Századok – 1955

A Szovjetunió és a népi demokráciák történészfrontja - Cheresteşiu; V.–Stănescu; E.–Ionaşcu; I.: A történettudomány tízéves fejlődése a Román Népköztársaságban 262

266 V. CHERKSXESIU - Ε. STÄNESCU — I. IONASCU t · magasabb fokát érje el. Az utóbbi évek kutatásainak másik fontos érdeme, hogy súlyos csapást mértek az úgynevezett »ismeretlen évezred« legendájára, mely szerint nem tutiható ós soha nem is lesz tudható semmi arról az ezer évről, mely a rómaiak Dáciából történt kiűzése ós az első feudális államok megjelenése között telt el. A legutóbbi kutatások nem csupán az emberi települések és társadalom folytonosságát, hanem egyes feudális államalakulatoknak már a IX—X, század óta való fennállását is bebizonyították. Az ókori történet terén végzett kutatások egészükben jóval maguk mögött hagyják a burzsoá történészek kvitatásainak eredményeit, akiknek Yasile Pírvan nagy érdemei mellett is az ókornak csupán egészen töredékes történetét sikerült összeállítaniok. A középkor történetére vonatkozóan eddig végzett kutatások megmutatták, hogy a feudalizmus kezdetét sokkal korábbi időkre kell tenni, mint nemrégen még hitték. Hosszú időn át hitték azt, hogy például Moldvában és Havasalföldön a feudális viszonyok sokkal későbben keletkeztek, mint ahogyan azt az adatok bizonyítják. Az eddig közölt anyag (többek között az 1950-ben felfedezett 943. évi szláv felirat) arra mutat, hogy hazánk területén már a X. évszázadban fejlett feudális viszonyok léteztek, és hogy ezek szerint a XIII —XIV. századi események nem a feudalizmus megjelenését, hanem a független feudális államok kialakulását jelzik. Úgyszintén a középkori történet terén végzett kutatások bebizonyították, hogy Románia területén jellegzetesen feudális viszonyok fejlődtek ki, hogy a földtulajdon jellegzetesen feudális természetű volt, tehát a burzsoá történetírásnak az a tétele, mely szerint hazánkban patriarkális rend uralkodott volna, teljesen hamis. Így például bebizonyult, hogy megvolt a hűbéri immunitás intézménye (mely a három román fejedelemségben különféle elnevezéseket viselt), továbbá a vazallusok, a főnemesség ós a feltételes tulajdonjoggal felruházott köznemesség hűbéri kötelezettsége, következőleg a feudális kizsákmányolás is. A középkor történetére vonatkozó kutatások jelentős mértékben tisztázták a román fejedelemségekben a XVI. század közepe táján létrejött török uralom jellegével kapcsolatos kérdéseket. így például bebizonyult a török igának a román nép történeti fejlődésére gyakorolt fékező hatása, a társadalmi és gazdasági fejlődés akadályozása (a termelőerők fejlődésének meggátlása, a városok agrárjellegűvé válása, az árutermelés korlátozása, a parasztság jobbágysorba juttatása stb.). Úgyszintén bebizonyult, hogy a török uralomnak ezeket a súlyos következményeit az tette lehetővé, hogy a főnemesség azonosította magát a török uralom érdekeivel és együttműködött a törökökkel mind a román fejedelemségek török iga alá hajtása, mind pedig a török zsarnokság fenntartása tekintetében. Éppen ezért a török elnyomók elleni harcot nem lehetett elválasztani az elnyomó bojárok ellen folytatott harctól, és így Románia egész középkori történetét az osztályharcnak a törökellenes harccal való egybefonódása jellemzi. Hasonlóképpen a középkor történetére vonatkozó kutatások bebizonyították, hogy a középkorban a román fejedelemségek súlyos helyzetét nem csupán a bojárság belső árulása idézte elő, hanem a bizonytalan nemzetközi helyzet is, az, hogy a legsúlyosabb időkben a román fejedelemségek nem kaptak támogatást az európai hatalmaktól, még azoktól a hatalmaktól sem, amelyeket a török veszedelem szintén fenyegetett. Ilyen körülmények között egyetlen európai hatalom segítette csak a román fejedelemségeket a törökök és a tatárok elleni harcban, és ez Oroszország volt. A török iga ellen folytatott harc minden nagy pillanatában Oroszország támogatta a román nép harcát (Nagy István és Rares Péter idejében, az 1574-es felkelés idején, a XVI. század végén a románok és magyarok közös törökellenes háborújában, az 1657 — 60. évi felkelés során). Különösképpen döntőnek bizonyult Oroszország szerepe a XVIII. századbeli román-török háborúk idején, melyek hazánk területén nagyarányú népi mozgalmakat idéztek elő és meggyorsították a feudalizmus felbomlását. Az újkori és a jelenkori történelem terén végzett kutatások szintén jelentős eredményekre vezettek. így például tisztáztak egyes kérdéseket az 1821. évi felkeléssel kapcsolatban, amelyet a burzsoá történetírás kizárólag fanariótaellenes felkelésnek igyekezett feltűntetni. így bebizonyosodott a felkelés nemzeti (törökellenes) ós társadalmi (a bojárok ellen irányuló) jellege. Az erre vonatkozó forrásokat a burzsoá-földesúri rendszer hosszú időn át rejtegetted Egyes kutatások hasonlóképpen felszínre hozták az 1821. évi felkelés szoros kapcsolatait a szomszédos országok felszabadító mozgalmaival, különösen pedig az oroszországi dekabrista mozgalommal. Más kutatások bebizonyították, hogy 1821-1848 között e tekintetben nem állt be semmiféle szünet, hogy ezt az időszakot a forradalmi erjedések és megmozdulások egész sora jellemzi. Az újkori történelem kutatói számos, a*z 1848-as forradalmi évvel kapcsolatos kérdést is tisztáztak. így például teljesen megdöntötték azt a burzsoá tételt, mely szerint az 1848-as megmozdulás holmi külföldről importált, itthon gyökértelen forradalom lett volna. Rámutattak az 1848-as forradalom valódi mozgató erőire, a forradalomban