Századok – 1954

Szemle - Macek; Josef: Ktož jsú Boži bojovnici; Tábor v husitském revolučnim hnuti; Husité na Baltu a ve Velkopolsku; Zdeněk Nejedly a husitstvi (Ism.: Gogolák Lajos) 695

SZEMLE. 699 nál, illetve a cseh burzsoázia történetszemléletében a huszitizmus e »nemzeti« jellege? Josef Macek kifejti, hogy a cseh burzsoázia a XIX. század első felében nekiindult, hogy meghódítsa magának a cseh államiságot. A Habsburgok mellett e harcában még két elemmel kellett számolnia : a feudalizmussal meg a csehországi német polgársággal. Macek itt részletesen elemzi Palacky történetírásának és szemléletének elemeit: a demokrácia elsősorban a csehek »nemzeti« tulajdonsága, az ősi szláv néplélek (tehát a cseh néplélek is) eleve demokratikus : a feudalizmus idegen, elsősorban német elem a cseh nép életében ; s végül : Tábor : az ősi szláv demokratizmus megjelenítője, Lipany csatája pedig a szláv demokrácia bukása. . . Prága huszita szerepe: feudális és patriciusi jellegű; Tábor : valósággal a demokrácia szimbóluma. íme, Palacky sok mindent megsejtett és felvetett Tábor kérdésében, azonban a vallásos forma mögé eleve nem hatolt. Josef Macek rószletekbemenően elemezte itt a csehek nagy polgári liberális történetírójának pozitív hatásait és egyben korlátait ; azonban nézetünk szerint több oly momentumot mégsem említett, amelyek talán még jobban megvilágíthatták volna Palacky állaspontjának eredetét és lényegét. Nem foglalkozott az európai és szláv romantika XIX. századeleji hatásával és Palackynak hozzá való viszonyával ; nem utalt arra a cseh nemzeti, huszita romantikára, атэ1у nélkül Palacky történetírása nem érthető ; nem fejtegette, hogy a cseh nemzeti romantika akor adott, polgári feltételei közt mennyiben kellett, hogy sokkal haladóbb és demokratikusabb legyen, mint a szentszövetségi fogantatású német romantika, és említés nélkül hagyta Herder hatását, indításait, viszonyát a szláv kérdéshez, magához a huszita kérdéshez. Úgy érezzük, mindez még gazdagabbá tehette volna előadását, nemkülönben a cseh társadalmi fejlődós, nemzeti reformmozgalom sok más problémáját is új fénnyel világíthatta volna meg. Ugyanekkor azonban igen értékes és figyelemreméltó a szerzőnek az a megvilágítása, hogy a felemelkedő cseh burzsoázia azután hatalma teljében odahagyta Palacky merész koncepcióját. Társadalom- és eszmetörténetileg a szerző a következő állomásokat állapítja meg a huszitizmus, Tábor történeti szemléleténél : Palacky még a fejlődő burzsoázia történetírója és szemléletének megjelenítője, Váci a v Tomek az uralkodó burzsoáziáé, végül Josef Pekaí reakciós, ellenforradalmi történetírása az imperializmus korszakának, a felbomló polgárságnak, az osztályharc élesedése korának terméke. V. Tomek а XIX. század végső szakaszának történetíró ja : Josef Macek éles kritikával fordul ellene. Igenis méltányolja Prága városa történetírójának szakmai készültségét, hatalmas forráskutatásait, publikációit ; ugyanekkor leleplezi feldolgozásának tendenciáit. V. Tomek — osztrák császári-királyi professzorként — békeszerető volt, a Habsburgok felé való óvatos koncessziók mellett mindenestől az uralkodó cseh burzsoáziát szolgálta, művében megvetően szembefordult a huszita, táborita forradalmi szegénységgel, minden társadalmi és közvetett-közvetlen vallási reformmal ós forradalmisággal ; Zizkában csak az önvédelmi, nemzeti védelmi szerepvállalást méltányolja anélkül, hogy értékelné őt a forradalmi néphadsereg dicső vezéreként ; történetírói ós politikai rokonszenveivel pedig inkább a polgárságnak, a Táborral szembenálló »prágaiaknak« és a kisnemessógnek adózik. Még súlyosabb Josef Macek kritikája a közelmúlt reakciós történetírója, a protestáns-radikális polgári velleitású T, G. Masarykkal jobbfelől csatázó Josef Pekaf iránt. Mindjárt az elején mondjuk el talán, mit érzünk e szenvedéllyel előadott, mélyreható kritikai elemzésben hiányosságnak. Úgy érezzük, hogy a szerző még teljesebbé tehette volna a Josef Pekaf-ról alkotott képet, ha megmutatja működésének ún. szellemtörténeti jellegét, bécsi udvari levéltárossága hatásait a cseh történet »értelmének« (Smysl ceskych déjin) keresésében, elsősorban pedig nyíltan hangoztatott s a huszita irányú cseh polgári, haladó közvéleménnyel szembeszegülő katolikus, klerikális gyökérzetét, a Habsburg-feudális cseh barokkban gyökerező érzelmeit s a Dobrovsky, Palacky, Havlicek-Borovsky óta kialakult köztudattal, huszita rokonszenvekkel telített közvéleménnyel szembeszegülő szemléletét. Ugyan utal reá, hogy Josef Pekaf a Národní Politika c. lapban fejtette ki időnként álláspontját a huszita, táborita kérdésben, ám még világosabb lett volna ez a rész akkor, ha a szerző elmondja : a Xárodní Politika annak a Karel Kramár-nak, a »nemzeti demokrata jártnak« lapja volt, amely Masarykon-Benesen túlmenően a cseh és nemzetközi imperialista nagytőke, a szovjetellenes intervenció elsőrendű, sőt európai mérvű fóruma volt ; Pekaf és Kramár kapcsolatainak felelevenítése is még jobban megvilágította volna e történetíró reakciós, ellenforradalmi jellegét. Pekar Zizkáról szóló négykötetes nagy müvében a kétségtelenül rendelkezésére álló roppant forrásanyagot egyoldalúan használja fel, a huszitizmusban csak »nemzeti« mozgalmat lát, annak szociális tartalmát és igazságát teljesen elutasítja, szemlélete teljesen relativista, a huszitizmust és Tábort megvetően csak »agitátorok« hatásának tud ja be stb. stb. — nem egyszer pedig publicisztikai cikkeiben a huszitákat, táboritákat