Századok – 1955

Tanulmányok - Elekes Lajos: A központosító politika belső erőforrásai a XV. század második felében 1

16. ELEKES LAJOS lapítani, ami a fejlődés magasabb fokát tükrözné. Egészében azonban a népesség megoszlásáról alkotható kép megfelel az ország fejlődéséről már kifejtett ismereteinknek. A fejlődésnek azt a fokát jelzi, melyen a központosító törekvések kibontakozásának minimális feltételei kialakultak. II. Az osztályok és a központosító politika 1. A városi rend A városok renddé szervezkedésének döntő lépései már az előző korban megtörténtek : a legfejlettebb városok antifeudáhs küzdelmeivel, az első város-szövetségek kezdeteivel, a tárnoki szék általakítása terén elért sikerekkel és a városok képviselőinek országgyűlési megjelenésével. A renddé szervezkedés folyamata a század második felében lényegileg befejeződött, noha ennek tételes jogi megfogalmazása nem történt meg. A város-szövetségek megerősödtek és újakkal bővültek ; bárói-nemesi behatolások ellen folytatott küzdelmeikben, kevés kivételt leszámítva, általában támaszkodhattak a központi hatalomra és újabb sikereket értek el. A tárnoki szék előzőleg kiharcolt szervezetét és működését részletes statútumokban szabályoztatták. A tárnoki városok példáját követve, más város-szövetségek is saját küldötteikből álló, külön felsőbírósági fórumokat kezdtek kialakítani. Ez látszólag körzeti különállóságukat erősítette (amint részben úgy is volt, hiszen a különböző szövetségekben sajátos jogszabályok uralkodtak). Lényegében azonban rendi összetartozásukat juttatta kifejezésre, amennyiben a különböző szövetségek — különbségeik, sőt időnkénti ellentéteik ellenére — a városok összességét érintő kérdésekben azonos módon, azonos irányban léptek fel. A városi rend, lélekszámát tekintve, az ország lakosságának töredékét alkotta. 'Ereje azonban nem számarányában, hanem abban rejlett, hogy a feudalizmusban a csírázó újat hordozta. Éppen ezért szükségképpen neki kedvezett, őt erősítette mindaz, ami a fejlődésben előre mutatott, a gazdaságitársadalmi haladást jelentette. Számottevő tartalékkal is rendelkezett : ilyennek tekinthetők a várossá fejlődés útján többé-kevésbé előrehaladt, iparosodó mezővárosok. A további fejlődés iránya nem kis mértékben a városon belüli osztályharcok menetétől függött. A patríciusok uralmának megdöntése nemcsak az egyes városokon belül, a lakosság nagy többségének helyzetében hozhatott kedvező változást, hanem az egész városi rend további fejlődését gyorsíthatta és antifeudáhs érdekeinek következetesebb kiharcolását eredményezhette. Ε téren a vezet.ő szerep változatlanul a céhpolgárságé volt, melyet a patríciusok ellen a városi szegények, a plebejus elemek is támogattak. A céhpolgárság az előző korban csupán a legfejlettebb városok némelyikében tudott számottevő engedményeket, a városvezetésben némi részesedést kiküzdeni, anélkül azonban, hogy a patríciusok uralmát megdöntötte volna. A század második felében tovább · folyt a küzdelem, de változott körülmények közt és általában lanyhuló lendülettel. A céhek kezdődő bezárkózásának egyik — akkor még csak kezdeti formában mutatkozó — következménye volt, hogy a céhpolgárok egyre kevésbé akartak támaszkodni a városi szegényekre és a céhből kirekesztett egyéb elemekre. Ezzel magukat fosztották meg a plebejusok szövetségétől. Ahhoz pedig gyengék voltak, hogy a hatalmat egyedül ragadják ki a patríciusok