Századok – 1955
Tanulmányok - Elekes Lajos: A központosító politika belső erőforrásai a XV. század második felében 1
18. ELEKES LAJOS éppen a hazai városfejlődés emelkedő, de viszonylag még mindig alacsony színvonala miatt — alig mentek túl az egyes városok korábbi küzdelmeiben megnyilvánuló kezdeti kívánalmakon (amilyen a termelőmunka feltételeinek, a piac biztonságának, a nemesi behatolások és nagyúri zsarolások kiküszöbölésének elérése). A városi rend politikai szerepének kitágítása (például : az államhatalomban való nagyobb részesedése, országgyűlési jogainak a megjelenés és tanácskozás tényein túlmenő kiszélesítése) követelésként fel sem merült. A városok rendi követelései tehát igen szerények voltak. Ezek a szerény követelések is gyakran kereszteződtek az egyes városok vagy város-szövetségek egymásközti ellentéteivel, egymásnak ellentmondó részköveteléseivel (különösen a piac birtokára vonatkozó kiváltságok kérdéseiben). Az ilyenek a városi rend egységét, közös követeléseinek erejét csökkentették. Ilyen körülmények közt a király számára a szövetség politikája elsősorban azt jelentette, hogy — egyes polgároknak az államhatalom újonnan kiépülő központi szervezetébe való bevonása és tanácsadóként szerepeltetése mellett — a városok gazdasági követeléseit elégítse ki, ezáltal további erősödésüket tegye lehetővé. Mátyás ezt meg is tette. Olyan messzemenő — s éppen túlságosan messzenéző voltukban kivihetetlen — iparpolitikai elgondolásokkal, mint Zsigmond idején, nála nem találkozni. De az ipar fejlesztéséhez az adott fokon szükséges követelményeknek — általános városvédő rendelkezésein túl — a részletekben is igyekezett eleget tenni. Sorozatosan adott ki utasításokat, melyekkel itthon fejlődő iparágak nyersanyagszükségleteit akarta biztosítani (bőrkivitel korlátozása kelet felé az erdélyi bőrfeldolgozó ipar érdekében, kender kiviteli tilalom a bányák kenderkötél-szükségletének kielégítése céljából). Korlátozó rendeletekkel védte a gyengébb hazai iparágakat a külföldi behozatal túlságosan nagy nyomásától. Emellett igyekezett védeni és kiszélesíteni a polgári tőkék felhalmozásának erősen korlátolt lehetőségeit. Erélyesen védte a belkereskedelmet, a kereskedők érdekeit. Eljárását jellemzi a váradi vámnak más összefüggésben már említett ügye. A vám birtokosa, a váradi káptalan túlzott követelésekkel terhelte a kereskedőket. Az érdekelt városok panaszára a király vizsgálatot, majd egyeztető eljárást rendelt. A káptalan, kiváltságaira hivatkozva, nem akart engedni. Mátyás erre rendeleti úton elvette vámjogát, a váradi vásárokat egyidejűen áthelyezve saját — ugyanazon kereskedelmi főútvonalon fekvő — debreceni birtokára. A káptalan tüstént feladta álláspontját, belement a vámtételek új (általában 1 /3 -dal csökkentett) szabályozásába, amit a királytól erre a célra kijelölt, az érdekelt városokkal együttműködő bíróság határozott el. Erre a vásárokat visszahelyezték. A külkereskedelemben Mátyás elsősorban azoknak a kiviteli cikkeknek forgalmát igyekezett könnyíteni, melyek a mérleg aktív oldalát alkották. (Például, úgy látszik,leszállította az élőállat kiviteli vámját.) Minthogy iparcikkekben, főleg finom posztóban továbbra is behozatalra volt szükség (emellett a hazai ipar kivitelre kerülő termékei elenyésztek), az ország külkereskedelmének mérlege passzív maradt és ezt változatlanul elsősorban a pénzített arany kivitelével kellett kiegyenlíteni. Ez, mint előbb, ekkor is elősegítette, hogy a külkereskedelem hasznát a külföldi kereskedőtőkések fölözzék le. S a másik oldalon : súlyos korlátként néhezedett a hazai kereskedőtőke, a polgári pénzvagyon felhalmozásának lehetőségeire. A polgári tőkék, pénzvagyonok felhalmozásának fő forrása — a távolsági kereskedelem mellett — a nemesfémbányászat lehetett volna. Itt azonban a
