Századok – 1955
Tanulmányok - Elekes Lajos: A központosító politika belső erőforrásai a XV. század második felében 1
22. ELEKES LAJOS sek és a nemesi kútfők alapján gondolni lehetne. Ennek oka részben az, hogy a megerősödő államapparátus képes volt elfojtani a megmozdulásokat — részben azonban az, hogy megmozdulásokra nem került sor. Nemcsak az államapparátus növekvő ereje miatt, hanem azért, mert az állami adók a jobbágyok terhei közt nem játszottak akkora szerepet, mint azt a földesurak beállították (még a többszöri kivetés különleges súlyos eseteiben is elmaradtak a földesúri terhek mögött). Azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a nép, mely Hunyadi fiában elsősorban a külső és belső pusztítók megfékezőjét látta, szívesebben adózott neki, mint harácsoló földesurainak. Ezek mellett több konkrét oka volt annak, hogy a nép, legalább többségében, az adók súlyossága ellenére elviselhetőnek érezte Mátyás uralkodását. Mátyás növelte a jobbágyok állami adóterhét és a kivetett adókat könyörtelenül behajtotta, mert nem látott más utat a központosítás pénzügyi feltételeinek előteremtésére. De tudta, hogy a jobbágyok adófizető képességének határa van : állami adófizető képességük fenntartása érdekében az egyéb terheik növelésére irányuló egyházi, földesúri törekvéseket kell korlátok közé szorítani. Az egyházi követeléseket dézsma-törvényeivel korlátozta. Dézsmaügyekkel több dekrétuma foglalkozik, ezek eltérései az uralkodó osztály rétegellentéteinek fejlődését tükrözik. De valamennyin végigvonul a határozott állásfoglalás : nem engedni az egyházi jövedelmek kiterjesztését és — a tizedszedő lovának lefoglalásával — fegyvert adni a paraszt kezébe, mellyel az adószedők »túlkapásait« jog szerint is kivédheti. Az egyházi jövedelem kiterjesztésére irányuló törekvéseket aránylag könnyű volt korlátozni, mert ebben — saját kizsákmányoló érdekéből —a világi birtokosok zöme a király mellett állt. Nehezebb volt korlátozni a földesúri jövedelmek növelésére irányuló törekvéseket. Mátyás egyes intézkedéseiben ilyen irányú politika jelei mutatkoztak, Ε tekintetben tanulságos Báthory Miklós váci püspök ügye. Mátyás kedvelte Báthoryt, aki udvarának egyik legnagyobb műveltségű tagja volt (alkalmasint egyházi állását is ennek köszönhette). A püspök azonban fényűző életmódjával »eltékozolta« jövedelmeit és újakért birtokai jobbágyait sanyargatta. A király előbb figyelmeztette, majd — miután ez nem használt — elvette birtokai felét és gondnokot állított melléje a következő utasítással : »keményen megparancsoljuk, hogy . . . személyünkben viselj gondot a váci egyházmegyére, nehogy ő (Báthory), amint szokta, alattvalóit szakadatlan zaklatásokkal elnyomja«. Természetesen a királyi adományoktól függő püspöki birtokon Mátyásnak könnyebb dolga volt ; nemesi tulajdonnal ilyen röviden nem bánhatott el. Azonban a források, elsősorban éppen a földesúri panaszok azt mutatják, hogy királyi jogával szemben a nemesi földtulajdont sem tekintette sérthetetlennek. Másfelől az eddig feltárt, gyér adatokból úgy látszik, hogy alatta a jobbágyadóból eredő földesúri pénzjövedelem nem nőtt, legalább számottevő mértékben nem, amiben — a már jelzett fő okok mellett — része lehetett Mátyás egyes, az előbbiekhez hasonló intézkedéseinek is. A bárók visszaszorítása és a pusztító anarchia megfékezése mellett egyes effajta intézkedések is szerepet játszhattak abban, hogy a nép, legalább többségében, nem fordult Mátyás ellen, akkor Sem, amikor már kibontakoztak súlyos adópolitikájának körvonalai. A jobbágyság helyzetének elbírálásánál még kétr különleges tényezőt is figyelembe kell venni. Az egyik a királyi birtok, illetve a Hunyadiak családi birtoka népének helyzete. A másik a mezővárosok fejlődése és a puszta telkek felhasználása.
