Századok – 1955
A Szovjetunió és a népi demokráciák történészfrontja - Niederhauser Emil: A bolgár történettudomány fejlődése 270
A BOLGÁR TÖRTÉN'ETTUDOMÁNY FEJLŐDÉSE 275 Jirecek azonban nem bolgár, ő csak egyike azoknak a külföldi tudósoknak, akik munkásságukat részben vagy egészben a bolgár történelem kérdéseinek szentelték, és akiknek a sorában főképp az orosz tudományosság képviselőit láthatjuk. A bolgár történészek közül az első, aki a XIX. század első felében technikai téren, a forráskutatás módszereiben hatalmasat fejlődött modern történettudomány egész apparátusával felszerelve nyúl a bolgár történelem kérdéseihez, Marin Drinov (1838—1906). Középütt áll a régi és az új történésznemzedék között. Nemcsak tudós, hanem politikus ós közéleti férfiú is. Míg azonban elődei mint politikusok, a forradalmi mozgalom egoberei kerültek a történelemhez és politikai meggondolások alapján foglalkoztak ennek kérdéseivel, ő éppen fordítva, nem a közéleti pályáról került a történettudományhoz, hanem történészként kezdte pályafutását és úgy lett idővel politikussá. Már felnőtt ember, amikor elkerül Moszkvába és itteni egyetemi tanulmányai döntőekké válnak számára. Az orosz bizantinológia mestereitől tanulta meg a forráskritika szigorú szabályait. Többek között ő nyitotta meg azoknak a bolgár tudósoknak a sorát, akik az orosz tudományosság módszerein és eredményein nőttek fel, ezt ültették át Bulgáriába és ezt fejlesztették tovább. 1869-ben jelent meg első nagyobb történeti munkája, »A bolgár nép eredetének és a bolgár történelem kezdetének áttekintése« című műve, amelyben leszögezi azt, hogy a bolgárok eredetileg nem szlávok, hanem rátelepedtek az itt élő szlávokra. Ő maga finn vagy csud eredetűeknek tartja őket. Ez a munka, amely egy csapásra véget vetett a szláv-hun azonosságra felépülő nagyszerű őstörténeti perspektívának, mutatja azt, mennyire szigorúan tudományos szempontok szerint közelítette meg Drinov a bolgár múlt kérdéseit. Érdeklődésének középpontjában végig a bolgár középkor állott. A középkor mellett kisebb tanulmányokban a megújulás korával is foglalkozott, ő volt az első, aki azt mondotta, hogy a megújulást nem a XIX. század elejétől kell számítani, hanem Paiszij fellépésétől. A politikai történelem mellett az egyháztörténet is érdekelte, egyes részletkérdéseket tárgyaló feldolgozások mellett írt egy összefoglaló bolgár egyháztörténetet is. Munkáinak eredményeit persze a későbbiekben igen sok tekintetben túlszárnyalták, számos megállapítása helyesbítésre szorulna, azonban a maga korában, a Bulgária felszabadulása körüli évtizedekben az ő munkássága képviselte az európai színvonalat. Hatása tudományos téren mégsem volt olyan nagy, mint politikai téren, mert a meginduló bolgár felsőoktatásba nem kapcsolódott be, politikai szereplése után visszatért harkovi egyetemi tanszékére, ott folytatta tudományos működését. Középütt áll — mint mondottuk — a régi és az új tudós nemzedék között. Az ő kortársai még olyanok, mint Zaharij Sztojanov, politikusok, akik emlékirataikban írják meg a történelmet. Sztojanov az első, de a XX. század első évtizedeiben még számos követője akad majd. Zaharij Sztojanov a forradalmi mozgalomhoz tartozik, 1875-ben és 1876-ban résztvett a felkelésekben és a nyolcvanas évek közepén írja meg ezekről szóló feljegyzéseit. Eleinte a szó szoros értelmében vett emlékiratokra gondolt, azonban csakhamar kibővítette a tárgykört, országszerte kutatott anyag után és így írta meg »Feljegyzések a bolgár felkelésekről« című munkáját. Ez a műve, amely azóta számos kiadást ért meg és nagy hatással volt olvasóira, szépirodalmi törekvésein túl elsőrendű forrás is és egyúttal az Áprilisi Felkelésnek egyik legelső feldolgozása. Hozzá hasonlóan nagy hatással volt kortársaira és a későbbi olvasókra is Szimeon Radev könyve, »A mai Bulgária építői« (két kötet, Szófia, 1910—1911); Battenberg Sándor uralkodásának (1879—1886) és az azt követő interregnumnak a történetét írta meg, erősen nacionalista szellemben, és ezzel a bolgár nacionalizmusnak egy sokáig ható alkotását hozta létre. Ez a könyv azt a korszakot írja le, amikor a bolgár nép harcolt az 1878-as berlini kongresszus által Törökország kezén hagyott ún. Kelet-Rumélia egyesítéséért a bolgár fejedelemséggel. A többi könyvről, amelyek a felszabadulás utáni évtizedekben jelentek meg, már nem beszélünk. Politikai aktualitásuk és ütőerejük, mint a megújulás korában, már nem volt, viszont a Drinov által már felállított követelményeket többnyire nem ütötték meg. Jó néhány évnek kellett eltelnie addig, amíg a drinovi színvonalhoz méltó kutatók jelentkeznek, és amíg ezzel a bolgár történettudomány fejlődése megindul. Ez a kilencvenes évek tájékán kezdődik meg, de még ekkor is eltart egy ideig, ameddig az egyes vezető egyéniségek mellé felzárkózik a kutatók szélesebb tábora. A bolgár burzsoá történetírás első jelentős képviselője Vaszil N. Zlatarszki (1866—1935). Külföldi tanulmányai után hazaérkezve, számot vetett azzal, hogy a bolgár történettudomány fellendítéséhez elsősorban számos részletkutatásra van szűkség,, ezeknek az összegéből lehet majd egyszer a végleges szintézist felépíteni. Fáradhatatlan energiával vetette rá magát erre a munkára, az volt a terve, hogy a legfontosabb kérdéseket maga sorra feldolgozza. Először az első bolgár cárság korával kezdett foglalkozni,
