Századok – 1954

Tanulmányok - Jeruszalimszkij; A. Sz.: Kísérletek a mai reakciós történetírásban a német imperializmus rehabilitálására 74

94 A. SZ. JERUSZ ALIMSZ KI J ország és Anglia közti vetélkedést«. A háború előidézőinek kérdését érintve, Kennan a felelősségnek egész skáláját állítja fel, amit semmiképpen sem tud érvekkel alátámasztani és annyira zűrzavaros, hogy maga is »elég homályos képnek« nevezi. Ebben a skálában — írja Kennan, — az »osztrákok és oroszok kétségtelenül az első helyen állnak ; a németekre a bűnnek kisebb, de kétségtelenül jelentős része hárul ; nincs senki, aki teljesen bűntelen volna«. Ebben a valóban nagyon is homályos képben csak az egész világos, hogy a szerző az amerikai imperializmust az európai, sőt a világtörténelem fölé állítja, és azt tartja, hogy az Egyesült Államoknak semmi köze sem volt a háború kitöréséhez. Kennan tétele távolról sem eredeti. Byrd, Fay, Langer és az amerikai történetírás más képviselői már régen hirdetik ezt. A diplomácia történetének felületén tallózva, gondosan kikerülik azt a kérdést, hogy az imperialista háborúknak mélyreható gazdasági és osztályalapjuk van. Ázt próbálják bizonyítani, hogy az Egyesült Államok imperializmusának semmi köze sincs az első világháború keletkezéséhez, sőt éppen az USA beavatkozása volt az, ami a háború befejezését siettette. Kennan nem tagadja, hogy az első világháború idején Németország »militarista és antidemokratikus ország volt«, de az a véleménye, hogy a történelmi események további fejlődése szempontjából ennek nincs hátrányos jelentősége, sőt inkább előnynek számít. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelme Kennanből a forradalom iránti vak gyűlöletet és azt a szenvedélyes kívánságot váltja ki, hogy akár egy újabb véres háború útján visszafordítsa a történelmet. Semmiképpen sem tud megbékélni azzal, hogy a versaillesi szerződés aláírásának idején az a terület, amelyen a nyugati, és főleg az amerikai államférfiak »vissza tudták volna állítani az állandó felvirágzást és bókét a nyugati civilizáció számára . . . sajnos, tragikusan összezsugorodott«. Ezzel Kennan nyíltan beismeri, hogy a forradalom győzelme Oroszországban meghiúsította az amerikai imperializmusnak azt a tervét, hogy megszilárdítsa világuralmát. Kennan a német fasiszta történetírás hagyományait követve, a második világháborút az első világháború egyenes folytatásának tekinti. »Ezeknek a háborúknak — írja — az volt az áruk, hogy a kontinensen felborult az erők egyensúlya, Nyugat-Európában pedig veszélyes és talán végzetes fogékonyság alakult ki a szovjethatalom iránt.« Kennan ezzel nemcsak az agresszív német imperializmust akarja rehabilitálni, hanem egyenesen igazolni akarja a hitleri propagandának azt a meséjét, amely a népek elnyomásának és leigázásanak rabló céljait »a kommunizmus elleni harc« jelszavával igyekezett álcázni. Kennan a háború okozóiról szóló német fasiszta mesét az amerikai imperializmus érdekében akarja felhasználni. Egyben igyekszik elkendőzni az Egyesült Államok monopoliumainak azt a szerepét, hogy a német monopr liumok és a hitleri rendszer támogatásával-és segélyezésével előmozdították a második világháború kitörését és mindenekelőtt a német imperializmus agresszióját a Szovjetunió ellen. Éppen ezért azt állítja, hogy ő nem talált »olyan adatokát, amelyek szerint bármely nyugati ország felelős körei abban az időben egyáltalában akartak volna háborút, akár Oroszország és Németország közötti háborút is«. Ezt a hazugságot leleplezte a Szovjet Tájékoztató Irodának a történelemhamisítókról kiadott »Történelmi megállapítása«. A »Megállapítás« számos tényt közöl, amely meggyőzően feltárja a nyugati hatalmak háborús gyújtogató tevékenységét a második világháború előestéjén. Kennan nem akar tudomást venni ezekről a tényekről. Arról ábrándozik, hogyan lehetne