Századok – 1955

Szemle - Dezsényi Béla–Nemes György: A magyar sajtó 250 éve (Ism. Kemény G. Gábor) 287

290 SZEM I,Ε alapozott kapitalista sajtó első jellegzetes képviselőjének, a Pesti Hirlap indulási időpontjának kiemelése. A politikai sajtó, kivált a napilapok pártok szerinti csoportosítása azonban nem mindig sikerül a megfólelő mértékben a szerzőknek. Általában megállapíthatjuk, hogy 1878-ig nagy vonalakban még kapunk áttekintést a kor politikai sajtójáról, 1878 után azonban a lapok bemutatásának ez a következetes rendszere fokozatosan elhalványul, a tárgyalási módot egyébként színessé és olvasmányossá tevő publicisztikai modor túltengése következtében. Ennek tulajdonítható, hogy a kötet utolsó ötven oldalán — az első orosz forradalom és az 1917. évi Nagy Októberi Szocialista Forradalom magyar sajtó visszhangjáról szóló igen tanulságos, de kevés adatra támaszkodó fejezetek kivételével — egész sor külön tanulmány tárgyát képező kérdést vet fel az imperialista sajtó korszakának szerzője, melyek a sajtótörténeti ismertetés szerkezetét megbontják és inkább e szakasz politikai bevezető részébe tartoznának (»A polgári sajtó teljes züllése«, »Az újságíró erkölcsi csődje«, »A hírlapirodalom mindenhatósága« fejezetek). Az »Írók a hirlapírásban« című részlet, mely irodalomtörténeti vitákra adhat okot, ugyancsak nem segíti elő az eredeti célkitűzést. A »Sajtótörvények« című fejezet pedig nem tárgyalja a Tisza István-féle elvileg jól megrajzolt, de igen vázlatosan bemutatott 1914. évi reakciós « sajtótörvényig (1914 : XIV. tc.) terjedő utat. Ε rész szerzőjének meg kellett volna emlékeznie a sajtótörvény reformja körül zajló évtizedes vita részleteiről. Dárday Sándor, a Jogtudományi Közlöny szerkesztőjének széles visszhangot keltett korai munkájáról (A sajtóügyi törvényhozás kérdése. Vélemény a Magyar Jogászgyűlés állandó bizottságának felhívására, Pest 1873), Kenedi Géza értekezéséről (A magyar sajtójog reformja úgy amint életben van, Bpest, 1903), a kitűnő tollú vidéki demokrata újságíró, Palócz László, a Szegedi Híradó felelős szerkesztője és a Vidéki Hírlapírók Országos Szövetsége titkára vitairatáról (A sajtójog reformja, Szeged, 1912), Pelsch Árpádnak a Jogállamban közölt tanulmányáról (A sajtójog reformja és az anonimitás kérdése, 1913), hogy csak a a fontosabbakat említsük. Hasonlóképp meg kellett volna emlékeznie az 1848. évi sajtótörvény 1867. máj. 17-i igazságügyi törvényerejű rendelettel való életbeléptetéséről, a büntető törvénykönyv (1878 : V. tc.) becikkelyezése következtében az 1848. évi sajtótörvény anyagi része törléséről és jelentős módosításairól, arról, hogy a magyarországi sajtójog egyesítését csak az 1896: XXXIII. tc.-ben foglalt bűnvádi perrendtartás, illetőleg az ezt életbelóptető 1897 : XXXIV. tc. hozta meg. A felsorolt vitairodalom, intézkedések, rendeletek és törvények korszerű bírálata után kellett volna rátérnie a Tisza-féle 1914. évi sajtótörvény drákói rendelkezéseinek taglalására. A századvégi törvényhozás köréből ugyanakkor nem lett volna felesleges az esküdtbíróságokról szóló 1897 : XXXIII. és a nyomdatermékek tudományos célokra szolgáló köteles példányainak beszolgáltatásáról szóló 1897 : XLI. törvénycikkekkel is röviden foglalkozni. Bizonyára érdekelte volna az olvasókat az 1868. évi Böszörményi-féle sajtópörön kívül a korszak néhány jellemző baloldali sajtópörének említése. Így a 70-es évek elejének néhány emlékezetes pöre : Tóvölgyi Titusz (Szabadsajtó), Mészáros Károly (Ludas Matyi), Bényei István (Szabad Magyarország) pörei nyilván érdekelték volna az olvasókat és hasonlóképp az imperialista sajtó korszakának pörei is. A Hét indulása előtti haladó folyóiratokra (Havi Szemle, Tolnai Lajos 1887-ben kiadott Irodalom című folyóirata stb.) is helyet kellett volna szorítani, annál is inkább, mert időközben e folyóiratok egyikóről-másikáról külön tanulmány is megjelent. Aránytalanul kevés helyet szentelt az 1878 utáni rész a más nyelvű, • így a német nyelvű sajtónak, s a dualizmus fólszázadának nemzetiségi sajtójáról még vázlatos áttekintést sem kapunk (205 — 206). Összegezve : »A magyar sajtó 250 éve« szerzői igen nagy és nehéz feladatra vállalkoztak a munka első kötetének megírásakor. Ezt a feladatot — a kutatás jelen állása figyelembevételével — a kiegyezésig terjedő rész a népszerűsítő kézikönyv igényén felül, az 1867 utáni fejezetek pedig az elöljáróban már hangsúlyozott szakirodalom és részlettanulmányok hiánya következtében itt-ott még vázlatosan, néhol zökkenőkkel és kényszerű hiányokkal, de megoldották. A munka elsőrendű segítséget nyújt a magyar sajtó kérdései iránt érdeklődőknek és a kutatóknak egyaránt. Feltárja a magyar sajtó politikai fejlődésének útját, bemutatja kialakulását, politikai ós műfaji összetételét. Meggyőződésünk, hogy a napi gyakorlatban nélkülözhetetlen kézikönyv megírásával nem lehetett tovább várni, s a szerzők nem kis fáradsággal összegyűjtött munkáját a történeti és irodalomtörténeti kutatók eredménnyel használják majd. KEMÉNY G. GÁBOR