Századok – 1954

Szemle - Tanulmányok az állam és jog kérdései köréből (Ism.: Sarkady János–Unger Mátyás–Nevelő Irén) 684

686 SZEMLE tani nem tudja ; mert kóborlónak, hazátlannak, gonosz életűnek« mondják. (Kölcsey Ferenc, i. m. 1050. 1.) A feudális korszak utolsó száz esztendejének e kényszerű katonaállítása ós katonafogása nyer tudományos feldolgozást Révész László docens : »Harc a katonaállítás körül a jobbágytársadalomban a hűbérkor végén« c. másfélívnyi tanulmányában. Egyrészt az idevágó jogi anyagot dolgozza fel a törvények s országgyűlési iratok felhasználásával, másrészt pedig — s ez a tanulmány főcélja — bemutatja a katonaállítási gyakorlatot. Gazdag levéltári anyaggal bemutatja azt, hogy : »Akármi is volt a jogi helyzet, akárhogyan is rendelkezett az országgyűlés vagy a helytartótanács, katonai szolgálatra valójában mindig csak a'legszegényebb réteg fiai mentek.« (290.1.) A jobbágyfalu »gazdái« szembekerülnek a nincstelen zsellérekkel, mert azoknak a fiait kényszerítik mundérba, s a legszegényebbek ellen összefog velük a földesúr, a falu vagy a város tanácsa, a vármegye s az egész államhatalom. A feudális termelésből kiszorított, s a társadalomból nem egyszer kivetett elemeket viszik el legszívesebben. Nincstelen »heverők« »paripás herék« (betyárok), kóborlók, csavargók, utazók, vidéki származású cselédek, s a tanáccsal szemben engedetlen vagy büntetett előéletű személyek azok, akikből a hivatalos hatóságok a kirótt katonakontingenst elsősorban kiállítani igyekeznek. »Összefoglalva leszögezhetjük — mondja a szerző —, hogy a nemes a katonáskodás terhét az 'adófizetőkre', azaz a jobbágyságra hárítja, a mezővárosok és községek jómódú jobbágyai pedig a nincstelenek roskadozó vállára zúdítják ezt a kötelezettségét is.« (307. I.) A tanulmány érdekes, világos szerkezetű, gazdag bizonyító anyaggal illusztrált és ennek a kérdésnek nagyon jól sikerült összefoglalása. Legfeljebb azt hiányolja az ember, hogy a szerző bemutassa és konkrét adatokkal is szemléltesse, hogy országos viszonylatban tulajdonképpen mekkora volt a katonaállítás terhe, különösen a háborús időkben, s ugyanakkor azt is, hogy a kisvagyonú ós nincstelen falusi rétegek számára is milyen végromlással járt a hosszú katonai szolgálat. A felhasznált gazdag bizonyító anyaggal kapcsolatban csak az tűnik fel, hogy jóformán kizárólag az Alföldről való, ahol a gazdag civis városokban ez a harc természetesen a legélesebb, anélkül azonban, hogy csak ennek a vidéknek a jellemzője lenne. Végül pedig meg kellene említeni néhány reformpolitikust — kiemelve közülük Kölcseyt—, akik ezzel a kérdéssel foglalkoztak, s akik, ha nem is tudtak döntő változást elérni a maguk idejében, reformtörekvéseikkel mégis hozzájárultak ahhoz, hogy ugyanazok, akiket a feudális korban erőszakkal kellett katonának hurcolni, 1848-ban felszabadultan ezt énekeljék : »Most szép lenni katonának, mert Kossuthnak verbuválnak.« 3 »Öntudatlanul is arra vágytunk, hogy politikai szerepet játsszunk, s tetterőnknek tért nyissunk. Mindnyájan egyetértettünk abban, hogy a fennálló viszonyok nem tarthatnak soká, hogy az uralkodó rendszer meg fog bukni, hogy az egész ország átalakulása kikerülhetetlen« — írta visszaemlékezéseiben Pulszky, a reformkor országgyűlési s egyetemi ifjúságáról. A gazdasági és társadalmi kényszer hajtotta őket, hogy szembeszálljanak az avult feudalizmussal, s annak politikai rendszerén túl, reakciós iskolapolitikája ellen is felvegyék a harcot. Az egyetemek és akadémiák ifjúságának reformkorvégi és 1848-as magatartása, harca elevenedik meg Nagy István tanársegéd »Az egyetemi ifjúság 1848-ban« c. tanulmányában. Elsősorban persze a jogászifjúság küzdelmeit foglalja össze, amely a »gutgesinnt«, »a modern szellem által fölkapott tévtanok ellen« minden eszközzel harcoló dékánok és tanárok akarata ellenére is bekapcsolódik a politikai életbe, résztvesz az országgyűléseken, megyegyűlóseken, nyelvművelő társaságokat hoz létre, s ahol csak lehet, aktívan segíti az ellenzéket. 1848-ban megfogalmazzák a közoktatási rendszerrel szembeni kívánságaikat és ezekben tükröződik : »egyetemi és akadémiai ifjúságunk politikai felfogása, demokratizmusa, antiklerikális beállítottsága és talán mindenekelőtt nagy hazaszeretete« (273.1. ). Iskolaügyünknek Bécstől, az egyházi irányítástól és befolyástól való függetlenítése, a tanítási rendszer gyökeres átalakítása a tanítási ós tanulási szabadság elve alapján, a súlyos tanulmányi költségek csökkentése teszik követeléseik legfontosabb pontjait. Ezeket részben sikerült is elérniök : nem utolsósorban azért, mert egyes célkitűzéseket a késedelmeskedő tanügyi hatóságokkal szemben saját maguk hajtottak végre. Amint ebből is kitűnik, a tanulmány az egyetemi ifjúság elsősorban tanügyi vonatkozású követeléseivel foglalkozik, döntően a pesti és vidéki jogakadémiák anyaga alapján. A cím tehát sokkal szélesebb, hiszen az egyrészt a» többi fakultások ifjúsági mozgal-