Századok – 1955

A Szovjetunió és a népi demokráciák történészfrontja - Pach Zsigmond Pál: Tanulmányúton a Szovjetunióban 241

244 l'ACH ZSIGMOND PÁL Mindenekelőtt hangsúlyoznom kell, hogy a szovjet történészek, akik közül jónéhányan nagy figyelemmel kísérik munkánkat, komolyan értékelik azt s igen pozitívan ítélik meg a népi demokráciák történetírásának viszonylatában. Semmi okunk sincs tehát afféle — enyhén szólva —- pesszimista hangulatokra, amelyek az elmúlt óv utolsó hónapjaiban itt-ott kifejezésre jutottak a magyar marxista történettudomány eredményeinek értékelését illetően is. Szovjet elvtársainknak ugyanakkor számos kritikai észrevételük is van munkánkról. Jónéhány ilyen megjegyzést közöltek is velem, s ezek egy része a közeljövőben nyomtatásban is megjelenik a Századok 1952—53 évfolyamairól szóló recenzió keretében, a Voproszi Isztorii soronkövetkező számában. Megjegyzéseik zöme egy irányba mutat : az osztályelemzés fogyatékosságait fedi fel munkánkban. A magyar nép története, rövid áttekintés c. könyvben pl. hiányosnak tartják a középkori parasztmozgalmak előzményeinek és jellegének elemzését. A személyiség szerepének eltúlzására, az idealizálás bizonyos jeleire mutatnak rá mind egyes középkori királyainkkal, mind honvédő háborúink és nemzeti függetlenségi küzdelmeink vezetőivel : Hunyadival, Bocskaival, Bethlennel, Zrínyivel, Rákóczival kapcsolatban. Ε személyiségek helyes ábrázolásához — hangsúlyozzák — mélyebben kell elemezni az általuk képviselt osztályokat s fel kell tárni osztályérdekeiket, mint a honvédő, függetlenségi küzdelmekben való részvételük fő rugóját. Jóval alaposabban kell kidolgozni ezekben a harcokban a népi tömegek, a parasztság döntő jelentőségét, akiknél az antifeudális ós hazafias célok egybeestek, összefonódtak, szemben a nemesi uralkodó osztállyal, ahol az osztályérdekek — kevés kivételtől eltekintve — előbb-utóbb szembekerültek és fölébekerekedtek a nemzeti érdekeknek. —· A szovjet elvtársak nagy méltánylással emlékeznek meg azokról az eredményekről, amelyeket a magyar marxista történettudomány az 1848—49-i polgári forradalom ós nemzeti szabadságharc tanulmányozásában elért ; ugyanakkor bíráló észrevételeik ezzel kapcsolatban is az említett irányba esnek. Kossuth történeti tevékenységének széleskörű méltatása mellett — állapítja meg pl. a Századokról készült recenzió —- a folyóirat nem szentel kellő figyelmet 1848—49-ben a forradalmi demokratikus táborra, a balszárnyra, amelynek vezetői (Petőfi, Táncsics és mások) kifejezői voltak a forradalom két főerejének, a városi szegénységnek és a parasztságnak. Egyes szerzők elégtelenül mutatnak rá a forradalom nemesi vezetőinek osztálykorlátozottságára, különösen a paraszt- és nemzetiségi kérdésben, ós következetlenségükre a Habsburgokkal való kompromisszum képviselői elleni harcban. A recenzensek ezt a véleményüket számos konkrét példával támasztják alá, amelyek közül csak egy — igen jellemzőnek érzett — megállapítást említek fel. A Kossuth alföldi toborzóútjáról szóló—-egyébként igen becsesnek ítélt—cikkel kapcsolatban megjegyzik : »Nem lehet a tömegek forradalmi entuziazmusát főleg Kossuth tevékenvségével magyarázni. A legszegényebb rétegek részéről a népfelkeléshez való tömeges csatlakozás főoka az a meggyőződésük volt, hogy az osztrák intervenció elleni harc a forradalom ügyének folytatása.« —• Anélkül, hogy további részletekre térnék, csupán annyit kívánok megemlíteni, hogy szovjet elvtársaink bíráló megjegyzései hasonló jellegűek más korszakokra, más történeti kérdésekre vonatkozóan is. A magyar nép története, rövid áttekintés c. könyvvel kapcsolatban pl. annak a véleményüknek adtak kifejezést, hogy a magyar munkásmozgalom története gyakran egyes kiváló vezetők személyes tevékenysége történeteként van ábrázolva és nem nyer kellő megvilágítást a dolgozó nép, a munkásosztály, a párt története az ellenforradalmi rendszer évtizedeiben. Nem lehet kétséges, hogy a szovjet történészeknek az előbbiekben röviden vázolt véleménye rendkívül fontos számunkra, s különösen ma, amikor a nemzeti összefogás kérdése, a hazafias nevelés kérdése központi helyet foglal el egész politikai és kulturális életünkben s így történészfrontunk életében is. Rendkívül fontos a figyelmeztetés arra a marxista tanításra, hogy a nemzeti összefogás, amelynek ilyen vagy olyan mértékben történt megvalósulása nagy erőt kölcsönzött nemzetünknek történetének számos nehéz állomásán, elválaszthatatlan az osztályharctól, amely az osztályviszonyok megjelenésének időszakától a szocialista társadalom megvalósulásának időszakáig a legfőbb hajtóereje minden nép, a mi népünk történetének is. Igenfontos az a figyelmeztetés, hogy a nemzeti függetlenségi harcok történeti kutatása csak akkor áll szilárd, valóban tudományos talajon, csak akkor válik az igazi hazafiság forrásává és kerüli el a burzsoá nacionalizmus veszélyeit, ha szervesen összekapcsolódik az osztályok mozgásának és harcának mélyreható tanulmányozásával. A szovjet történészek teljesen helyeslik azt a célkitűzésünket, hogy a »balosságot«, szűkkeblűsóget leküzdve, bátrabban, szólesebben, lelkesebben nyúljunk haladó hazafias hagyományainkhoz, hogy nemzeti történelmünk és művelődésünk gazdagabban feltárt örökségével alapozzuk meg ifjúságunk hazafias neyelését — s ismeretes, hogy maguk is ezen az úton járnak. Ugyanakkor azonban méltán vallják, hogy a hazafias nevelés mindenekelőtt a dolgozó nép történetének megismertetésén