Századok – 1955

A Szovjetunió és a népi demokráciák történészfrontja - Niederhauser Emil: A bolgár történettudomány fejlődése 270

A BOLUÁR TÖRTÉNETTUDOMÁNY FEJLŐDÉSE 277 láttak, tagadta az osztályviszonyok szerepét. Bár külföldön végezte az egyetemet, Zlatarszki nyomdokain haladt egész munkásságában, ő is a részleteket kutató, analitikus módszernek a híve volt, a szintézis nem tartozott erős oldalai közé. Szerette az általa felhasznált forrásokat részletesen lemérni és kielemezni, ez azonban gyakran túl messzire vitte őt, felbontotta műve szerkezetét. Általában szenvedélyesen kutatott új, addig még felhasználatlan források után. 1921-ben, magántanári bemutatkozó előadásában hosszan bizonyította azt, hogy a bolgár történettudomány még nem érett meg a szintézisre, legfontosabb feladata még sokáig a források felkutatása és publikálása. Ez a munka ugyan már eddig is folyt bizonyos eredményekkel, azonban a legtöbben, akik ezen a téren működtek, dilettánsok, akiknek a kiadási módszerében nem lehet megbízni. A bolgár történelemre vonatkozó összes forrásoknak a felkutatása, rendszerezése és kiadása különben sem lehet egyéni erőfeszítés eredménye, hanem intézményesen kell megszervezni. Már eddig is sok a mulasztás, a megújulás korára vonatkozó anyag napról-napra pusztul, a hozzánemértés és a nemtörődömség nap mint nap súlyos károkat okoz a történettudománynak. Először ezeken a bajokon kell segíteni, meg kell indítani végre a Monumenta Bulgáriáé Historica sorozatát, azután lehet majd a szintézisre gondolni. Ő maga tudatosan távoltartotta magát a szintézistől. Ez ugyan eleve korlátokat szabott munkásságának, azonban egyúttal megóvta őt attól, hogy a gyér forrásanyag hézagait kitöltő merész következtetésekkel rugaszkodjék el a valóságtól. Ezt a hibát monográfiáiban sohasem követte el. Azt tartotta, hogy addig is, amíg intézményesen megindul a források kiadása,, mindenkinek a saját szakterületén kell ezt megkezdenie. Ehhez a programjához 1938-ban bekövetkezett haláláig csakugyan híven tartotta magát, élete utolsó két esztendejében is a bécsi állami levéltárban kutatott, és korai halála akadályozta meg az anyag közzétételében. Zlatarszki mellett az ő tanulmányai is a burzsoá bolgár történetírás számbaveendő hagyatékát teszik ki. A kilencvenes évektől, Zlatarszki működésétől számíthatjuk a pozitivista iskola uralmát Bulgáriában. A XX. század húszas éveiben mutatkozik először a szellemtörténet hatása. Talán nem tévedünk, ha az 1923-as évet, a fasiszta államcsíny és a hősi Szeptemberi Felkelés évét tekintjük itt fordulópontnak. Ettől kezdve jelentkeznek a különböző fasizáló ideológiák képviselői a bolgár történetírásban is. A nagy szintéziseket kedvelő szellemtörténeti iskola hatása különösen a 30—40-es évek fordulóján válik érezhetővé. Az irányzat képviselői közül a legnagyobb hatást Petár Mutafcsiev professzor gyakorolta, aki Nikov halála után került vezető helyre az egyetemen. Maga is a régi pozitivisták tanítványa, azonban bizonyos szempontból messze került már tőlük. Azt tartotta feladatának, hogy megteremtse a bolgár történelem szintézisét. Korai halála megakadályozta abban, hogy az egész bolgár történelmet megírja, csak a XIV. század elejéig jutott el. A pozitivista iskola hatása főképp ifjúkori munkáin látszik meg, ezek egyes részletkérdések aprólékos elemzését adják, gondos forráskritikával, az egyes tények súlyának és jelentőségének minuciózus mérlegelésével, ami Zlatarszki és Nikóv leghasználhatóbb munkáinak az erényeit idézi. Mutafcsiev igazi jelentősége azonban nem ezekben a munkáiban van. Szegény tanító fia, ifjúkorában mint szocialista kezdte pályafutását, azonban csakhamar a jobboldali szociáldemokraták oldalára állott, az 1923-as államcsíny után pedig nyíltan és tudatosan a fasiszta uralom szolgálatába lépett. Álláspontját a bolgár történelem filozófiájának a kérdésében, amellyel olyan nagy hatása volt, főképp kisebb terjedelmű munkáiban, cikkeiben fejtette ki. Ezekből világosan kitűnik idealista felfogása. Szerinte a történelemben csak a kultúrtörténet a fontos. A nemzeti szellemnek, a hagyománynak tulajdonít döntő fontosságot a népek életében. Élesen forradalomelleties, ezért a megújuláskorabeli bolgár forradalmárokat kalandoroknak és fantasztáknak mondja. Valamennyi bolgár burzsoá történész közül ő áll a legtávolabb a történelmi fejlődés igazi rugóinak felismerésétől, egészen tudatosan is. Bolgár történetében tagadja például azt, hogy a középkori Bulgária feudális állam lenne, holott korábbi műveiben még egészen természetesnek találta azt, hogy Bizáncban s ennek megfelelően Bulgáriában is feudális viszonyok uralkodtak. Az események idealista magyarázata és a törvényszerűségek tagadása mellett a vezető egyéniségek egyedüli történelemalkotó szerepének a kidomborítása is igen jellemző állásfoglalására. Mutafcsiev alakjának azért kellett általában ilyen hosszabb kitérőt szentelni, mert ő volt az, aki a két világháború közti időszakban és a második világháború idején, 1943-ban bekövetkezett halála után is a történészek közül a legnagyobb hatást gyakorolta, sőt mondhatni ő volt az egyetlen történész, aki szakmai körökön túl komoly hatást gyakorolt általában a bolgár értelmiségre, persze igen kedvezőtlen hatást. Mutafcsiev mellett meg kell említeni a nagybolgár területi igények szószólóját, T. P. Ormandzsievet, és M. Arnaudovot, aki a megújulás korával foglalkozott.