Századok – 1955
Tanulmányok - G. Fazekas Erzsébet: Magyarország felszabadulása a népi demokratikus forradalmunk néhány kérdése 334
MAGYARORSZÁG FELSZABADULÁSÁNAK NÉHÁNY KÉRDÉSÉHEZ 343 Maurice Thorez elvtárs, a francia Kommunista Párt főtitkára, mikor 1945-ben a Párt IX. Kongresszusán rámutatott a nemzeti ellenállás hősies harcaira, 1944 júniusával kapcsolatban leszögezte, hogy ekkor valóságos népfölkelés tört ki mindenfelé. »Városok, járások, majd egész megyék szabadították fel hovatovább önmagukat.«13 A francia fővárosból a francia kommunista párt vezetésével, s élén a Francia Partizánok és Franctireurök (FTP) szervezetével, maga Párizs népe űzte ki 1944. augusztus 25-én a német megszállókat. Jellemző, hogy ezzel szemben az angol-amerikai katonai és politikai vezetőkörök, valamint »a Francia Köztársaság Ideiglenes Kormánya« egész idő alatt a nemzeti felkelés megakadályozásán mesterkedett. Keleten a németek hátországa, mind a megszállott, mind pedig a »szövetséges« és most megszállás alá került országokban, ugyancsak a nemzeti felkelés lángját kilövellő tűzhányóvá lett. Itt a nemzeti szabadságharc legerősebb gócpontja Lengyelország volt, ahol még 1942-ben, a Lengyel Munkáspárt irányítása alatt, Népi Gárdák alakultak. Ezek és a hamarosan belőlük megszervezett Népi Hadsereg valóságos partizánhaborút vívtak az egész országban. Az 1943-ban, szovjet területen, lengyel politikai menekültekből alakult hadosztályok 1944-ben már mint I. Lengyel Hadsereg harcoltak'vállvetve a szovjet csapatokkal Lengyelország területén, hazájuk felszabadításáért. A Lengyel Nemzeti Tanács, melyet 1943 Szilveszter éjszakáján a Lengyel Munkáspárt kezdeményezésére baloldali szervezetek alakítottak meg, 1944. július 21-én, a már szabaddá lett lengyel területen életrehívta a Lengyel Nemzeti Felszabadító Bizottságot. Ez a Bizottság volt az első munkás-paraszt hatalom Lengyelországban — az ideiglenes forradalmi kormány feladatát töltötte be. Az 1944-es esztendő folyamán a partizánháború megerősödött Jugoszláviában és partizánharcok terjedtek el Csehszlovákia különböző területein. De kiterjedt a partizántevékenység a Hitlernémetországgal szövetséges országokra is, Bulgáriára, Magyarországra, Romániára. A tíz sztálini csapás súlya alatt tetőfokára hágott a válság a fasiszta tömb csatlósországaiban. Ezt a »felső rétegek« kormánykörei részéről kiugrási manőverek és részben felemás kiugrások, az »alullevők« részéről pedig forradalmi jellegű fellépések kísérték. Az előállott helyzetet 1944. május 1-i parancsában Sztálin így jellemezte : »A Vörös Hadsereg csapásai alatt recseg-ropog és bomladozik a fasiszta államok blokkja. Rettegés és kétségbeesés lett úrrá Hitler román, magyar, finn és bolgár szövetségesein. Ezek a hitleri bérencek, akiknek országát a németek megszállták, vagy most szállják meg, minden kétséget kizáróan láthatják, hogy Németország elvesztette a háborút. Románia, Magyarország, Finnország és Bulgária számára csak egy lehetőség van a katasztrófa elkerülésére — a németekkel való szakítás és a háborúból való kilépés. Aligha lehet azonban arra számítani, hogy ezeknek az országoknak mostani kormánya szakítani tud a németekkel. Nyilvánvaló, hogy ezekben az országokban a népnek kell kezébe venni a német iga alól való felszabadulás ügyét.«14 13 Maurice Thorez: Une Politique de grandeur française. Paris, Éditions Sociales. 1945. 303. 1. (Franciául) (Kiemelés tőlem — F. Ε.) 14 Sztálin: A Szovjetunió Nagy Honvédő Háborújáról. 138—139. 1.
