Századok – 1955

A Szovjetunió és a népi demokráciák történészfrontja - Niederhauser Emil: A bolgár történettudomány fejlődése 270

272 NIEDERHAUSE It EMIL amelynek igen nagy hatása volt a bolgár megújulás mozgalmának későbbi fejlődésére is. Ennek a kis, rövid bolgár történelemnek az értékét természetesen nem tudományos eredményei teszik. Paiszij néhány külföldi feldolgozásra támaszkodik, elsősorban a dalmáciai Mauro Orbini munkájára, ezekből kompilálja össze saját könyvét. A bolgár nép történetét a bibliai Noéval kezdi, Noé fiának, Jáfetnek a leszármazottai a szlávok, közéjük tartoznak a bolgárok is. Azért nevezik őket így, mert a Volga mentén éltek jóidéig. Idővel betelepednek a római impérium területére, bár ekkor még nem így nevezik őket, hanem hunoknak és gótoknak, mert a rómaiak még nem ismerik az igazi nevüket. Később már saját nevükön nevezik őket, amikor hatalmas birodalmat alapítanak és a bizánci császárságot adófizetőjükké teszik. Murtegon kán idejében veszik fel a kereszténységet, ós azután is igen dicsőségesen élnek ós uralkodnak tovább, végül azonban először a bizánciak, majd rövid feléledés után a törökök leverik őket. Idáig kíséri végig történetüket Paiszij. Paiszij elbeszélésében a történeti tények sűrűn keverednek hagyománybeli elemekkel, mondákkal és tudós találgatásokkal. Nagy hatását az magyarázza, hogy a bolgár népnek megmagyarázta : egy népnél sem alábbvaló. Bebizonyítja azt, hogy a bolgárok vették fel elsőnek a keresztséget valamennyi szláv nép közül, ők adták át ennek az áldásait a többieknek, tehát ők a legelőkelőbb és legdicsőbb szláv nép. Paiszij korában persze, a rabság mélyében mások le akarják ezt tagadni, azt mondják, hogy a bolgároknak nem is volt saját történelmük. Azért írja meg munkáját, hogy megcáfolja ezt az alávaló hazugságot. Paiszij itt egészen nyilvánvalóan a görögökre céloz, ahogy általában is munkájában minden alkalmat felhasznál arra, hogy kimutassa a görögök álnokságát, hitszegóseiket, kapzsiságukat stb. Ebből a tényből is nyilvánvaló, hogy Paiszij a városokban éppen kialakulóban levő bolgár polgárságnak a szószólója, azért fordul elsősorban a görögök és nem a törökök ellen. Munkája egyébként is pontosan tükrözi korának társadalmi viszonyait. A bolgár népről mindig mint egységes csoportról beszél, nem emeli ki külön a nemesség, a bojárság szerepét, a királyok tettei sem állanak az előtérben. A bolgár egységnek ez a hirdetése ebben a korban még egészen természetes, hiszen a kettős, török és görög kizsákmányolással szemben a bolgárok csakugyan egységesnek érezhették magukat, a megszületőben levő polgárság még nem volt olyan jelentős, hogy tudatosította volna szerepét és hivatását a bolgár állam megújítása terén. Ennek a magát egységesnek érző bolgár népnels akart méltó múltat kikerekíteni Paiszij atya. Kéziratos munkájának számos másolata és átdolgozása azt mutatja, hogy munkáját csakugyan ismerték és kedvelték. Szofronij Vracsanszki, a megújulás egyik korai előharcosa, az első bolgár nemzetiségű püspökök egyike, kétszer is átírta — jelentéktelen változásokkal — Paiszij eredeti munkáját, a második alkalommal, 1781-ben már szinte teljesen a nép nyelvére lefordítva, hiszen Paiszij eredetileg az óegyházi szláv és más elemekből kevert műnyelven írt. Szofronij 1781-es átirata alapján készült azután még néhány újabb másolat a XIX. század elejéig, ezek közérthetőségüknél fogva még nagyobb népszerűségre tettek szert. Nyomtatásban elsőízben 1844-ben jelent meg Paiszij atya munkája, Hrisztaki Pavlovics átdolgozásában, még hozzá Pesten. Pavlovics saját neve alatt adta ki. Paiszij története ekkor már annyira közkeletű volt és széltében ismert, hogy már népi közkincsnek számított, szerzőjének a nevét el is felejtették, Rakovszki fedezte fel 1860-ban, hogy ennek a közkedvelt műnek ki volt név szerint a szerzője. Paiszij munkája nyomán azonban nemcsak másolatok és átírások születtek, hanem tőle többé-kevésbé független eredeti munkák is, amelyek természetesen még mindig nagyjából ugyanazokból a külföldi forrásokból merítettek, mint maga Paiszij is, és feldolgozásukban, célkitűzéseikben sem igen különböznek tőle. Ilyen volt az Athoshegyi Zograf kolostorban írt névtelen »A bolgár-szláv nép rövid története«, amelynek első változata még Paiszij munkája előtt készült, 1761 első felében, és azután 1785-ben dolgozták át, már Paiszij erős hatása alatt. De ez a munka nem vált olyan közkedveltté, mint Paiszijé ; a XX. század első éveiben jelent meg először nyomtatásban. Ehhez hasonlóan csekély népszerűsége volt Szpiridon szerzetes ugyanilyen című munkájának. Szpiridon is az egyik Athos-hegyi kolostor lakója volt, de innen egy időre Moldvába távozott, és itt írta meg 1792-ben Bulgária történetét, Paiszij hatása alatt, bár anyagát tőle függetlenül építi fel. ő is a városi rétegek szószólója, mint Paiszij, tudjuk is róla, hogy Gabrovóból származik, ebből a ma is jelentékeny ipari városból, mely a bolgár megújulás korában a kereskedelem és ipar terén, és ennek megfelelően a szellemi művelődós ós a politikai mozgalmak terén is nagy szerepet játszott. Ő is azért ír —• mint elmondja —-, mert látja, milyen nyomorúságba süllyedt a népe, amely pedig hajdan olyan nagy volt ós dicsőséges. Ο is a görögök ellen élezi ki a mondanivalóját, s ha tekintetbe vesszük származását ós helyzetét, nem is csodálkozhatunk ezen.