Századok – 1955
Tanulmányok - Hanák Péter: A dualizmus válságának elmélyülése a XX. század első éveiben 359
A DUALIZMUS VÁLSÁGA-VA IC ELMÉLYÜLÉSE A XX. SZÁZAD ELSŐ ÉVEIBEN 365 sége, amelyen belül a magyar elfogadta a dualizmus történelmi feltételeiből származott alárendelt, függő helyzetet. Gyors erősödése, gazdasági hatalma alapozta meg a magyar finánctőke növekvő politikai befolyását. Az országon belül ezt a nagybirtok egy részével való összefonódása, a fináncoligarchiát képviselő politikai csoport nagy súlya, az államapparátusban elfoglalt erős pozíciói is biztosították számára. Emellett politikai befolyását szélesítette az a vezető szerep, amelyet a burzsoázia érdekvédelmi szervezeteiben betöltött. A századforduló után alakult Gyáriparosok Országos Szövetsége (GyOSz), az Országos Magyar Kereskedelmi Egyesület (OMKE) a finánctőke vezetése alatt állott. Ezek a szervezetek a megerősödött munkásmozgalom elleni tőkés reakció jegyében születtek, de szószólói voltak az ipar és kereskedelem fokozott állami támogatását, erőteljesebb fejlesztését hirdető ún. »merkantilista« követeléseknek is. A finánctőke befolyásos képviselőit megtaláljuk a század elején kiformálódó polgári radikális csoport soraiban is. A finánctőke kezdetben szívesen vette a modern burzsoá társadalomtudomány pozitivista, természettudományos színezetű és kozmopolita elveinek terjedését. Ez a rokonszenv elsősorban a burzsoá pozitivizmus marxizmus-ellenes élének szólt, de kifejezte a félfeudális liberalizmus uralma alóli ideológiai emancipálódás törekvését is. Mindez azt mutatta, hogy a századforduló idejére a gazdasági hatalmában és politikai befolyásában megerősödött finánctőke nem elégedett meg az 1867-es erőviszonyok alapján létrejött osztályszövetséggel, azaz : a nagybirtok feltétlen hegemóniájával. A sajátos magyar politikai viszonyok között ugyan a finánctőke nem gondolt önálló párt alakítására, erre még nem is érezte magát elég erősnek. Jól felfogott érdekei, az osztrák finánctőkemagyar nagybirtok közötti közvetítőkapocs szerepe egyaránt a dualizmus legmegbízhatóbb támasza, a Szabadelvű Párt egységének fenntartására késztette. De a 90-es évektől kezdve következetesen arra törekedett, hogy a Szabadelvű Pártot politikai térhódításának keretévé tegye, amelyben érdekei necsak az arisztokrácián és dzsentrin keresztül és azok mögött, hanem, ha az arisztokrácián és a dzsentrin keresztül is, de azok előtt érvényesüljenek. Ennek megfelelően a Szabadelvű Párton belül a fináncoligarchia csoportja a feudális maradványok, a nagybirtokrendszer védelme mellett elsősorban a monopolkapitalizmus fő politikai képviseletét alkotta. A fináncoligarchia és eltartott politikus gárdája a Szabadelvű Párt legerősebb, legbefolyásosabb csoportja volt, ami világos bizonyítéka annak, hogy a nagybirtok és nagytőke osztályszövetségén belül az erőviszonyok eltolódtak. A finánctőke előretörésével szemben a nagybirtok ragaszkodott a magyarországi politikai hegemóniához, amit évtizedeken keresztül sikerrel hasznosított saját profitérdekeinek előmozdítására. Erre most annál több oka volt, mert a XIX. századvégi agrárválság alatt helyzete romlott, az európai piacokról kiszorulva még jobban rászorult a nagybirtok érdekeit szolgáló államhatalomra, gazdaságpolitikára, a Monarchia belső piacának biztosítására. A magyar nagybirtokosok jól tudták, hogy ha valamikor, úgy most »életkérdés« a vámközösség fenntartása. A magyar mágnások az 1848-as forradalomhoz fogható »csapás«-nak tekintettek volna egy esetleges gazdasági különválást : akit »el nem pusztított az 1848-iki forradalom, ... el fogja pusztítani a külön vámterület« — mondották. De a nagybirtokosoknak nem a régi közös vámterületre, hanem az erősen monopolizált monarchiai piacra volt szükségük, amelyen magas agrárvámok biztosítják a monopolárat, a
