Századok – 1955

A Szovjetunió és a népi demokráciák történészfrontja - Pach Zsigmond Pál: Tanulmányúton a Szovjetunióban 241

256 l'ACH ZSIGMOND PÁL intézet egész munkastílusában, a szervező és vezető munka stílusában is. Az alapos előkészítés, a kérdéseknek előzetes gondos tanulmányozása, a rövidségre való törekvés kifejeződik nemcsak a tudományos vitaülések, hanem a szervezeti jellegű értekezletek, a Tudományos Tanács ilyen jellegű napirendjeinek, az igazgatóság kéthetenként tartott értekezleteinek stb. menetében is. Ezek az értekezletek kevés, de konkrét határozatokat hoznak ; ha valamely kérdést nem látnak döntésre érettnek, inkább elhalasztják a határozathozatalt ; de ha határozat történt, utána természetesen nem az ezeken való meditálás, hanem a megvalósítás következik. Az adott kérdésre, a hozott határozatra nem térnek vissza unos-untalan a következő értekezleteken, hanem majd egy félév vagy egy év múlva, hogy ellenőrizzék a határozat végrehajtását, számbavegyék a megvalósítás eredményeit és hiányait. — S itt kell megemlítenem : a történettudomány általános helyzetének, a Történettudományi Intézet munkája fő elvi vonalainak felmérése meglehetősen ritkán kerül szőnyegre, nagyon komoly előkészítés után, igen tekintélyes és felkészült fórumok előtt, amikor azután olyan határozatok születnek, amelyek hosszúlejáratúak, időállók. A Történettudományi Intézetben ma is a Szovjetunió Tudományos Akadémiája Elnökségének 1953 márciusában kelt határozatára hivatkoznak, mint amely évekre megszabta az Intézet fő feladatait és tevékenységének alapvető irányait. Lehetetlen itt nem tenni összehasonlítást a mi viszonyainkkal ; s lehetetlen nem látni, hogy ez összehasonlítás eredménye bizony nem a legkedvezőbb a mi számunkra. Mi pl. az elmúlt évek során igen sok határozatot hoztunk — intézeti osztályvezetői értekezleteink vagy a Társulat titkári értekezleteinek jegyzőkönyvei vastag dossziékat töltenek meg — ; nálunk akár az összefoglaló, »általános igényű« felszólalások, úgy a »nagyszabású« tervek és javaslatok csakúgy burjánoztak. Mindebből pedig igen keveset valósítottunk meg. A hozott határozatoknak nem volt meg a kellő becse, értéke ; gyakran előfordult, hogy rövid idő multán visszatértünk e határozatokra, módosítottuk, megváltoztattuk azokat, az ügyek pedig, hogy úgy mondjam, kígyókként tekergőztek, nem jutottak megfelelő lezáráshoz. Nem vitás, hogy a látszatra talán lassúbb, de megfontoltabb és alaposabb munkamenet a valóságban sokkal gyorsabbnak bizonyul, sokkal hathatósabbnak és eredményesebbnek. — S nálunk a történettudomány helyzetének, feladatainak felmérése is túl gyakran került napirendre s ebből folyóan nem elég alaposan. Lehet hogy tévedek, de az a benyomásom, hogy kezdtük kissé elkoptatni, lejáratni ezt a műfajt. Azt hiszem, nekünk is arra kell törekednünk, hogy ritkább időközökben, de akkor igen komoly előzmények után és ne »konjunkturális hozzáállással«, hanem a marxizmusleninizmus tanításainak valóban mély alkalmazásával, lehetőleg mi is hosszúlejáratra és időállóan szabjuk meg teendőinket. Beszámolóm e részének befejezéseként az intézeti kollektíva, a demokratizmus és a munkafegyelem kérdéséről szeretnék még néhány szót szólni, bár az eddig elmondottak már sok tekintetben érintették ezt a témát is. Hangsúlyozni kell : a kollektíva fő kikovácsoló ja, a moszkvai intézet kollektív életének fő formája — a közös munka, a viták. Egyébként az Intézet tudományos munkatársai — mint már említettem — nagyfokú önállóságot éjveznek, egyéni elképzelésük szerint szabják meg munkaprogramjukat, időbeosztásukat. Társadalmi helyzetük az írókóhoz, művészekéhez hasonló. Az Intézet kollektívája, munkatársi gárdája évről-évre új tudományos káderekkel erősödik, olyan fiatalokkal, akik egyetemi éveik során, ill. azután kétségtelen tanújelét adták tudományos tehetségüknek ós szorgalmuknak. Ezekből kerülnek ki az Intézet tudományos fokozattal nem rendelkező fiatal munkatársai. Hogy a legutóbbi években a munkatársi gárdát a régi tapasztalt kutatók mellett, az intézeti munka e pillérei mellett — mondotta Szidorov elvtárs — milyen jelentős mértékben frissítették fel új erőkkel, fiatal káderekkel, mutatja, hogy ezidőszerint az Intézet státusában 12 akadémikus és levelező tag, 45 doktor és vagy 130 kandidátus mellett mintegy 100 a fokozatnélküli tudományos munkatárs száma. Milyen munkát végeznek ezek a fiatal munkatársak? Az idős munkatársaknak segítenek a levéltári munkában; anyaggyűjtésben, idézetek ellenőrzésében, kefelevonatok korrigálásában ; kollektív munkálatoknál a »brigádvezető« fontos tisztét töltik be, aki a szerzőktől behajtja a kéziratokat, tárgyal szerzővel, kiadóval, nyomdával, végrehajtja a szerkesztőbizottság utasításait stb. Mutatókat, indexeket készítenek monográfiákhoz és gyűjteményes munkákhoz, megválaszolják az Intézethez befutó nagyszámú külső megkeresést, történeti problémák iránt érdeklődők leveleit. Belőlük kerülnek ki az akadémikusok vagy nagy munkával megbízott doktorok úgynevezett referensei. Ezeknek a munkatársaknak általában nincs szerzői munkájuk, legfeljebb kisebb cikkek, előadások elkészítésével bízzák meg őket. Ez a rendszer igen hasznos — hangsúlyozta Molcsanova elvtársnő, az Intézet ' tudományos titkára —, elsősorban azért, mert így