercebányai bányászfelkelés (1525—1526)« c. cikkében (1952. 2. sz.). A szerző áttekinti a szlovák városokban a XVI. század elején fennállt osztályviszonyokat, a jobbágyparasztok és a városi plebs helyzetét és harcát. Érdekes tényeket idéz arról, hogy hogyan alakult meg 1526-ban három város bányászainak szövetsége. M ráz Vera »Bethlen Gábor gazdaságpolitikája« c. cikkében (1953. 4. sz.) Bethlennek, ennek a nagy államférfinak és hadvezérnek, a magyar népnek a török és Habsburg hódítók elleni harca idején tett haladó gazdasági intézkedéseit vizsgálja. A szerző rámutat arra, hogy Bathlen Gábor gazdaságpolitikája elősegítette a termelőerők fellendülését és Magyarország különböző részei közötti gazdasági kapcsolatok megerősödését. A szerző megállapítja, hogy a feudális alap bomlása és a kapitalista viszonyok kifejlődése a XVII. század elején kezdődött Magyarországon. A magyar népnek az osztrák uralom elleni harca a folyóirat több cikkében tükröződik vissza. A burzsoá-nemesi történetírás úgy igyekezett beállítani a magyar nép leigázását, mintha ez a Magyarország további fejlődését biztosító haladó aktus lett volna. Most ezek a cikkek leleplezik ezt a burzsoánemesi történetírás által gyártott mesét. Kiemeljük többek között Várkonyi Ágnes »A Dunántói felszabadítása 1705-ben« c. cikkét (1952. 2. sz.). A szerző hangsúlyozza, hogy a Rákóczi Ferenc vezetése alatt álló kuruc felszabadító háború döntő ereje a nép — és elősőorban a jobbágyparasztság — volt. Várkonyi elmondja, hogy milyen nagyszerű hadjáratot indítottak a kurucok Nyugat-Magyarországon a népi hős, Bottyán tábornok vezetése alatt. A cikk szerzője részletesen elemzi Bottyán seregének taktikáját. Ez a cikk, mint a folyóirat több más cikke is, megmutatja, hogy Magyarország uralkodó osztályai elárulták országuk függetlenségét. Csak a nemességnek egyes tagjai tudták leküzdeni osztálykorlátaikat és tudtak felemelkedni a nemzeti érdekek megértéséig. Ezek azután a magyar nép nemzeti függetlenségéért folytatott harcának élére álltak. Sajnos a folyóirat kevés figyelmet szentel a feudális társadalom alapjának tanulmányozására. Ezt a hiányt nem pótolhatja az e témával foglalkozó két cikk : Mráz Vera már említett cikke és Pach Zsigmond Pál »A majorsági gazdálkodás és a parasztság kisajátítása a XVII. századi Magyarországon« (1951. 3—4. sz.)c.igen tartalmas cikke, amelyben a szerző az árutermelés fejlődésének, a kapitalista csíráknak, valamint a feudális kizsákmányolás fokozódásának kérdését vizsgálja a török és Habsburg elnyomás súlyos viszonyai között. Nagyjelentőségű momentum a nemesi-burzsoá történelemhamisítók reakciós elméleteinek leleplezése, mert ezek idealizálták a faluközösségi gazdái-